MÁV-Start: januártól minden InterCity járaton lesz ingyenes WiFi

KeleMan 2012.12.28. 21:04 Egyéb 16 hozzászólás 2 075

Bővíti az ingyenes internetelérésre alkalmas járműveinek körét a MÁV-Start, így évente akár ötvenmillió utas kapcsolódhat majd a világhálóra ingyen az InterCity és az elővárosi vonatokon – közölte a vasúttársaság csütörtökön. A MÁV-Start közleménye szerint a távközlési szolgáltató kiválasztása a közbeszerzési eljárás lezárultával megtörtént, a nyertes a Magyar Telekom Nyrt. lett.

Az érintett vasúti kocsikban a wifi működtetéséhez szükséges műszaki előkészítés is elindult, a szerelési munkálatokat a MÁV-Gépészet Zrt. elkezdte. A vezeték nélküli internetet minden járműben ingyenesen vehetik majd igénybe az utazók. A hozzáférés maximális sávszélessége kocsinként 7,2 megabit, ez elsősorban levelezésre, portálok olvasására elegendő. A fejlesztésbe 735 járművet vonnak be. A tervek szerint a műszaki munkálatok nyolc hónapot vesznek igénybe. A wifi szolgáltatás lehetőségét biztosító járműveken külön matricákat helyeznek el – közölte a társaság.

A MÁV-Start tavaly szeptembertől több vonatán biztosítja díjmentesen a vezeték nélküli internetelérés lehetőségét. A tapasztalatok és a mérések alapján egyre többen veszik igénybe a szolgáltatást. Jelenleg az érintett járművek a Budapest-Keleti-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Budapest-Nyugati útvonalon közlekednek. A bővítésnek köszönhetően január végétől több IC- és elővárosi vonaton is találkozhatnak az utasok az ingyenes interneteléréssel.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

16 hozzászólás

  1. Bogyó - 2012.12.28. 21:13

    Micsoda fejlődés… 2009-ben Barcelonában már minden villamoson volt…

  2. I•Sciencehuk - 2012.12.28. 21:43

    Bogyo jobb lenne ha ez se lenne ?
    Én örülök neki mert minden fejlődés számít es nézhetnek hogy Kínába mar a vonatok 300 – Al mennek attól meg Magyarországon nem lesz csak egy húsz év múlva

  3. kulcsaa - 2012.12.28. 22:14

    Magyarországon nagy fejlődés..

  4. iMarc - 2012.12.28. 22:22

    Mióta besorompózták Ferihegyet nem vok hajlandó repülőre ülni Bp-n. Így kéretik a Railjeteket körbe wifizni!!!! He!!! Meee feszűt leszek!!!

  5. Qpack - 2012.12.28. 23:07

    Azért kíváncsi lennék, hogy mekkora végösszeg van azon a blokkon, amiért ezeket megcsinálják. Mondjuk, ha ezt a pénzt nem az ic-k bewifizésére, hanem a többi vonat takarítószemélyzetének a bővítésére költenék, akkor lehet, hogy nem kacsintgatnának vissza a hányásos kabinok.

  6. Pásztor Csaba - 2012.12.29. 01:38

    Teljesen egyetértek QPACK-al. És azzal is hogy Magyarországon ez óriási fejlődés. De van egy két olyan állapotú és “biztonságú” IC amin nem biztos hogy előkapnám az iPadem. És szerintem ezen kéne javítani.

  7. MacFly - 2012.12.29. 08:12

    (A GYSEV BP-Sopron vonalán minden kocsijában már 2 éve van wifi)

  8. Pintyo - 2012.12.29. 08:12

    Hat, nemtudom! Én nem számítok sehol ingyen netre! Ha nem vagyok otthon, legtöbbször ki is kapcsolom a wifi-t az iPhone-omon! Korlátlan mobilnetem van 3£-ert! Talán ebbe kellene fejlődni magyarországon! Nem kifizettetni minden utassal az “ingyen NET” hozzáférést!

  9. MacFly - 2012.12.29. 08:13

    (Sopron és környékén a távolsági buszok is wifisek)

  10. Irwine_ - 2012.12.29. 11:51

    Az ok, hogy a vonatokon lesz wifi, de a városok között egy csomó helyen térerő sincs. Akkor hogyan is fogunk netezni?

  11. Silverss - 2012.12.29. 14:32

    Barcelonaban az egesz varos le van fedve! ;)
    Bar eleg lassu azt meg kell hagyni facebookot sokaig toltotte.

  12. juha - 2012.12.29. 15:57

    a mai okostelefon + mobilnet az emberek 90%-nál világba teljesen értelmetlen pénzkidobás (és zsebtömés) magyarország részéről ez. fél perc alatt mondok 10 dolgot amire inkább költené az aprót a MÁV…

  13. Q - 2012.12.29. 18:11

    Írjátok csak ki minél nagyobban hogy bizony ez a kocsi wifis, hátha rajtamarad mint az alacsonypadlós ikaruson az euro 2 matrica. Miért nem lehet csendesen felwifizni a kocsikat, miért kell reklámozni hogy lassabban feljődik az ország a többinél? Nem azért de nem vagyok túlzottan boldog a hír hallatán, hogy mostmár a számomra amúgy is ritka vonatozást is korlátlan netezéssel tölthetem. Szerintem ebben nincs sok pozitívum.
    Már az is épp elég gáz hogy a fél életemet a zsebemben hordom.

  14. Nick - 2012.12.31. 10:34

    7,2 megabit? Hat azer 14.4 megabit mar jobban lenne :D plane hogy mar lte is van…

  15. Robba - 2013.09.06. 16:27

    Szerintem teljesen pozitiv hogy gondolnak erre,mert bizony sokszor hasznos lehet akar utazas kozben is meglesni valamit. Pl. Csatlakozas. Abban is egyet kel ertenem hogy azert lennenek fontosabb dolgok is, pl a redvas lepukkadt kocsik es megallok takaritasa….csoves es trogertelenitese. Viszont!!!! Itt ulok az IC-n es ez a wifi sz*t sem er!!! Csatlakozni lehet hozza, e interneteleres attol meg nincs,csak kapunk egy WAN iranyban blokkolt privat B-class ip-t.Sajat 3Gmnek koszonhetoen megtudtam hogy kulon authentikacio szukseges,ami viszont csatlakozas es a bo geszo mgnyitasaval

  16. Robba - 2013.09.06. 16:31

    Nem visz fel a szukseges oldalra, es sajat internetkapcsolatommal kellett ragugliznom az eleresi utvonalra…de ezt kovetoen is olyan lassu a rendszer hogy hasznalhatatlan. Kar:(

Szólj hozzá Te is!