A nagy visszatérésre készül a Nokia

KeleMan 2012.11.07. 17:49 Apple, Egyéb 29 hozzászólás 1 324

Az okostelefon-gyártók élvonalába akar bejutni a Nokia, az egyelőre statisztaszerepet játszó cég vezetője szerint a finn vállalat hamarosan a piac legnagyobb szereplői között lesz. “Azért vagyunk versenyben, hogy nyerjünk” – mondta Stephen Elop a Frankfurter Allgemeine Zeitungban kedden megjelent interjúban. Azt nem tudta megmondani, hogy pontosan mikorra időzítik a nagy visszatérést, de hangsúlyozta, hogy a Nokia hamarosan bejut az okostelefon-piac élvonalába, az öt legnagyobb gyártó csoportjába.

A Nokia sokáig a mobiltelefon-gyártás legnagyobb szereplője volt, de lemaradt a piac legutóbbi átalakulásánál, az okostelefonok és a táblagépek térhódításánál, így elveszítette elsőségét és veszteségessé vált. Az utóbbi öt évben alapvető átalakulás ment végbe a piacon, “megjelent az iPhone és az érintőképernyős technológia, a Nokia pedig nem reagált annyira gyorsan, mint ahogyan kellett volna” – mondta Elop.

A társaság vezetője sokat remél az új Lumia-sorozattól, különösen a Microsoft-féle Windows Phone 8 operációs rendszerrel működő 920-as modelltől, és úgy véli, hogy a vásárlókért folytatott küzdelem legfontosabb terepe a márkabolt. Ezért az eladók továbbképzéseken vesznek részt, mert “a készüléket nemcsak önmagában kell bemutatni, hanem egy iPhone vagy egy Samsung készülékkel összehasonlítva azt is meg kell mutatni, hogy miért kínál jobb felhasználói élményt egy Nokia” – mondta Stephen Elop.

Az áttörés egyelőre várat magára; az idei harmadik negyedévben az Apple 27 millió okostelefont adott el, a Lumia-modellekből viszont csak 2,9 millió darab kelt el. A Nokia így a július-szeptemberi időszakban 969 millió euró veszteséget szenvedett el, árbevétele pedig az egy évvel korábbihoz képest 20 százalékkal 7,24 milliárd euróra csökkent. A világszerte csaknem 130 ezer embert foglalkoztató cég idén februárban bejelentette, hogy a komáromi gyárából 2300 embert bocsát el.

Ti mit gondoltok, lesz félnivalója az Apple-nek a finnektől?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

29 hozzászólás

  1. Olivér - 2012.11.07. 17:54

    Remélem igen. Hajrá Nokia. Most szar telefonokat csinál jó ideje, én is iPhone-t nyúzok, de régen mekkora király volt már. Nokia Nokia, Ő legyen az iPhone ellenfele. Köcsög Samsung meg dögöljön szét

  2. bandi3677 - 2012.11.07. 17:56

    Örüljenek,ha nem mennek csődbe!

  3. Nándor Juhász - 2012.11.07. 17:56

    Meg sem fogjak kozeliteni az iPhone-t

  4. Salalala - 2012.11.07. 17:58

    Én nem tudom kell-e félni bár jobb félni mint megijedni, de hogy az iPhone ok se a régiek azt tudom!

  5. Qpack - 2012.11.07. 18:23

    Ha a Nokia akar, akkor tud nagyot és maradandót alkotni

  6. Eper - 2012.11.07. 18:54

    Szerintem simán összecsomagolja majd az apple-t.nekem is ájfonom van,de tény hogy a nokia tud,ha akar.

  7. Tóth Kristof - 2012.11.07. 19:25

    A Nokia új Microsoft operációsrendszere előre dobhatja a piacban, de komoly fenyegetést nem jelent az Aplére. Mégis jobb lesz óvakidni a feltörekvö márkával!

  8. Tomi - 2012.11.07. 20:08

    Szerintem nagyon is kellene tartani az applenek a nokiátol mert 10 éven belül komoly vetélytársa lesz , de csak akkor ha a nokia és a microsoft együtt dolgozik
    (an apple fun vagyok)

  9. Csaba - 2012.11.07. 20:20

    Lehet, hogy tud, de Amerikában kinek adod el a Nokiát?????

  10. Herceges - 2012.11.07. 20:21

    Nehéz helyzetben a Finn gyártó. A szabadalmi perek egyre korlátozzák a rentábilis modellek megjelenését. Meglehetősen későn ébredtek, ugyanakkor könnyebb egy csatár mögött kapura törni. Hajrá, érdeklődve várom a nagy durranást!

  11. Peti - 2012.11.07. 20:28

    Az Apple megverni senkinek nem sikerült 59 % vezeti az eladásokat, na pont egy majdnem csődőt jelentő cég fogja túlszárnyalni !!!!

