Kérdéses, hogy lesz-e retina kijelző a következő iPad miniben

NZsolt 2012.12.16. 15:28 Apple, iPad 5 hozzászólás 793

A Digitimes értesülései szerint az Apple következő generációs iPad Minikben a kijelző körül tervez változtatásokat. Arról nincsenek pontos információk, hogy vajon ez Retina kijelzőt jelent-e, vagy sem, de tény, hogy a cég növelni akarja az appok kompatibilitását az eszközökön, ezért logikus lenne, ha az iPad 3 és 4 generációjának 2048×1536-es felbontását kapná az új modell.

Szintén a Digitimes értesült arról is, hogy az új, 9.7 inches iPad-ek súlya már kisebb lesz, mint a korábbi daraboké. Az Apple ugyanis egy olyan technológiát fejlesztett ki, mely lehetővé teszi a retina kijelző használatát egy LED bar-ral is (korábban két LED bar kellett a működtetéshez).

A 9to5mac szerint érdemes fenntartással kezelni ezt a hírt, mert a Digitimes értesülései sokszor tévesek, ám kijelzők tekintetében jól informáltak – például ők neszelték meg először, hogy az idén piacra került MacBook Pro 2880×1800-as felbontással fog érkezni, és halálpontos infóik voltak az iPad retina kijelzőjéről is. Ha valóban sikerül “retinát” építeni az iPad Minibe, akkor azzal sok Apple-fan arcára csalnak majd mosolyt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

21 éves egyetemista, a technika messzebbi oldaláról. Kedveli az áram nélkül is működő dolgokat.

5 hozzászólás

  1. Peti - 2012.12.16. 15:36

    Jó lenne mini retinával, bár én szerintem maradok egy darabig ipad 2-nél biztos, majd retináért vagy picivel gyorsabb prociért nem cserélek több tízerekért ipadot, csak, ha valami nagyon meggyőző újítást hoznak.

  2. Ács Ferenc - 2012.12.16. 16:42

    Azt sem értem miért nem azt raktak bele rögtön.

  3. Kolena Norbert - 2012.12.16. 17:39

    Pont azert, hogy lecsereld emiatt!

  4. Z - 2012.12.16. 19:22

    Mert dràgább lett volna. Illetve ugy meg is can a huzóerő cserélni majd. Market- ing:)

  5. strucc007 - 2012.12.16. 22:14

    Nekem csak retinás mini kellene… Ha azzal jönne, azonnal lecserélném az iPad 2-met, addig viszont nem kell.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.