Tovább erősít az Apple – Lenyúlták a Samsung vezető chiptervezőjét!

KeleMan 2012.10.17. 19:26 Apple, Egyéb, iPhone 11 hozzászólás 1 218

A Samsungtól az Apple berkeibe igazol át Jim Mergard, a dél-koreai vállalat jelenlegi chiptervező mérnöke – állítja a Wall Street Journal. Többször értekeztünk már az Apple és a Samsung között zajló adok-kapokról, elég ha csak a szabadalmi háborúkra vagy az egymástól való függetlenedésre gondolnunk. Úgy tűnik azonban, hogy ezen csaták mellett más fronton is zajlanak a harcok, hiszen a lehető legjobb szakemberekre van szüksége a cupertinoi óriásnak a további céljai elérésében.

Történt ugyanis, hogy nemrég épp az Apple egyik vezető mérnöke, Jim Keller hagyta ott az almásokat az AMD kedvéért. Szerencsére pont az AMD-től érkezett helyette John Bruno, aki így az Apple új processzorainak a megtervezésében segédkezhet. Most pedig a Samsungtól érkező Mergard is besegíthet a jövő években érkező új chipek alkotásában.

Sokan amúgy arra számítanak, hogy a következő években az eddigi több éves Intel-AMD uralmat – hasonlóan, mint a mobilpiacon –  átrendezi az Apple. Az elmúlt időszakban ugyanis a cupertinoiak hatalmas pénzeket fektettek be a processzorok tervezésébe és több, ezzel foglalkozó céget és vállalatot is felvásároltak. Így elképzelhető, hogy az Apple a saját ARM alapú processzoraival kíván valami nagyot alkotni, de ehhez szüksége lesz a megfelelő szakemberekre is.

Jim Mergardnak például az úgynevezett “system-on-chip” (SoC) fejlesztéseiben van hatalmas tapasztalata, mely előrevetítheti, hogy az Apple nem csak az iOS eszközeibe, hanem akár a Mac számítógépeiben is alkalmazhatja majd az új technológiákat, ezáltal halálra ítélve a jelenlegi Intel platformot. Persze ez még a jövő zenéje, talán 4-5 éven belül már látni is fogunk belőle valamit.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

11 hozzászólás

  1. laca - 2012.10.17. 19:36

    lol amd :D úristen :D

    • KeleMan - 2012.10.17. 19:42

      Na, akkor most jön az AMD-Intel flame! :) Amúgy én magam AMD párti vagyok! Volt minden anno a Macek előtt PC-ben. AMD K6-2 400MHz, AMD K6-3 500MHz, aztán a grafitos Duronok, majd 5200+, 6000+. Szerintem az AMD nagyon jó. Minek Intel?

      • András - 2012.10.17. 19:53

        amd a legszarabb a világon.. nekem is volt amd-m és ki nem álhattam. utána jött az intel core i5, ég és föld..

        • SocialKiller - 2012.10.17. 21:59

          Nekem is Intelem van és teljesen megvagyok vele elégedve! :) Az asztalimban: Intel Core i5 2500k a laptopomban pedig Intel Core i5 480m.
          Régebben használtam AMD-t de melegszik mint állat,teljesítményük a béka segge alatt,de legalább olcsók :)

  2. Hunxplayboy - 2012.10.18. 06:38

    Próbáltátok már az A8asokat agy a Phenom-okat? Mert azokat lehet összehasonlítani Core ix-ekkel. Szeretem az ilyen hozzászólásokat hogy AMDm volt és jött az intel ég és föld. Pffffff. Hasonlíts össze egy 2 éves csúcs Intelt egy új AMDvel. Az is ég és föld lesz! Idióta…

    Egyébként meg hajrá Apple! Ebből csak jó születhet!

  3. gecimano - 2012.10.18. 11:43

    Vigyék csak, 1 évet volt a Samsungnál ezalatt jóformán nem csinált semmit, vezető chiptervező, pfff…

  4. a.sebi - 2012.10.18. 13:21

    nem csinalt semmit ? te ostoba állat vagy? szerinted az i 4s processorokat ki tervezte? azt nem az apple hanem a samu…es o is gyartotta le. ..az a6 ot tervezte csak az apple…a samsung exynos processorai a legerősebbek közé tartozik…mindenképp jobbak mint a tegrák…ne magyarázz ha nem értesz hozzá..

    • Dastan - 2013.01.24. 19:06

      Ja igy vann samu procik jok aszem iphone 5 kivol osszes iponba samu proci van!!!

  5. Gomb - 2012.10.18. 18:23

    Azért ilyet ne mondjunk már, hogy halálra ítéli az Apple az Intel-t de még az AMD-t se… Ahhoz az Apple sehol sincs. Köze nincs azokhoz az összeszövődött szálakhoz ami az AMD meg az intel és a software fejlesztők között van… Nem 2 nagykutyát kéne lenyomni hanem az egész informatikai iparágat…

  6. Skecher - 2012.10.22. 11:33

    Az ARM kétség kívül ütne a piacon! Valószínüleg nem sokáig szarakodnának egy hozzá való OS X portolással sem, mivel minden adott hozzá! Ez a kombó odaverne a mai mac gépek relatív teljesítményének is! Minimális hardware igényű, de mégis teljes értékű rendszerek születnének! Kb. olyan lenne a hatás, mint anno a 10-es ubuntu megjelenésekor a win-hez képest! 3-4x gyorsabbnak hatott az adott PC ubuntu alatt, ugyanazon feladatok elvégzése mellett!

  7. Dastan - 2013.01.24. 19:12

    Szerintem applenak kellene meg fejlodnie lenyomja amd vagy intelt!mert szerintem intel csinaja legjobbb procikat asztaliba gepekbe meg latopba is!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.