A Samsung vezérigazgató-helyettese Apple fanatikus

Helme 2012.12.14. 11:23 iPhone 27 hozzászólás 2 951

Bármennyire is kreatívan nekimehet a Samsung marketing osztálya az Apple-nek, mindig tudnak brutálisa nagy öngólt rúgni. A MIT Technology Review folyóiratban Young Sohn, a Samsung stratégiai vezérigazgató-helyettese egy gyönyörű szép coming out-ot mutatott be, ami más cégnél egyenlő lenne egy harakirivel. Young ugyanis elárulta, hogy jelenleg Mac, iPad és iPhone felhasználó. Persze a cégnél Galaxy okostelefont és táblagépet használ nyilvánvaló okokból. De amint hazatér, már az almás eszközök várnak rá.

Mint az interjúból kiderül, a vezető már nagyon régóta használja az Apple termékeit. Szerinte az Apple azért ilyen jó mert a felépített rendszer (ökoszisztéma) tökéletesen működik. Példaként említette, hogy a családja Koreában él, tőle 6 ezer mérföld távolságra. Mégis az iCloud miatt azonnal láthatják a beosztását, a képeit, mindent. Elárulta, hogy kis munkával lehet a két rendszer (Android és iOS – a szerk.) elemeit gyorsan és könnyen szinkronizálni, így emiatt nincsen probléma.

Sohn egyébként elmondta, hogy szerinte a Samsung Galaxy Nexus alapjában véve jobb telefon mint az iPhone: gyorsabb, jobb a kijelzője. De a hozzá társított ökoszisztéma nagyon kritikus. Ennél nagyobb elismeré vélhetően nem kell az almás termékeknek. Ennyi. Nyert az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

27 hozzászólás

  1. m@xsys - 2012.12.14. 12:59

    LOL

  2. iMarc - 2012.12.14. 12:59

    Erről az ókoszisztémáról már én is tartottam kiselőadást droidos ismerősöknek. Nem értették miről beszéltem.

  3. a.sebi - 2012.12.14. 13:10

    Heheh ez vicces….ciki. es baromsag…en abszolut apple boy voltam…de kurva uncsi rendszer es a korlatoltsaga miatt a droidot vàlasztottam az ios jo a buta amerkainak…

    • Dastan - 2013.01.26. 13:11

      Yess)))

  4. Nándor Juhász - 2012.12.14. 13:20

    a.sebi
    Beteg vagy
    Miert nem jailbreakelted es ki tudtad volna hasznalni az ios-t
    -.-

  5. chris - 2012.12.14. 13:36

    a.sebi: ha evek ota droidot hasznalnal akkor meg az lenne uncsi, beleuntal volna a sok rom frissitesbe es forum olvasasba (vagy faradtal volna). nekem feludules hogy nem kell ilyenekkel foglalkoznom, jelenleg az iOS hasznalata hatekonyabb jobban tud az ember az elvegzendo feladatra koncentralni (szeptemberben valtottam i5re).

  6. Idealisator - 2012.12.14. 14:32

    Ez a “vallomás” kísértetesen hasonlít arra, mint amivel Bill Gates nyugtatta Jobs-ot a Sziliciumvölgy kalózai filmben.
    Ott ö azt mondta, hogy az újságíróknak mindig azt nyilatkozza, hogy anyjának csak Mac-et venne.
    Aztán kijöttek az addig titokban reszelgetett Windowssal…

  7. Tamaci - 2012.12.14. 16:16

    Idealisator: az is köztudott volt, hogy a Májkrémszoftnál Mac-en dolgoztak a fejlesztők. Hiába, tudták, mi a jó…:-)))

  8. blabla - 2012.12.14. 23:42

    jo tudni hogy egy normális ember is van arrafelé :D még ha azt a nexus os dolgot nem mondja a végére ,lehet ki is rugták volna :D

  9. blabla - 2012.12.14. 23:44

    hja én 2 éve használok iost MEGUNHATATLAN :)

  10. Vagi - 2012.12.15. 05:49

    Sebinek igaza van unalmas és korlátolt az Iphone… amúgy az androidot azért sem tudod megunni mert bármikor cserélhetsz romot és másképp néz ki és sokkal több ingyenes program van rá

    • Dastan - 2013.01.26. 13:42

      Igy vann!!

  11. Lrobogo - 2012.12.15. 08:20

    Az emberi butaság határtalan. Jó olvasni ezeket a hozzászólásokat. Felvidítanak. Egy ideje használok iOS-t és Androidot is. Az iOS-nál megkötik a kezem, hogy mit csinálhat ok, Androidnál én mondom meg mit akarok. Csak vinné már el valaki az iPad-érmet. A kijelzőjé sajnálom egyedül. Az meg Samsung .

