T-Mobile iPhone 5 Premier Party összefoglaló

KeleMan 2012.09.28. 07:35 Apple, iPhone 17 hozzászólás 3 388

Délután fél négykor érkeztem meg a Mammut Bevásárlóközpontba, ahol idén az iPhone 5 megjelenése okán premier partit rendezett a T-Mobile. Mikor megérkeztem már tisztán látszott, hogy ez lesz az egyik legnagyobb parti a két évvel ezelőtti iPhone 4 debütálása után. Legalább száz ember várakozott már rendezett hármas sorokban a T-Mobile üzletétől egészen a másik épületben található Starbucks kávézóig.

A T-Mobile nagyon készült, mindenképp pozitívum volt, hogy a hatalmas tömegnek nem kellett órákig álldogálnia, hiszen nagyon sok széket, babzsákot szerzett a magentás telefontársaság. A hangulat már ekkor óriási volt, de később ezt a T-Mobile tetézte még pantomimesekkel, bűvésszel, sőt még masszázst is biztosított a várakozók számára, amennyiben elgémberedtek volna a várakozás közepette az izmaink.

A T-Mobile hostesszes hölgyei a várakozók érkezésével folyamatosan érdeklődtek, hogy ki milyent típusú készüléket vásárolna, ezeket felírták és rendszerezték, hogy éjféltől minden a lehető leggyorsabban menjen. Később kiderült, hogy a 64 GB-os készülékekből már a százas sorszám környékén elfogyott az összes, innentől csupán a fekete és fehér színű 16 GB-os modell volt elérhető. Valamilyen oknál fogva, talán mert ez lett volna a legnépszerűbb, 32 GB-os készülékeket egyáltalán nem kapott a T-Mobile.

A várakozóknak kávé, szendvics, üdítő és süti jegyeket osztogattak a T-sek, melyeket a Starbucks kávézójában lehetett felhasználni. Ezen kívül még egyedi fekete vagy fehér színű, névre szóló iPhone 5-ös pólókat is gyártottak a sorban állóknak és ülőknek, akik feliratkoztak a vásárlásra. Összességében el kell mondani, hogy kitűnő volt a szervezés. Este 8 körül aztán befutott Helme is, valamint velünk volt Szvetlov Balázs is, a rendkívül sikeres szinkronszínész is, aki például a Twilight trilógiában kölcsönözte Edward hangját. Ő is szeretett volna vásárolni fekete 64 GB-os iPhone 5, de erről sajnos már lekésett.

Este 9 órakor aztán elkezdődött Harsányi Levente konferálásával az igazi partihangulat, végre volt zene is, innentől pedig már csak úgy pörögtek az órák éjfélig. Kinyitott a VIP részleg is, ahol Ördög Nóri, Csonka András, Hajas László és számos más celeb is feltűnt. Természetesen a magyar Apple termékekkel foglalkozó blogok krémje is ünnepelt, az élén Handrással és Plastik Józsival, de itt volt Doransky is valamint több magyar Apple blog képviselői. A rendkívül látványos magenta színű megvilágításban, pedig csak úgy repkedtek poénok, és a finom italok, koktélok.

Este 11 órakor Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket a VIP részlegen, és egy kis összefoglalást tartott az iPhone készülékről. Rendkívül örömtelinek nevezte, hogy a T-Mobile a magyarországi előfizetők számára már ötödik alkalommal hozhatja el az iPhone készüléket, mely végre teljes egészében kihasználja majd a 4G/LTE hálózat nyújtotta előnyöket. Mattheisen úr hozzátette, hogy itt már nem a 10-20 Mbit/s-os átviteli sebességre, hanem az 50-100 Mbit/s-os adatátvitelre kell gondolni. Elmondta továbbá, hogy az iPhone 5 nem csupán egy eszköz, hanem egy élmény, melyet mindenképp öröm használni!

A T-Mobile ígéretet tett arra, hogy még ebben az évben biztosítani fogja az iPhone 5 készülékkel rendelkező előfizetői részére a 4G/LTE hálózati hozzáférést és támogatást, mely jelenleg még nem elérhető.

11 és éjfél között még volt egy kis holtidő, mi ezt egy remek szabad szedéses vacsorával töltöttük, majd éjfél előtt pár perccel rohantunk megörökíteni a pillanatot, de a hiénák egyszerűen mindenhova befurakodtak. Kattogtak a hatalmas vakuk, pörögtek a kamerák körbe-körbe, így a kissé megilletődött András, aki Magyarországon először vásárolta meg az új iPhone 5 készüléket, talán még meg is szeppent, pedig már szerda este óta várakozott.

Mindenesetre láthatóan örült a fehér színű új szerzeményének, melyet Christopher Mattheisen adott át a számára. Később visszamentünk a VIP részlegbe, ahol előhoztak pár darab demo készüléket, a termékmenedzserek bemutatták az új funkciókat, kézbe is lehetett venni az új titánt, melyből a fehér színű modell egyszerűen eldöntötte számomra a kérdést. Feketét vagy fehéret?

Több helyről olvastam már, hogy az iPhone 5-nél a fehér lesz az új fekete, és ezzel 100 százalékosan egyet kell hogy értsek. A fekete is gyönyörű, remek, de a fehér az igazi csoda, és bármennyire is nőisnek tartják ezen színt, bizony a férfiak is szeretnek mindig valami finomat a kezükben tartani.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

17 hozzászólás

  1. ezredes - 2012.09.28. 07:48

    Van infótok arról, hogy maradt-e még készletből? Érdemes ma reggel bemenni a Mammutba?

