Holnaptól elérhetőek lesznek az új iMac gépek

KeleMan 2012.11.29. 18:17 Apple, Mac 1 db 566

Az Apple a 2012 október 23-i médiaeseményen mutatta be az új iMac termékcsaládot. Akkor Phil Schiller azt mondta, hogy a 21,5″-es gépek idén novemberben, míg a 27″-es változatok decemberben fognak a boltok polcaira kerülni. Aztán jó ideig csend honolt az Apple háza táján az asztali gépekkel kapcsolatosan, így felvetődött az is, hogy csak 2013 év elején érkeznek meg az új számítógépek.

Szerencsére a pletykák hamisnak bizonyultak, melyet az Apple is megerősített hivatalos sajtóközleményben. A kisebb, 21,”-es modellek a holnapi naptól, azaz 2012. november 30-tól lesznek megvásárolhatóak, míg a 27″-es gépekre szintén holnaptól előrendeléseket is lehet majd leadni, melyek teljesítése és szállítása decemberre várható.

A kisebbik modell 1.299$-os kezdőáron egy 2,7 GHz-es négymagos Intel Core i5 processzort, 1TB HDD-t, 8GB memóriát és egy NVIDIA GeForce GT 640M grafikus kártyát kapott, mely beépített 512MB-al rendelkezik. Az egyel nagyobb változatot 1.499$-os áron kaphatjuk meg, mely ugyanezekkel a paraméterekkel érkezik, csupán a processzor ami egy picit jobb, 2,9 GHz-en ketyeg valamint a grafikus kártya egyel nagyobb, 650-es széria. A 27″-es alap modellek 2,9 és 3,2 GHz-es szintén négymagos Core i5 processzorral lesznek megvásárolhatóak GTX 660M és GTX 675MX grafikus kártyával.

A hivatalos magyar bruttó árak a következőképpen alakulnak majd:

21.5″ iMac – 2.7 GHz négymagos Intel Core i5, NVIDIA GeForce GT 640M: 429,990 Ft-

21.5″ iMac – 2.9 GHz négymagos Intel Core i5, NVIDIA GeForce GT 650M: 499.990 Ft-

27″ iMac – 2.9 GHz négymagos Intel Core i5, NVIDIA GeForce GTX 660M: 599.990 Ft-

27″ iMac – 3.2 GHz négymagos Intel Core i5, NVIDIA GeForce GTX 675MX: 669.990 Ft-

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. iGaz - 2012.11.30. 17:20

    Ezeket az arakat nem tudom megerteni. Egy nem apple gepet hasonlo parameterekkel lehet megszerezni fele ekkora aron. Azt raadasul te rakod ossze.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.