Megállapodást kötött az Apple a svájci vasutakkal az iOS 6 óra ikonjának ügyében

KeleMan 2012.10.12. 18:10 Apple, Egyéb 7 hozzászólás 1 837

Az iOS 6 mobiloperációs rendszer megérkeztével, az iPad készülékeknél is megjelent az óra ikon, mely mint utóbb kiderült, szinte teljes egészében lemásolta a Svájci Szövetségi Vasút tulajdonában lévő órák dizájnját. A Hans Hilfiker által még 1944-ben tervezett óra nemcsak a kitűnő svájci óragyártásnak köszönhetően lett világhírű, hanem egyben Svájc jelképévé is vált az elmúlt évtizedekben.

Így a svájci vasúttársaság joggal volt dühös, hiszen az Apple jogtalanul használta fel a védjegyeket. Később arról is hírt adtunk, hogy az SBB nem feltétlenül szeretne pénzt látni a jogbitorlásból, elképzelhető, hogy másfajta megállapodás születik meg. A Svájci Szövetségi Vasutak ugyanis pár hete kijelentette: nagyon büszkék arra, hogy az Apple ezt az órát választotta a hivatalos iOS 6-ba, így legalább sokan megismerhették azt. Éppen ezért, akár elállhatnak a pénzbeli követeléstől is egy sikeres találkozót követően.

A megbeszélések időközben lezajlottak a két cég részéről, így bírósági tárgyalásra nem is volt szükség. Az Apple úgy látszik, hogy megúszta az ügyet, hiszen a mai nap az SBB hivatalos oldalán – melyet a Verge is lehozott – megjelent egy rövid sajtóinformáció, amely alapján kiderült, hogy a két cég megállapodásra jutott. Sajnos a részletek egyelőre nem nyilvánosak, így csak sejteni lehet, hogy az Apple egy nagyobb kártérítési összeget fizet majd az SBB számára.

Az összeg azonban nem publikus, így valószínűleg sosem fogjuk megtudni, hogy mennyit is ért az óra dizájnjának lemásolása a cupertinoiak számára, az azonban biztos, hogy nem a dizájnercsapat fizetéséből fogják levonni azt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. Egy Rajongó akinek nincs sajnos almája - 2012.10.12. 18:50

    Ennyit a nagy dizájnerekről, nem is tudnak semmi jót kitalálni, csak más ötletről lopni… És még büszkén mutatják be, hogy mit tudnak -.-

  2. Qpack - 2012.10.12. 19:45

    “az azonban biztos, hogy nem a dizájnercsapat fizetéséből fogják levonni azt.” Na itt az igazság

  3. Hunxplayboy - 2012.10.13. 08:38

    Kedves rajongó!

    Eléggé savanyú hozzászólás volt! En Úgy gondolom ami szép és jó azt érdemes utánozni, másolni. És azt hiszem a hogy. Híres ALMA telefon megjelenése óta használnak az okostelefonok ikonok át lehet az Windows Android vagy bármi nem is említésre méltó. Ergo ők is másolták az ötletet. Bárki bármit mond Almáék a leginnovatívabb informatikai cég. Mindig ok voltak az elsők a piacon. HDD-mp3-> iPod, érintős okos telefon >iPhone, tablet > iPad. És ha a te szemléletedet vesszük alapul akkor mindenki másolta csak őket, e semmi újat nem tudtak felmutatni.

    • iPol Pot - 2012.10.14. 16:04

      “Almáék a leginnovatívabb informatikai cég…”
      igen ez így van……… de van egy kivétel, az pedig az i5!
      a design fantáziaszegény, unalmas, lerágott csont…. innováció nulla, már csak szánalmat keltő formavilág…
      szerintem mindenkinek csalódás ez a i4 hurka..semmi több

  4. Zabulon - 2012.10.13. 10:30

    Sziasztok! Bocsi a nem ide illo kerdesert de nem tudjatok veletlenul, hogy mikor varhato JB IOS 6 ra?
    Mert anelkul tuti nem frissitek! Elore is koszi!

  5. Limp Elek - 2012.10.13. 15:04

    Hurrá!
    De mi van szegény ájfonosokkal?!
    Mi miért nem kapunk svájci órát?’

  6. Belo - 2012.10.13. 18:55

    Igen, én is akarok svájci órát!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.