Egy éve hunyt el Steve Jobs, az Apple társalapítója

KeleMan 2012.10.05. 08:01 Apple, Steve Jobs 9 hozzászólás 1 813

Egy évvel ezelőtt, 2011. október 5-én, korán reggel, mikor már túl voltunk az előző esti iPhone 4S készülék friss bejelentésén, megérkeztek a legrosszabb hírek. Életének 56. évében elhunyt Steve Jobs, az Apple társalapítója, ikonikus vezére, a Mac számítógépek, az iPod, az iPhone és az iPad szülőatyja. Az informatika világa gyászolt, ahogy sokan mi is tettük. Bár kevés ember mondhatja el magáról, hogy személyesen is ismerte volna a vezért, munkássága és az Apple termékei mégis a világon több százmillió ember életét változtatta meg. Örökre.

Sokat gondolkoztam, hogy mi lenne igazán méltó Steve Jobs szellemi örökségéhez, mivel is tiszteleghetnénk az 1 éves évforduló emlékére. Hiszen oly sok történet, oly sok érdekesség fűződik a nevéhez, melyet elmesélhetnénk, de ezeket már megtettük korábban. Egy ember életét nehéz is lenne összefoglalni mindössze pár mondatban, és talán nem is szabad, hiszen korunk egyik kiemelkedő géniusza és lángelméje többet érdemel, egy egyszerű bejegyzésnél.

Úgy döntöttünk inkább, hogy egy 2005-ös évi, a Stanford Egyetemen tartott beszédét elevenítjük fel, mely mindenki számára kellő motivációt adhat az élethez, legyen az akár fiatal, akár idős, akár Apple mániás, akár más termék rajongója. Álljunk meg egy pár percre és gondolkozzunk el Steve mondandóján, vajon mi így éljük-e az életünket?

Nagyon megtisztelő hogy a mai napon itt lehetek veletek és itt állhatok a diplomaosztótókon, itt a világ egyik legjobb egyetemén. Én sosem végeztem el az egyetemet. Az igazat megvallva, most állok ehhez a legközelebb. A mai nap 3 kis történetet szeretnék elmesélni az életemből. Ez minden. Nem nagy dolog. Csak 3 történet.

Az első a pontok összekötéséről szól.

Én 6 hónap után otthagytam a Reed egyetemet. De miért tettem ezt? Minden már akkor kezdődött, amikor még meg sem születtem. A vér szerinti édesanyám egy fiatal, egyetemet végzett és hajadon nő volt, aki eldöntötte hogy örökbe ad. Meg volt róla győződve, hogy olyan emberek fognak örökbe fogadni, akiknek lesz egyetemi végzettségük. Minden úgy volt rendezve hogy egy ügyvéd nevelne fel a feleségével. És pont mielőtt a világra jöttem, ők úgy döntöttek hogy inkább egy kislányt szeretnének.

Így a szüleimet még az éjszaka kellős közepén, akik a várólistán a következők voltak, felhívták a következő kérdéssel: egy kisfiú született. Szeretnék őt? A válasz tőlük: Természetesen!

A vér szerinti édesanyám később megtudta hogy az új nevelőanyám sosem végzett egyetemet, és nevelőapámnak pedig középiskolás végzettsége sem volt. Ezért nem akarta aláírni az örökbe adásról szóló papírokat. Ám pár hónappal később meggyőzték őt. Megígérték hogy ha eljön az idő, mindenféleképpen beíratnak engem az egyetemre.

És 17 év múlva egyetemista voltam. Naív voltam, és olyan olyan egyetemet kerestem magamnak, ami olyan drága volt, mint a Stanford-i egyetem. A szüleim összes megspórolt pénze ráment a tandíjra. 6 hónap után megfogalmazódott bennem, hogy nem látom az értelmét. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek az életemben, és nem éreztem hogy az egyetem ebben segíteni tudna.

És így álltam, a szüleim összes megspórolt pénzét elhasználtam, amit az életük során félretettek. Úgy döntöttem hogy elhagyom az egyetemet, és elkezdtem hinni abban hogy valahogy minden rendben lesz. Ez akkoriban igencsak aggodalmat keltett, de visszatekintve az egyik legjobb döntésem volt amit valaha meghoztam. Abban a pillanatba hogy kiléptem, abbahagytam azokat a kurzusaimat, amik nem érdekeltek, és elkezdtem azokra járni, amelyek érdekeltek.