  2. csókacsaládnak - 2012.09.28. 07:53

    De akkor ma sehol sem lehet kapni, ugye?

  3. uiztor - 2012.09.28. 08:09

    Ti legalább le tudjátok írni a “T-Mobile”-t helyesen… :D

  4. James - 2012.09.28. 08:12

    Egy másik témánál meg lett említve a I5 boltos dolog:

    KeleMan – 2012.09.28. 06:35

    A Mammutban ha marad, akkor ott még délelőtt valószínűleg fogják árulni, de más T-Pont üzlet hivatalosan nem fogja forgalmazni. Sem Budapesten, sem vidéken. Egyelőre.

    Az üzletek listája itt elérhető, az “iPhone 5″ nevének helye is ki van hagyva, gyakorlatilag sehol sem lesz.
    http://www.t-mobile.hu/lakossagi/akciok/akcio/iphone/uzleteink

    Illetve itt vannak a tartozékok is az iPhone 5-höz, ebből sincs szinte még semmi.
    http://webshop.t-mobile.hu/webapp/wcs/stores/CategoryDisplay?catalogId=2001&storeId=2001&categoryId=42602&langId=-11&parent_category_rn=102

  5. Apples - 2012.09.28. 08:15

    Ezt nem értem. A Feher elolrol gyakorlatilag nem változott de a feketén se látszik a változás ha a oldala nem látszik. Ha az oldala látszik, akkor meg jobb is lett (eltekintve a festék kopasrol). A hátulja meg az esetek 98%-bán nem látszik a különböző tokok miatt.

  6. Puhi - 2012.09.28. 09:39

    Ha jol emlekszem, az elso ember pont 32 GB-osat szeretett volna vasarolni! Vele mi lett? Felar nelkul kapott egy 64-eset? Vagy ennyire nem volt jo fej a T?

  7. JakeJ. - 2012.09.28. 09:54

    @Puhi

    Ha jó fej lett volna a T, akkor az elsőnek biztosan adnak valami hatalmas kedvezményt. Azért Ő ott vot rengeteget, agyon fotózták/kamerázták az egész vásárlását, stb. Szerintem, ha ezt nem is hozzák nyilvánosságra, de biztosan kapott valami “pluszt”. Legalábbis remélem.

    Amúgy mi most a helyzet a Mammutban? Senki nem tud semmit?:)

  8. ezredes - 2012.09.28. 11:11

    Voltam a Mammutban sajnos a fehér elfogyott, fekete 16GB-os van még pár darab.

  9. Gabi - 2012.09.28. 11:14

    Valakinek van tippje arra, hogy érdemes-e webshopon előrendelni, vagy várni es személyesen megvenni valamelyik üzletben?

  10. JakeJ. - 2012.09.28. 11:45

    Gabi,

    én is ezen filózom most.
    Azért jó lenne látni, hogy mit veszek meg, ha pedig weben keresztül rendelem, akkor hoznak egyet és ez van, nem?!
    Jó, oké, ha valami gond van vele, akkor vissza lehet küldeni, de egyszerűbb a személyes vásárlás, nem?

    Bár arra meg várhatunk egy jó ideig úgy tűnik!

    KeleMan! Tudom, hogy alszol és zombi vagy, de nem tudsz valamit a Mammut jelenlegi helyzetéről?

    • KeleMan - 2012.09.28. 15:21

      Egyik ismerősöm Szegedről reggel 8 körül ért fel Budapestre, ő még tudott venni, amúgy dél körül fogyott el a készlet tudomásom szerint.

  11. Gabi - 2012.09.28. 12:42

    JakeJ.,
    Igen, én is így vagyok vele, plusz arról sincs információm,melyik út lenne a gyorsabb.. Mivel én 32-eset szeretnék, nem tudom, hogy ha megrendelem, valóban érkezik-e….

  12. JakeJ. - 2012.09.28. 12:45

    Gabi,

    mondjuk a 32-esnél kicsit rezeg a léc… Ott lehet, hogy érdemes lenne inkább megrendelned, aztán maximum lemondod a megrendelést, ha közben találsz egyet a boltban.

    Vagy ezt nem lehet?

  13. gratula - 2012.09.28. 14:12

    Igen, a szervezés a leírtak alapján valóban kifogástalan lehetett, ez magyarországon meglepő,
    de, hogy valaki képes legyen egy telefonért az éjszakában várakozni, csak hogy övé lehessen az első, ez szánalmas, és egyben elszomorító.

    Gratulálok!

  14. Gabi - 2012.09.28. 15:31

    Nem tudom, hogy le lehet-e mondani…

  15. Dani - 2012.09.29. 13:04

    Teljesen megbízható az előrebdelés én is úgy vettem a 4s- emet. És movel az előrendelésnél nem fizetsz semmit ezért le lehet mondani.

  16. Sophie - 2012.10.02. 21:20

    Kedves iPhone 5 tulajdonosok! Nagy segítsék lenne, ha kitöltenétek ezt a kérdőívet! (Vásárlói szokások felméréséhez kell.)

    https://docs.google.com/spreadsheet/gform?key=0Ao6Z9e5cXEiqdEtmdTZTYi0zQlVtUFBLMzBmYmVLbnc&hl=en

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.