Hatalmas összegeket ruház be titokban az Apple

KeleMan 2012.12.14. 07:15 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 819

Milliárdokat fordít a legnagyobb titokban fejlesztésekre és beruházásokra az Apple – írja a Business Insider hírportál. Miközben az Apple a 2011 júniusában zárult negyedévben kevesebb mint egymilliárd dollárt költött ingatlan- és üzembefektetésekre, berendezések vásárlásra, addig 2012 márciusáig ez az összeg először a kétmilliárdos, majd a hárommilliárdos határt lépte át, és megközelítette a négymilliárd dollárt.

A dolog érdekessége az – mutatnak rá elemzők -, hogy az Apple háza táján kívül senkinek sincs sejtelme arról, mire költik az összeget. “A tőkekiadásokat a legnagyobb csend veszi körül, és annak ellenére, hogy hatalmas összegekről van szó, külső elemzők is alig tesznek róla említést” – írja Horace Dediu piaci elemző. “Egyetlen árva kérdést sem tettek még fel a témában az Apple részvényesi közgyűlésein” – mutatott rá.

A grafikonból jól látszik, hogy az Apple az idei évben befektetésekre (CapEx – Capital Expenditures) annyit költött, mint az Intel és a Google együttvéve.

A szakértő szerint a termékpolitikájában az integráció elvét követő Apple gyártási stratégiájában is ezt az elvet kívánja bevezetni, és növelni a saját gyártású részegységek arányát. Ez megmagyarázná azt is, hogy az Apple miért kezdte “begyűjteni” a Texas Instruments korábbi alkalmazottait. A jelek szerint valószínűleg tévékészülék-gyártó üzemeket épít valahol az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

3 hozzászólás

  1. Apisz - 2012.12.14. 09:49

    Te jó ég mekkora hír ez! Az eddigi hírekből ki sem lehetett találni, sőt az elemzők sem…, ja persze…

  2. Qpack - 2012.12.14. 15:28

    Titokban? Akkor erről, most nem is tudhatnánk :)

  3. iLacko - 2012.12.15. 08:42

    psssssszt……. ha tudod a titkot mgkell hogy öljelek…..D)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.