    • Dastan - 2013.01.26. 13:47

      Igy van jol montad!

  12. Nemo - 2012.12.15. 11:13

    Androidra több az ingyenes cucc de tele van pakolva reklámokkal.
    Nekem soha nem volt androidom de a körülöttem lévőknek van és annyi pont elég belőle… Jailbreakkel lehet sok dolgot villantani.. Régen foglalkoztam vele mára már nem érdekel… Nem unok bele mert nem a menüt nézegetem…

  13. pege - 2012.12.15. 13:20

    A jailbreak amúgy mire jó azon kívül h lehet vele függetleníteni az iphonet?Mert nekem a 3g-m jailbreakeltettem de igazábol annyira nem volt jó… egyszer restoreoltam és meghalt az egész… után fel lehetett vele éleszteni végülis…de akkoris én nem jailbreakelném a mostani 3gs-emet…

  14. J - 2012.12.15. 16:29

    Végülis sokkal fontosabb egy rendszer ami képes mindig máshogy kinézni, mintsem, hogy ezerszer stabilabban működik:) inkább nézem a következő 20 évbe ugyanezt a sablont mint most, csak legyen épkézláb a rendszer a telefonon.

  15. J - 2012.12.15. 16:32

    Amúgy nemo +1. Használni kell a készüléket nem nézegetni mint egy tükröt :)

  16. Tibi88 - 2012.12.15. 22:57

    pege: 3g-nél tényleg nem mész sokra a jailbrake-el mert gyenge a procija és akad rajta minden, viszont a 3gs-eddel már lehet jó dolgokat csinálni. menj fel a jailbrakematric.com-ra és nézz körül ;)

  17. Andrewyx - 2012.12.16. 07:01

    Jól van androidos kislányok…
    Új szoftot teszek rá és máshogy néz ki …azt csinálja amit én mondok..
    Annyira szánalmasak vagytok,rózsaszin masnit ne adjak?
    Nektek max fakockát adnék a kezetekbe meg szines ceruzát hogy szinezzétek ki mert max erre vagytok képesek.

  18. Gomb - 2012.12.16. 16:50

    Az már valami :DDD

    Iphone szar mert nem lehet cserélgetni rajta a rüszök user interface-t ? :D Ez már indok a javából :D húszon x éves emberek még mindig ezen a szinten tartanak mint ez a takonypóc Sebi ? :D minden egyes poszthoz beírja h iphone nyomorék, android isten… de mégis ki a gecit érdekel ez egy apple blogon ? Annyira gagyi és naív az ilyen ember…

  19. Gomb - 2012.12.16. 16:52

    Menjünk mi is Android blogra spammelni, hogy az “Android a szegény ember Iphone-ja” és követlejük az igazunkat meg az elismerésünket :D

  20. juha - 2012.12.16. 17:54

    azért ez nem gyenge elmaradás sebességügyileg.

    http://www.youtube.com/watch?v=qLAURyyyQaI

    ezen infók alapján pedig egyenesen röhej, hogy még semmit sem tudtak kezdeni az android rendszerrel, hogy ne kelljen hozzá űberhypergigaszuper erőforrás-szükséglet :D —–>>>>

    http://szifon.com/2012/09/17/erkeznek-az-iphone-5-re-optimalizalt-jatekok/

    (mondjuk az érdekes, hogy lassabbak a játékok a valóságnál ha nézitek az idő számlálót a valós időhöz…szemre nagyjából 5 valós másodperc alatt az iphoneon kb 3, míg samsungon 2,7-2,8 másodperc jön ki :D)

    • Dastan - 2013.01.26. 13:53

      Te okoska ez grafikus proceszor tejesitmenye amugy es az a iphon 5 be erossebb persze hogy gyorsabb !!!

  21. Ipad 3 - 2012.12.21. 16:34

    Hajrá Apple

  22. Elferi - 2012.12.23. 11:17

    Nekem volt Samsungom nagyon sokaig.
    Valoban jobb es szebb telefon es sok tekintetben melto versenytarsa az Iphon-nak. De a kornyezet ahogyan ok fogalmaztak az okoszisztema valoban fejlettebb.Az itteni kommenteket csak Ios felhasznalok olvassak akik nem hasznalnak Samsungot de nekunk van a csaladban es nem korrekt pocskondiazni. Nagyon fejlett technologiaval nagyon szep termekeket gyartanak de volt egy pont ahol en is valtottam es azota nem bantam meg.

    • Dastan - 2013.01.26. 13:56

      Es mi volt az apont mikor valtotal?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.