Csupán 216 forintot költünk egy évben az iPhone 5 töltésére

Helme 2012.09.30. 22:51 Apple, iPhone, Rövidhírek 1 db 2 051

Bármennyire is hihetetlennek tűnik elsőre, nagyjából 216 forintba kerül egy évben az, hogy töltőre tesszük az iPhone 5 készülékünket. Egy amerikai felmérés szerint ugyanis átlagosan 3,5 kWh áramot fogyaszt a telefon. Míg a tengerentúlon ez mindössze 41 centbe kerül, addig az ELMŰ adatai szerint 216 forintot fizetünk érte, ami majdnem pontosan egy dollár. Bár ez kevésnek tűnik, jól látható, hogy az áramért is kétszer annyit fizetünk, mint a fejlettebb országokban.

Az összehasonlítás azonban itt nem ér véget. Az iPhone 4 még kevesebbet fogyaszt, nagyjából 207 forintba kerül a teljes feltöltése egy éven keresztül. A Samsung Galaxy SIII a méretei miatt pár forinttal túllépi az iPhone 5-öt. Ha össze akarjuk hasonlítani más elektronikai termékhez, akkor például egy átlagos TV éves áramfogyasztása 18 ezer forint, míg a laptopok feltöltéséért 3500 forintot kell befizetnünk a sárga csekken.

– iPhoneHungary Rövidhírek –

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Fleshman - 2012.10.01. 00:03

    Én az új iPad vérszomjas fogyasztására(iPhonehoz képest) lennék kíváncsi.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.