Új termékcsaláddal és egy rakás új iPad készülékkel büntethet az Apple

KeleMan 2012.10.16. 17:30 Apple, iPad 15 hozzászólás 2 414

Újabb forrás erősítette meg azon feltételezéseket, hogy az Apple most ősszel frissíteni fogja az iPad termékcsaládját. Az elmúlt napokban szinte minden az új iPad mini készülékről szólt, melyből állítólag 4 különböző tárkapacitású modell bevezetését tervezi az Apple. A várhatóan 8GB, 16GB, 32GB és 64GB-os iPad mini táblagépek fehér és fekete, valamint WiFi, WiFi+3G és WiFi+4G változatokban is elérhetőek lesznek. Ez az iPad mini termékcsaládnál tehát összesen 24 új modellt jelenthet – állítja az AppleInsider.

Mi ezt egy kicsit szkeptikusan fogadjuk, hiszen nem látjuk sok értelmét egy külön 3G és egy külön 4G-s modellnek, de mindez elképzelhető, hogy csak a globális LTE miatt lesz így, és valójában mindkét SIM kártyával ellátott modell 4G-s lesz, csak más régiókba fogják szállítani. A táblázat alapján ugyanis még nem egyértelmű, hogy a Good, Better és Best termékmegjelölés mit is takar pontosan.

Több forrás is úgy értesült azonban, hogy az Apple szakít az eddigi hagyományaival és nem tavasszal, hanem már most ősszel frissíteni fogja a nagyobb, 9,7″-es iPad táblagépét is. A nagytestvér is megkaphatja ugyanis az új Lightning töltőcsatlakozót és a globális LTE hálózati támogatást. Az új iPad készülékben elképzelhető, hogy az eredeti tervekben szereplő, de a Sharp által időben le nem szállított In-Cell alapú kijelzők is megjelennek, az Apple eredeti tervei alapján.

Elsőre furcsának tűnik az ötlet, hiszen azon vásárlók körében, akik idén tavasz óta vásároltak iPad 3-as készüléket óriási felháborodást kelthet a mindössze közel 6 hónapos termékfrissítési ciklus. Természetesen érthető az Apple álláspontja is, hiszen ha ez valóban így lesz, akkor csupán egy ráncfelvarrott iPad 3-ról beszélhetünk, de ha valóban In-Cell alapú lesz a kijelzője, akkor elképzelhető, hogy vékonyabb és egyben könnyebb is lesz a készülék, valamint a fogyasztása is csökkenhet. Több pletyka is szólt erről régebben, hiszen ezáltal az Apple talán a melegedési problémákat is megoldhatja.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

15 hozzászólás

  1. MacFly - 2012.10.16. 18:53

    iPad3S :)

  2. Blabla - 2012.10.16. 19:29

    Nem is ipad 3S lesz :P hanem az,, legújjabb új iPad ,, nevet kapja majd :D XD

    • Qpack - 2012.10.16. 20:09

      Több, mint valószínű :D esetleg “Die neue iTablemaschine” :D

  3. Salalala - 2012.10.16. 20:53

    iPay (350€ a legolcsóbb)

  4. keevin - 2012.10.16. 21:30

    magyarul semmi lényeges dolgot nem kap az új ipad csak rosszabb lesz könyebb és vékonyabb

  5. Patrik - 2012.10.16. 22:18

    Kapja be az apple , nekem iPad 3 am van augusztus óta. Majd akkor fel évente vegyek újat ? Mert mar 6 havonta dob ki egy új ipadet meg ezek a hát lapok egyszerűen szörnyűek nem tudom miért nem lehet maradni a fehér/fekete szürke hatlapnal. Meg ami az iPhoneval is van mióta Steve meghalt csúszik le szerintem az apple mint dizájnban mint a telefon tulajdonsagaiban. I4-em van es megvagyok vele elégedve ebben meg benne van az a plus amit Steve tudott. A másik dolog hogy ezek az árak vegyek 200000forintert egy telefont es az első heten le kopik az oldala , azért ez durva az ember elvárja hogyha vesz egy ilyen telefont akkor az rendesen össze van rakva, hat nincs. Es ezeket úgy mondom hogy APPLE FAN vagyok csak reálisan látom a dolgokat. Köszi

  6. ESzállás - 2012.10.16. 22:55

    Ez nem igazság! Most vehetek új iPadot a 3-as helyett:)
    Igaz ez is jó, de akkor nem leszek elég trendi.
    Még a 2-est sem adtam el.
    Szóljon már valaki ezeknek a cupertinoi majmoknak lassiiiiiitsanak!

    • Anorexia Nervosa - 2012.10.18. 19:33

      Rossz hírt kell közöljek. Ön Taigetosz pozitív. Kérjük, mentse meg az emberiséget önmagától.

  7. iLacko - 2012.10.17. 06:14

    Ez uzletpolitika a windows kinyomja a surfas- t a win. 8 al erte lepni kell, jon a karacsony ilyenkor beindul a piac, szerintem a kisebb kijelzos tabletek is hoditanak sot… a nem professzionalis felhasznaloknal( üzletszerü felhsznalo) aratni fog. Az hogy mennyirre lesz magas a Magyar ara meg nem szamottevo eu- ban mar interneten onnan rendelstlz ahonnan akarsz es ahol szamodra jobb ak a kondiciok! szerintem jo lesz, iphone melle kivallo alternativa.

  8. David Sandor - 2012.10.17. 06:45

    iPad3 az IOS6 alatt nem melegszik. Csak en erzem igy?

    • Elhunyt ér - 2012.10.17. 21:31

      Nekem eddig sem melegedett.

  9. Hunxplayboy - 2012.10.17. 07:32

    Azért mert kijön egy új készülék még nem kell megvenni!

    És nem kopik az iPhone5. Ha oda ered az autód egy másikhoz arról is lejön a festék! Ennyit arról hogy valaki olyanról beszélt amit nem látott illetve nem használt!!!!

  10. G - 2012.10.17. 11:15

    Imádom az ilyen hozzászólást, hogy akkor most cserélhetem le… :D Miért, te eddig azért cserélted, hogy a legújabb legyen? Érdekes, én pl: a Iphone 4-et is azért nem cseréltem 4s-re, mert nem volt szükségem a többletre amit nyújtott, ellenben azért cserélem most 5-re mert technikailag elég nagy a 4-hez képest az ugrás… Felőlem holnap kiadhatják a 6ost, ha megjönne már végre az 5 , rohadtul nem érdekelne. Sőt ha most kiadnának egy új 9,7-es iPad-et, legalább mégolcsóbban tudnék venni ipad 3-at.

  11. Csoki - 2012.10.17. 15:10

    “G”! Helyes a hozzászólásod! Olvassátok már el..!!:)

  12. Harpad - 2012.10.18. 20:43

    szerintem a legjobb az ha kap új jobb kijelzőt a nagyobb ipad és nő az üzemidő :P illetve végre lesz benne LTE vagy esetleg megkapná az új A6 procit akkor egész nagy lenne a frissítés . aztán ott a külső az maradhat a régi jó tetszik és szép :P

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.