Akkoriban a Reed egyetem kínálta az államokban a legjobb kaligráfia kurzust. Az egész egyetem területén, az összes poszter, tábla és minden hivatalos üzenőfelület gyönyörű kézzel írt kaligráfiai írással volt ellátva. Jelentkeztem erre a kurzusra, hogy eltanuljam ezt a fajta írást. Tanultam a Serif és Sans Serif írástípusokról a különböző betűtípusok kombinációi közti űrterületről, és minden másról, ami a tipográfiát naggyá teszi.

Ez egyben volt csodaszép, történelmi, mondhatni bizonyos értelemben művészetileg tapintatos, amit a tudomány nem tud megfejteni, és ez engem elbűvölt. Teljesen esélytelennek tűnt, hogy ezekből én bármit is a későbbi munkásságom során fel tudnék használni. Ám 10 évvel később, amikor az első Macintosh számítógépet kitaláltuk, visszatértem erre a tudományra.

És mindezt a tudományt beleépítettük a Mac-be. Ez volt az első számítógép, ami csodaszép tipográfiát használt. Ha nem jártam volna erre a kurzusra, sosem lett volna különböző betűtípus, vagy arányos elosztású űrterület az írástípusokban. Ha akkoriban nem hagytam volna ott az egyetemet, sosem jártam volna a kaligráfia csoportba, és akkor a számítógépek sosem kaptak volna olyan gyönyörű írásjeleket és típusokat, mint amilyen a mostaniakban van.

Ezeket a pontokat (amivel a történetet kezdte) az egyetemen még természetesen sehova sem tudtam kötni, amikor a jövőre gondoltam. De 10 évvel később tisztán láttam a pontokat, és mind össze tudtam őket kötni.

Még egyszer! Nem tudod a pontokat úgy összekötni, ha csak előre nézel. Csak akkor kötheted össze ezeket, ha hátra is nézel. Abban a hitben kell élni, hogy ezek a pontok a jövőben valamikor össze tudnak kötődni. Hinned kell valamiben – az istenedben, karmádban, sorsodban, életedben vagy bármiben. Ez a beállítottság sosem hagyott cserben, és ez tette meg az óriási különbségeket az életemben.

A második történetem a szerelemről és a veszteségről fog szólni.

Nagy szerencsém volt, mert hamar megtaláltam azt, amit szeretek az életben. Woz és én együtt kezdtük el az Apple-t a szüleim garázsában, amikor éppen 20 éves voltam. Keményen dolgoztunk, és 10 év alatt akkorára nőtt az Apple a 2 embertől, akik mi voltunk, hogy egy 2 milliárd dolláros értékű céggé vált, több mint 4000 alkalmazottal. Amikor egy évre voltam a 30-tól, megalkottuk a legkiválóbb remekművünket, a Macintosh-t.

És ezután kirúgtak.

Hogyan lehet valakit kirúgni, aki a saját maga céget alapította? Hát igen, amikor az Apple egyre jobban nőtt, magam mellé vettem egy személyt, akiről azt gondoltam, hogy elég tehetséges, hogy velem együtt vezesse a céget. Az első év jól sikerült. De amikor az elképzeléseinkről volt szó a jövővel kapcsolatosan, akkor eltérő véleményen voltunk, és véleményeink összetűzésbe keveredtek. Amikor ez történt, a vezetőség az ő véleménye mellett állt. Szóval 30 éves voltam amikor kirúgtak. És igencsak nyilvánosan rúgtak ki.

Az egyedüli célom, ami mint felnőttként kialakult bennem, odaveszett és megsemmisült. Hónapokig komolyan nem tudtam, hogy mit tegyek. Úgy éreztem, mintha cserben hagytam volna a feltörekvő vállalkozói generációt, mintha nem tudtam volna átvenni a stafétát, amit éppen rám bíztak. Találkoztam David Packard-al és Bob Noyce-el és megpróbáltam bocsánatot kérni tőlük, amiért mindent úgy elrontottam. A kudarcom eléggé széjjel lett kürtölve, ami miatt azon is gondolkodtam, hogy elkötözöm a környékről.

De valami motoszkált bennem – még mindig szeretem azt amit teszek. Így hát úgy döntöttem, hogy újra kezdek mindent. Akkoriban még máshogy láttam, de végül kiderült, hogy a kirúgásom az Apple-től, a lehető legjobb dolognak bizonyult, ami csak történhetett velem. Azt a hihetetlen nyomást, amit a megfelelés váltott ki, felváltotta a kezdetek könnyedsége. És ezt minden részlegben, minden részletben felváltotta. Teljesen felszabadultam, és elkezdtem életem legkreatívabb korszakát.

