Beperelték az Instagramot az új feltételek miatt

Helme 2012.12.26. 22:17 Programok 12 hozzászólás 798

Az Instagram tökéletes példája annak, hogy egy magas presztízsű márka hogyan tud napok alatt a porba hullani, ha a tulajdonosai túl gyorsan, a felhasználók kárára szeretnének pénz kiszivattyúzni belőle. Az első bomba akkor robbant, mikor a céget birtokló Facebook bejelentette, hogy banner felületeket szeretnének az alkalmazásban elhelyezni.

Már ez rengeteg felhasználó nemtetszését váltotta ki, de az igazi katasztrófa akkor jött, mikor módosították a felhasználási feltételeket. Többen úgy értelmezték a benne foglaltakat, hogy ezek után az Instagram eladhatja a felhasználók képeit minden értesítés és ellenszolgáltatás nélkül. Persze próbálták az alapítók cáfolni egy blogbejegyzésben ezt a feltételezést, de addigra a média és a Twitteres közösség felkapta az ügyet.

Bár a szöveg valóban megtévesztőnek bizonyult, szó sem volt arról, hogy az Instagramhoz kerülnek a fotók tulajdonjogai. Ezt azok állították, akik nem olvasták végig az egész dokumentumot – legalábbis a cég vezetői szerint. Ennek ellenére most kaptak egy pert a nyakukba, a Class-action ügyvédei jóvoltából.

Finkelstein és Krinsk nevével fémjelzett iroda “class-action” pert helyezett kilátásba, ami egy csoportos kereset. Ez Amerikában a mai napig népszerű, hiszen így rengeteg embert tudnak egyszerre képviselni. A Class-action ügyvédi iroda szerint az Instagram megsértette a szerződési feltételeket a felhasználókkal.

Egyelőre kérdéses lesz a kimenetel, mindenesetre az Instagram további három héttel eltolta az új felhasználási feltételek életbe léptetését, hogy el tudják magyarázni szélesebb körben a változtatások lényegét. Mint állítják: a felhasználókat semmilyen kár nem éri az új dokumentumok élesítésekor.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

12 hozzászólás

  1. strucc007 - 2012.12.27. 12:41

    Sosem értettem, mire jó ez a program. Az oké, h cool effekteket lehet vele használni a fényképeken, megosztani facen a képeket, de miért kell ehhez regelni??? Wtf?!

  2. En - 2012.12.27. 22:06

    Akkor ketten vagyunk

  3. GODFAL - 2012.12.28. 02:48

    3an …

  4. Gsxr - 2012.12.28. 03:30

    4en

  5. Oliver - 2012.12.28. 09:59

    Soha nem használtam,Facebook-ot szintúgy.

  6. Mark - 2012.12.28. 14:32

    Hárman

  7. Asszem - 2012.12.28. 14:51

    5en

  8. Elferi - 2012.12.28. 15:20

    Amerikaban teljesen mindegy hogy ha valami nepszeru es sikeres akkor azonnal talalsz egy b@rom ugyvedet aki talal valahol rest es beperel. Csak hogy nevet szerezzen maganak meg ha bejon akkor penzt.
    Ha valaki nevet akar a kozvelemenyben vagy a mediaban az nem az egeret rugdossa hanme mindid az oroszlant.
    Egy olyen per evekig is eltart es addig ir rolad a sajto…ez a lenyege.

  9. Q - 2012.12.28. 17:14

    Van az 6 is

  10. Zsomkaa - 2012.12.29. 00:43

    7 ;)

  11. Csokis - 2012.12.29. 15:53

    8. :)

  12. furakowa - 2013.01.06. 19:01

    a program jó , főleg azoknak akik sokat utaznak látnak .. végül is egy képmegosztó portál . és jó látni azt amatőr “fotósoktól” hogy miként kel fel a nap japánban :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.