Az Apple befagyasztja az App Store-t december 21. és 28. között

Tian 2012.11.29. 07:00 Apple, iTunes 4 hozzászólás 1 245

Az Apple emailben felhívta a fejlesztők figyelmét arra, hogy készüljenek fel, hogy december 21. és 28. közötti időszakban, az iTunes Connect, ahol a fejlesztők az alkalmazásaikat tudják kezelni, az ünnepekre való tekintettel ideiglenesen bezár és nem lesz elérhető. Ebben az egy hétben a fejlesztők nem tudnak majd semmilyen új alkalmazást publikálni, frissítéseket kiadni és árakat csökkenteni. Azt is jelezték a számukra, hogy ne is tervezzenek semmi ilyet, mert nem lesz lehetőség rá, sőt az alkalmazáson belüli vásárlások is inaktívvá válnak erre az időszakra.

Azt kell eldönteniük a fejlesztőknek, hogy vagy az előtte vagy az utána lévő időszakban publikálják azokat az alkalmazásokat, játékokat, amit még 2012 végére beharangoztak és még idén útjára is indítják. Egyértelműen ésszerűbb döntés még a szünet előtt kiadni, hiszen az ünnepek alatt lesz pár nyugalmas téli éjszakánk, amikor lehet az újdonságokat tesztelni. Ha belegondolunk, azért még van pár nagy játékcím, amit sokan várhatnak szerintünk, és amit még év végére ígértek a játékfejlesztő cégek.

Nézzük meg, mik vannak még hátra? A Grand Theft Auto: Vice City debütálásának a napját már a Rockstar Games közzétette, és mi is írtunk róla, tehát azt tudjuk, hogy december 6-án érkezik. A mikulási ajándék kipipálva. A listán van még az Apple Keynote-on bemutatott Real Racing 3, illetve a Gameloft legújabb dobása, a Modern Combat 4: Zero Hour.

Vagy december 6. előtt adják ki valamelyik játékot, így addig van még 1 hetünk, vagy a Vice City után a rákövetkezendő 1 hétben az egyiket, majd még egy hétre rá a másikat, így még a zárás napjának kezdete előtt megjelennek. Természetesen ez csak egy elképzelés volt, de három hét múlva reméljük mindegyik játék már az App Store kínálatában lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója. Korábban a Szifon.com cikkírója, majd 2012-től az iPhoneHungary csapat tagja. Szabadidejében előszeretettel tanulmányozza a fotózás és a videókészítés fortélyait.

4 hozzászólás

  1. F.Dani - 2012.11.29. 16:41

    Miért zár be ?

  2. Kytzer - 2012.12.03. 05:02

    Pont 21-en? Alig varom mi lesz ebbol. xD

  3. Ágica - 2012.12.08. 00:09

    Rákényszerítik a sok kockát hogy pihenjenek karácsonykor, és szabályozzák a pénzszupolyozó gagyi appok fejlesztőit hogy tartsák tiszteletben ezt a családi ünnepet. Think different.

  4. intel - 2012.12.09. 13:49

    ágica Ford?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.