A következő 5 évben egy új céget alapítottam a NeXT néven, egy másikat Pixar néven, és beleszerettem egy csodálatos nőbe, aki később a feleségem lett. A Pixar hozta ki a világ első számítógéppel animált filmjét, a Toy Story-t, és jelenleg a legsikeresebb animációs stúdió a világon. Egy hirtelen váltás során, az Apple megvette a NeXT-et, és így újra visszakerültem az Apple-höz és a technológiához, amit a NeXT-ben dolgoztam ki, ami mondhatni a reneszánsz szíve a mai Apple-nek.

És Laurenével ma egy csodálatos családunk lett. Nagyon valószínű, hogy ezekből semmi sem alakult volna így, ha akkor az Apple akkor nem rúg ki. Ez egy nagyon keserű gyógyszer volt az élettől, de pontosan erre volt szükségem. Néha az élet ráejt egy cserepet a fejedre. Ettől azonban még ne hagyd elveszni a hited. Úgy gondolom hogy az egyedüli dolog, ami rávett hogy folytassam, az az volt hogy szerettem amit tettem. Meg kell azt találni, amit szeretsz. És ezt munkára nézve is és a szerelemben is megtaláltam.

Az élet nagy részét a munka teszi ki, és az egyedüli út hogy kiteljesedjünk benne, az az, hogyha úgy érezzük, hogy egy nagyszerű dolgot hajtunk végre. Az egyedüli út, pedig hogy nagyszerű munkát végezzünk, az az, ha szeretjük azt, amit csinálunk. Ha ezt még nem találtad meg, akkor keress tovább. Ne állj meg. A tested, szíved minden porcikájával érezni fogod, ha megtaláltad. És mint minden hosszú kapcsolat, az évek múltán egyre jobb és jobb lesz. Tehát nézz körül, és amíg nincs meg amit keresel, ne állj meg.

A harmadik mesém, a halálról szól.

Amikor 17 éves voltam, egy idézetet olvastam, ami valami ilyesmi volt: “Ha minden napodat úgy éled, mintha az utolsód lenne, akkor valószínűleg egy nap igazad lesz.”

Ez nagy hatással volt rám, és azóta, tehát 33 éve minden reggel a tükörben ezt kérdeztem magamtól: “Ha ez lenne életem utolsó napja, akkor is azt tenném a mai napon, amit mára elterveztem?” Amikor több egymást követő napon keresztül “nem” volt a válasz, tudtam hogy valamit változtatnom kell.

Hogy arra emlékeztessem magam, hogy hamarosan meghalok, volt a legjobb eszközöm ami segített a nagy döntések meghozatalakor. Mert minden tényező – a külső elvárások, a büszkeségem, a kudarctól való félelem és a szégyen – ezek mind eltörpülnek a halállal való összehasonlításkor, így csak azok a dolgok, döntések maradtak, amelyek a tényleg fontosak. Az emlékeztetés a halálra a legjobb út, hogy elkerüljük a azt a gondolatot, hogy van veszteni valónk. Teljesen csupasz, meztelen vagy. Nincs semmi okod rá, hogy ne azt kövesd, amit a szíved diktál.

Körülbelül egy éve rákot diagnosztizáltak nálam.

Volt egy vizsgálatom reggel 7.30-kor, és világosan kimutatták hogy van egy daganatom a hasnyálmirigyemen. Az orvos közölte hogy ez egy olyan fajta a rák, ami gyógyíthatatlan, és azzal kell számolnom, hogy csak 3-6 hónapot fogok élni. Az orvos azt tanácsolta hogy menjek haza és intézzem el az összes teendőimet, tehát arra utalt, hogy készüljek fel arra, hogy meghalok. Ez azt jelenti hogy próbáljam elmagyarázni a gyerekeimnek, hogy azok a dolgok, amiket a következő 10 évben terveztünk, hogy megcsinálunk, azt most pár hónap alatt kell megtennünk. Azt is jelenti hogy mindent el kell intézni annak érdekében, hogy a családomnak minden minél könnyebb legyen majd, nélkülem. Azt jeleni, hogy itt az idő hogy búcsút vegyek.

Ezzel a diagnózissal éltem egész nap.

Később valamikor estefele volt egy kezelésem, és egy endoszkópot dugtak le a torkomon, a gyomromon keresztül a beleimbe, ahol egy tűvel sejt-mintát vettek a daganatból. Én el voltam kábítva, de a feleségem, aki velem volt elmesélte, hogy miután a mintát mikroszkóppal megvizsgálták az orvosok, örömükben sírva fakadtak, mert kiderült hogy a ráknak egy olyan különös típusáról van szó, ami operációval gyógyítható. Megoperáltak és most egészséges vagyok.

