Gyártási nehézségekkel küzd az Apple az iPhone 5 miatt

KeleMan 2012.09.25. 18:32 Apple, iPhone 4 hozzászólás 2 838

Bár az Apple hatalmas sikereket ért el az iPhone 5 piacra dobása miatt, mégsem örülhetnek annyira, mint szeretnék. Hétfőn bár az Apple bejelentette, hogy mindössze 3 nap leforgása alatt 5 millió darab iPhone 5 készüléket értékesítettek, – szemben az egy évvel ezelőtti iPhone 4S készülékhez képest, amiből hasonló idő alatt 4 milliót adtak el, – gyártási nehézségekkel küzdenek.

A legnagyobb problémát az új, 4″-es kijelző gyártása okozza. Az Apple a hatodik generációs készüléknél lépte meg először azt, hogy emelte a kijelző méretét, annak felbontása így nagyobb, 1136×640 pixeles lett. Az új megjelenítő már in-cell alapú kijelzőt kapott, ami által a készülék vékonyabb, mindössze 7,6 milliméteres lett. Az In-Cell alapú kijelzők előnye, hogy az érintésérzékelő és az LCD kijelző egybe van integrálva.

A Bloomberg állítása szerint a Sharp csak az iPhone 5 gyártásának megkezdése után tudta elkezdeni a megjelenítők gyártását és közvetlenül bekapcsolódni a termelésbe. Az Apple egyik legnagyobb partnere, az LG és Japan Display pedig nem tudja tartani a lépést a felhasználói igényekkel. Az iPhone 5 megjelenése előtt egyes előrejelzések arról szóltak, hogy az Apple akár 10 millió példányt is eladhat az első héten, de úgy néz ki ezt beárnyékolja a lassú előállítás, és akár 3-4 hetes várakozási idők is felmerülhetnek. További problémát okoz a Qualcomm 4G/LTE beépített chipjének gyártása is, mely szintén befolyásolja a termelékenységet.

Elemzők úgy vélik az Apple ebben az évben 42,5 millió készüléket kíván értékesíteni, míg jövő év szeptemberéig 170,7 millió darabot. Bár az eladások így is óriásiak, és az Apple azt mondta a legutóbbi sajtóközleményében, hogy a boltok folyamatosan kerülnek feltöltésre az új készülékkel, mi azt tudjuk tanácsolni, hogy aki nem kíván sokat várakozni az új iPhone 5-re, azok itthon valamelyik szolgáltatónál a start napján álljanak be a sorba, mert nem tudni, hogy mikor lesz majd kapható újra a telefon.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. Veto - 2012.09.25. 20:13

    Az eddigi években mi volt a tapasztalat, azzal kapcsolatban hogy a sorbanállók mekkora része jutott készülékhez?

    Vajon várható, hogy a sor vége készülék nélkül kullog haza több órás várakozás után hajnalban?

    • a.sebi - 2012.09.25. 23:30

      Sajnosnigen….számíthatsz rá…..

  2. Barney - 2012.09.26. 11:34

    Remélem januárban már kényelmesen megvehetem majd!
    Addigra csak utolérik magukat.

  3. Szöszke84 - 2012.09.26. 13:23

    Hat en Novemberben terveztem hogy veszek,na de igy…:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.