Rémhírkeltés: számos iPhone 5 már kibontás előtt sérülten érkezik?

Helme 2012.09.23. 14:24 iPhone 22 hozzászólás 5 071

Nagyon úgy tűnik, hogy elszabadult a pokol, s egyesek rémhíreket terjesztenek az iPhone 5-tel kapcsolatban. Az már biztos, hogy számos olyan új generációs Apple telefon van, mely kopik, – mindkét változattal gondok adódtak – illetve hibás kijelzővel érkezik. A Macrumorson külön topikot nyitottak ennek a problémának. Már több mint 90 oldalon keresztül lehet olvasni a hozzászólásokat, illetve nézegetni a képeket és a témához kapcsolódó nemzetközi cikkeket.

Itt ütötte fel a fejét az a pletyka, miszerint több olyan készüléket is találtak, mely már a kibontás előtt is sérült volt, mégis kereskedelmi forgalomba került. Persze egy-egy telefonnál előfordulhat, hiszen több tízezer kilométert tettek meg szállítás közben, de nonszensznek gondoljuk, hogy ez nagyobb tételben előforduló probléma. Az elmúlt napban már így is elég sokk érte az iPhone rajongókat, ez vélhetően már csak a túlzott pánikkeltésre jó, s az Apple lejáratásának céljából írogatják a bérkommentelők.

Mivel kíváncsiak voltunk, hogy vannak-e konkrét bizonyítékok erre, elkezdtünk körbenézni a neten hiteles források után kutatva. Fórumokban tettük fel az erre vonatkozó kérdéseket, illetve képeket kértünk azoktól, akik ezeket állítottak. Egyelőre semmilyen hiteles információ nincs, egyedül a Macrumors pár fórumozója írja. A képeket pedig már orrba-szájba linkelgetik, van olyan sérült iPhone 5 kép, mely egyszerre készült New Yorkban, Londonban és Franciaországban. Kész agyrém.

Ha valaki látott olyan cikket, képet, bejegyzést ahol bizonyíthatóan létezik ez a probléma is, írja be kommentbe, mi pedig utánajárunk. Ez bűzlik a kamutól, senki ne mondja vissza a rendelését, egy hét múlva úgyis minden kiderül. Kitartás…

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

22 hozzászólás

  1. monseurF - 2012.09.23. 15:10

    Bár ez a scratch test nem alapozza meg a sérülten érkező telefonok legendáját, azért elég elszomorító ez eredmény: http://www.youtube.com/watch?v=OSFKVq36Hgc

  2. laca - 2012.09.23. 16:01

    tessék méghogy rémhír

    most jól le is tesztelték nekünk :)

    http://youtu.be/6M5q5TRuAsY

  3. laca - 2012.09.23. 16:02

    tehát elmondható hogy a rémhír nem rémhír. sajnos

  4. a.sebi - 2012.09.23. 16:27

    Biztos megy a pánikkeltés….de ez mindegyiknél így volt….
    Ami a lényeg hogy akár mlyen szar az emberek megveszik….ha karton papírból lenne akkor is. ..ez az apple hype….de remélem hogy aki kiad ennyi pénzt egy telefonért, nem fog majd csalódni…..

  5. AT. - 2012.09.23. 16:32

    Na, ne, ha tudnád az aluminiumot nem lehet stabilan eloxálni, az mindig is kopni fog. Mit gondolsz az Apple ezt nem tudta? De!!!
    Csak ez egy olcsó megoldás, ezt hozza magával a válság. Igen, ezt nem az Apple-től vártuk volna, létrehozták a világ első kopott telefonját.