Itt kerültem a legközelebb a halálhoz, és remélem hogy az elkövetkezendő évtizedekig ez így is fog maradni. Ezt megélve még bizonyosabban elmondhatom, hogy a halál egy teljesen hasznos, szellemi koncepció. Senki sem akar meghalni. Még azok az emberek sem, akik minden bizonnyal a mennybe kerülnek, ők sem akarnak meghalni, hogy feljussanak. És mégis a halál az egy olyan sors, amin mindannyian osztozunk.

Senkit sem fog ez a sors elkerülni. És ez úgy jó ahogy van, ahogyan lennie kell, mert valószínűleg a halál az élet legjobb találmánya. Ez az életnek egy helyettese, a változáshoz. Elteszi a régit, hogy helyet csináljon az újnak. Jelenleg Ti vagytok az újak, de egy napon, ami nincs is annyira messze, lassan a régiekhez fogtok tartozni, és el lesztek téve az útból. Sajnálom hogy ilyen drámai vagyok, de ez az igazság. Az időd korlátozott, így ne úgy használd el, hogy mások életét éled.

Ne légy a dogma fogja, ami más emberek gondolatain alapszik. Ne hagyd hogy mások véleményeinek a zaja elnyomja a saját belső hangod. És a legfontosabb, legyen meg a bátorságod, hogy hallgatsz a saját szívedre, a saját megérzésedre. Ezek mindig tudják valahogy, hogy igazán mit is szeretnél. Minden más mellékes. Amikor fiatal voltam, volt egy elképesztő publikálás, amit “The Whole Earth Catalog”-nak hívtak, ami a generációm bibliája volt.

Ezt egy kolléga találta ki, akit Steward Brand-nak hívtak, nem messze innét a Manlo Parkból. Ez az 1960-as évek végén jelent meg, még mielőtt a PC-k és a “desktop publishing” megjelent volna, mindent írógéppel, ollóval és Polaroid kamerával csináltak. Ez egy olyasmi volt, mint a Google csak papír formátumban, pontosan 35 éve mielőtt a Google létre jött volna. Teljesen ideológiai és gondos részletesség jellemezte, és nagyszerű gondolatok voltak benne.

Stewart és a csapata több verziót is kiadott a “The Whole Earth Catalog”-ból, míg legvégül kiadták a legutolsót. Az 1970-es évek közepe volt, és körülbelül a Ti korotokban jártam. Az utolsó kiadás hátulján volt egy kép, amin egy autóút volt látható a kora reggeli napfényben. Ez egy olyan autóút volt, ahol egy stoppost tudnánk elképzelni, aki a kalandot keresi. Alatta az alábbi szavak álltak:

“Maradj éhes, maradj bolond.”

Ez volt a végső üzenetük, amikor abbahagyták. Maradj éhes, maradj bolond. És ezt kívánom mindig magamnak. És most hogy elvégeztétek az egyetemet és új dolgokat kezdtek, így nektek is ezt kívánom.

Maradjatok éhesek. Maradjatok bolondok.

Köszönöm mindenkinek.

A fentiek figyelembe vétele mellett, pedig sose felejtsük el: “There is one more thing!”

Köszönjük Steve!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

9 hozzászólás

  1. Arabka - 2012.10.05. 08:23

    Szerintetek ha ma rendeltem meg egy fekete 32 est akkor meg én is bele fogok esni az első gyártás sorozatba? Csak azért mondom mert az a tapasztalat hogy amikor kijön egy új iPhone akkor azok mindig egy kicsit selejtesek. Próbáltam várni idáig de eddig bírtam!

    • Sleepy - 2012.10.05. 09:48

      Nem szoktam beszólni senkinek a hozzászólása miatt, de ezt a kérdést tényleg ennél a cikknél kellett feltenned? …

  2. Arabka - 2012.10.05. 11:29

    Feltettem mar egy pár helye nem válaszolt rá senki! Elnézést

  3. Mark67 - 2012.10.05. 11:38

    Ég áldjon Stevie !!!

  4. Falidani - 2012.10.05. 12:50

    Ezt a cikket végig olvasva ismét könny csordult a szemembe :( one more thing! Nyugodj békében Steve ;(

  5. Scott - 2012.10.05. 19:50

    There is one more thing… We love you Steve 4ever and all things you were dreaming 4us making our life more happy and valuable. Never forget u!

  6. mihaly1963 - 2012.10.06. 08:24

    Nyugodj békében!

  7. blabla - 2012.10.06. 23:16

    Örökre várjuk a következö ONE MORE THING -et …
    …de már sosem jön el :( nyugodj békében :(

  8. llaszlo - 2012.10.13. 19:35

    RIP Steve.

    Néhány hiba van a szövegben.
    A “kalligráfiát” dupla l-el írjuk.
    Van egy “olyan olyan” meg egy “a azt a” hiba.

Szólj hozzá Te is!