  12. iMarc - 2012.11.07. 21:29

    A Nokia ha akar tényleg tud. Hahaha. Mit? 9210-et? 9210i-t? Esetleg a 9300-ra, vagy a 9500-ra gondol vki? Netán előtte a 6210-re, esetleg a világ első telefonjára, mely képes volt lefagyni azaz a 7110-re? Ezek mind megvannak nekem is, összetörve. Idegből ganajra törve, mert egy oltári nagy nullák voltak. Jelenleg Nokiából a lusta, instabil működésük miatt 1.2 millió forint értékben van összetört állapotban a fiókomban.
    Ezek tudatában előttem óriásit kell villantsanak, pláne, hogy azóta rátaláltam az Apple termékekre. És szarok a most még gagyi térképre, a kopó bevonatokra, mikor a mögöttes tartalom miatt tartanak ott, ahol.
    Lehet utánuk csinálni, az nekünk fogyiknak nem bizti, hogy rossz.

  13. Ricckardo - 2012.11.07. 21:47

    Szerintem nem kellene a Nokia-t így lehúzni. Azér szerintem “jobb félni , mint megijedni!” . Szerintem sokunk emlékszik még , mikor a legelső iPhone megjelent és senki nem vette komolyan őket, köztük a Nokia se. De én úgy látom , hogy a Windows és a Nokia jó úton halad, hogy megszorongassa az Applet. ( iPhone 4s és MacBook Pro tulajdonosként írtam )

  14. Eper - 2012.11.07. 22:45

    nekem csak jó emlékeim vannak a nokiáról.5110,6110,6210 az akkori “ajfonok” voltak,vertek minden mást,és ha idöben észbe kaptak volna a nokiánál akkor ma is piac vezetök lennének.az apple mára mindenkit maga mögé utasított az iphone-al,de csak azert mert anno 2007 -ben senki se gondolta komolyan az iphone-t és csak most kezdenek ébredezni a “többiek” és elöbb utobb sikerrel is fognak jarni.szerintem a nokia kepes lesz visszarobbanni a piacra,miért ne tudna jobb telefont csinalni mint az apple ?4 éve vagyok “ajfonos” jelenleg egy 5-öst nyúzok es volt 3-as es 4-es is.megbizhato volt mindegyikuk es semmi problémam nem volt egyikkel sem azon kívül hogy unalmas kezd lenni és az apple valahogy nem tud hangosat robbantani az utobbi 2 evben.arra saccolok hogy ezen fognak elcsuszni.

  15. Hunxplayboy - 2012.11.07. 22:49

    Én csak annyit mondok hogy az első telefonom 14 éve egy Nokia volt. Viszont 2007 óta iPhone-t használok. És lehet hogy nem jött össze a finn cégnek de legalább minőségi és nem pedig recsegő-ropogó szart mint a Samsung!!!!! De ide vehetjük az LG-t az Arc S-t vagy bármelyik másikat. Egyik sem érződik úgy a kezedben mintha minőségi volna, és itt nem a Software-ről beszélek! A Lumia-k legalább fém és üveg. Majdnem szép is. De az alma az alma marad bárki bárhogy próbálja is elvenni tőlük bármilyen lejárató kampánnyal!

  16. Peti - 2012.11.07. 22:53

    Az előző komentett támogatom, most Iphone om van de ezek előtt egy 6700 Classic volt nálam 2 évig arany színben ha valaki tudja miről beszélek az tudja hogy nagyon elegáns készülék es szép, én drukkolok a nokiának de nem tudom ……. Nokia connecting people

  17. 14bob88 - 2012.11.07. 23:15

    Csatlakozom pár előttem szólóhoz. Évek óta iPhone-t használok, de inkább legyen az ellenfél egy minőségi Nokia mint a szar Samsungok. Nem hiszem, hogy váltanék az iPhone-ról, de, ha még is akkor csak Nokiát tudnék elképzelni. Persze ehhez el kell telnie jó pár évnek és fejlődnie kell a finn cégnek.

  18. strucc007 - 2012.11.07. 23:42

    Egyetértek az előttem szólókkal. Nagyok sok ismerősöm kezd kiábrándulni az Applenől, főleg az agymosó marketingjük miatt, crapdroid az okosabb fajtának nem kell, a Nokia már egyszer bizonyított, a w8 meg egy baromira jól kezelhető rendszer lett (megkockáztatom kimondani: szerintem sokkal jobb az elavult iOS-nél), úgyhogy el is dőlt, mit várnak már nagyon ;) Szépen lassan elkezd fogyni az Apple tábor (ami jó hír, h az Android tábor is, utóbbi sztem sokkal gyorsabban), és ha nem robbantanak vmivel, pár év múlva csak a hardcore fanok fognak Applet használni… Igazam lesz vagy igazam lesz? ;) Ja, amúgy most mindenem Apple…

  19. Hoddy - 2012.11.08. 03:54

    A Nokia már csak egy retro,egy mult! :)
    Én is szerettem régen de ez van…

  20. Goalaxy - 2012.11.08. 09:42

    Én szeretném ha összejönnek nekik, legfeljebb vennék egy nokiát is amúgy az álmából hiányzik a jó kis nokiás transmitter és az offline navigáció

