Daróczi Csaba lett az Év természetfotósa!

KeleMan 2012.11.07. 17:14 Apple, Programok 0 db 621

Daróczi Csaba vehette át a GDF Suez – Év természetfotósa 2012 díjat kedden a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban (MTTM), ahol a legjobb 104 munkából kiállítás is nyílt. Daróczi Csaba, aki második alkalommal nyerte el az év természetfotósának járó díjat, az Év természetfotója kitüntetést is kiérdemelte Szeánsz című képéért.

Az év természetfotója – Daróczi Csaba, Szeánsz

Idén rekordszámú, 315 pályázó nevezett 3401 fotóval összesen 14 kategóriában, amelyek között most szerepelnek először külön a fekete-fehér természetfotók – mondta el a díjátadó előtt Radisics Milán, a pályázatot huszadik alkalommal meghirdető naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége elnöke. Az elismert szakemberekből (Kármán Balázs, Bánkuti András, Berta Béla, Dombovári Tibor, Forrásy Csaba, Novák László és Vizúr János) álló zsűri a pályaműveket három lépésben bírálta el – ezek közül az első kettő az interneten követhető volt -, így szűkítették a legjobbnak ítélt fotók körét 104-re. A pályázat díjainak, különdíjainak és tárgyjutalmainak összértéke 2 millió forint.

A GDF SUEZ – Az Év Természetfotósa 2012 pályázat kiállítása az MTTM kupolacsarnokában december 31-éig ingyenesen látogatható. A kiállítás anyaga iPad-en is megtekinthető a Pameran alkalmazásban, illetve a magyar felhasználók részére ingyen letölthető az iBook store-ból. A képek megtalálhatók a naturArt Facebook-oldalán is, ahol szavazni is lehet rájuk. A díjazott felvételekből az Alexandra Kiadó Az év természetfotói 2012 címmel albumot is megjelentetett.

Artikel wurde nicht gefunden

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!