  21. Golya - 2012.11.08. 10:37

    Akárki akármit mond, szerintem a NOKIA csinált először olyan telefont amit nem csak a tudása miatt, hanem trendből is megvásároltak az emberek. És a trend az eladások nem elhanyagolható részét képzi, ahogy azt az apple-nén is látjuk. Szerintem az alma felhasználók nagy százaléka nincs is tisztában vele, hogy mennyire nem használja ki a készülékét, annyit viszont tudnak, hogy van rajta egy alma amit látnak az emberek a villamoson. És itt lesz bibi a nokiánál. Hiába csinálnak egy okosabb és felhasználóbarátabb telefont az almásnál, ahhoz hogy egy ugyanolyan brand-et is építsenek köré az körülbelül öt év. Így én azt gondolom, hogy nem elég egy nagyot durrantani, hanem legalább öt éven keresztül évente legalább egy iphone-t megszégyenítő telefont kellene piacra dobniuk ahhoz, hogy felvegyék a versenyt, már ami az eladásokat illeti. De szerintem gyorsabban is elérhetnék ezt, ha belátnák, hogy a NOKIA mint brand eljátszotta az esélyét és egy teljesen új márkával rukkolnának elő. Így az előítéletek, amik a bukott készülékek idéztek elő nem befolyásolnák az eladásokat.

  22. Golya - 2012.11.08. 10:47

    És azt még hozzá kell tenni, hogy az apple-nél egy rossz térkép miatt a fél vezetőség megy a levesbe. (Utóbbit kis túlzással) Ilyen mentalitás kellene a nokiához is.

  23. Peti - 2012.11.08. 15:38

    Gólya jól beszélsz…. ;)

  24. pinkyBoy - 2012.11.08. 17:54

    Jó érzés olvasni, hogy ennyi almás drukkol a Nokiának és csak kis százalék nem lát ki az apple mögül. Megkockáztatom, hogy 90 százalékunknak sok nokiája volt az iphone előtt, és büszkék is voltunk rá, de látom ezt valaki elfelejti. Nagyon tetszik, hogy ha már ellenfél, akkor az legyen Nokia! Ne felejtsük el mit tett le az asztalra! Hát aztán egy kicsit elcsúszott, van ez így. Ha nálunk is olyan olcsók lennének az iphonok mint amerikában, akkor nagyobb bajba lenne a finn, de így azért van remény. És igen, a windows hatalmas húzás volt, és ne felejtsük el, bill gates tudja mit csinál, gondolom nem véletlenül nokiával spanol.
    -egy apple fun-

  25. Ricckardo - 2012.11.08. 21:21

    Szerintem is sokunknak volt Nokiája! Én mindegyiket nagyon szeretem kivéve az x6- ot, na az tényleg borzalmas volt, de a 3410,6210, N95 8Gb, N900 – imádtam őket :)

  26. Don Vito - 2012.11.08. 23:00

    Szuper Nokiáim voltak, de túl kellett lépnem. Azóta Iphone 4 mellett már van macMinim, és most akarok egy Padet. Ha fel akar törni a finn cég, ezeket mind le kell koppintania…
    Nehéz lesz. Steve Job ezt láta előre.

  27. Szabi - 2012.11.09. 06:51

    Nekem csak Nokia telefonjaim voltak, addig amíg pár hónappal korábban nem vettem egy 4s-t. Nem rosz, de vannak idegesítő dolgai az Iphone nak…. Egy kisvállalkozásban négy munkatársam van. A kollégáimat a mai napig nem tudom meggyőzni a cseréről, pedig már ideje és új telefonokat kell vegyek nekik. ( E72 est nyúznak 3 éve tökéletesen megbízhatóak) Szerintem az applenek egy igazi konkurense lehet a jövőben és az a Nokia. Eddig minőségi telefonokat csináltak – mondjon bárki bármit – ha lett volna egy megfelelő minőségű Nokia okostelefon a piacon biztosan nem lenne iphone a kezemben. Remélem most sikerül nekik!

  28. Mach - 2012.11.10. 09:10

    Nem szabad elfelejteni hogy Elop bá mögött már több év fejlesztési munka és dokumentáció pihen a fiokok-ban ojan is ami nem látott soha napvilágot .Véleményem szerint igen is van még mitöl tartani Apple nek nem szabad elfelejteni hogy 10 évig egyeduralkodó volt a mobilpiacon a Nokia-nál lassan trendforduló bontakozik ki.

  29. Geri - 2012.11.11. 13:20

    A Nokia egy hibátlan telefon, a symbian egy elcseszett dolog és az miatt csúszott le a Nokia. Ha végre lenne egy megbízható operációs rendszerük én is visza térnek az i phone 4s-m röl viszont a Windows mobile nem szimpi amíg ez lessz én ájfonos maradok Az ios6 hibátlan :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.