  6. Alex - 2012.09.23. 19:23

    A “kibontás előtt is sérült volt” ez így nem igaz…de az igen, hogy a fekete telek között gyárilag sok olyan van, amelyiknél a keret alu fekete “bevonata” hiányos!!!!!!…azaz leveszed a dobozról a fóliát, kiveszed a telt és a kereten kisebb-nagyobb fehér felületeket láthatsz…ami NEM sérülés csupán a fekete “bevonat” hiánya!!!! ami HIBA méghozzá gyártástechnológiai HIBA…
    A gáz az egészben, hogy 21-én Münchenben vettünk 4 fekete telt ÉS ki is bontottuk, mert aktiváltattuk az ottani SIM-mel…közűlük 2 hibás volt (pár ezer tel közül kivett 4 telből 2 hibás ez 50%!!!!!!)….a cserére kihozott újabb bontatlan 2 tel IS hibás volt (67%!!!!)…nem is folytatom (végül is volt jó tel is sokadjára)…a HÍR tehát IGAZ sajnos: a fekete telek között vannak olyanok, melyek gyártástechnológiai hiba miatt a keret részen “bevonat” hiánnyal (alu “fehér” felülettel) kerültek csomagolásra és kiszállításra…
    az iPhone5 mára tömegtermék…a gyártás ellenőrzése megkérdőjelezhető…és ez a gyártástechnológiai kérdés előjött már márciusban is az iPad3 esetében a pixelhibákkal…
    TEHÁT!!!!! Bárki vesz FEKETE iPhone5 telt BONTSA KI és NÉZZE alaposan meg…álláspontom szerint a hibás termék aránya nagyon magas…kááááááár…APPLE????…ha ezt tudná Steve…?!?!?!

  7. Dominik - 2012.09.23. 19:32

    Érdemes ezt megnézni azért! Furcsán gyanús nekem ez a problémázás, konkurencia gyanúja igen erős, biztosan voltak hibás darabok, de túlzűs, ez egy ismételt tömeghisztéria. Azért talán érdemes ezt a videót megnézni! ;)

    http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=k2BxL0nRDlY#!

    • Alex - 2012.09.23. 19:41

      mégegyszer…szept 21. München…8:00 nyitás, 8:59 és a kezünkben 4 bontatlan doboz mindben fekete tel…kibontottuk és 2 tel kerete bevonathiányos…EZ TÉNY!!!!
      a cserére kihozott további telek IS bevonathiányosak voltak ez is TÉNY az Apple fiúk rohangáltak is rendesen…te ott voltál valahol? vettél? bontottad? láttad??? ha nem akkor NE legyen véleményed főleg ne olyan, hogy tömeghisztéria…és nem kell késekkel meg kalapácsokkal teli videókat nézegetni…nem arról beszéltem, hogy hogyan is SÉRÜL a tel…arról beszéltem hogy a fekete BEVONATHIÁNYOS más a bontatlan dobozban!!!!!!!!!!!!!! és sajnos nagy számba az…CSAK ki kell bontani a dobozt…ennyi
      mi fizettünk töb ezer €-t nem te és minket is kibuktatott a hiba…DE sajnos nem mellébeszélés hanem tetszik, nem tetszik HIBA

      • Dominik - 2012.09.23. 19:52

        Te miről beszélsz? Én is ugyanúgy ki fogok érte pénteken fizetni ugyanannyi pénzt, amennyit te magad, és nem kell így pattognod, kit érdekel, hogy neked milyen a telefonod, már megbocsáss. Én éppen arról linkeltem be videót, hogy azért nem lehet olyan könnyen összekarcolni a telefont, mint ahogyan azt az ember gondolná, hol vagyok abban kompetens, hogy neked milyen a telefonod…..egyébként pedig a hosszú élet titka a nyugalom (is), nem kell ennyire felhúzni magadat az általam belinkelt videó miatt, nem ér meg egy infartust azért….!

  8. AT. - 2012.09.23. 20:37

    Ha hibátlan, 2 hét múlva akkor is kopni fog, mert eloxált a felület.

    • Dominik - 2012.09.23. 21:13

      Mármint a fekete, ugye?

      • AT. - 2012.09.24. 12:06

        A fehér is, csak az kevésbé fog látszani.

        • Dominik - 2012.09.24. 14:45

          A fehérne MI TUD LEKOPNI?? :O Az sima alumínium, max. karcolódik, vagy Isten ne adja, behorpad és ronda lesz, de arról mi tud lekopni???

  9. Gomb - 2012.09.24. 01:10

    Na erre én is kíváncsi leszek hogy ez az eloxált borítás hogy fogja bírni, mert nekem a 4S-en (eredeti) Element Case tok volt, és nem kellett neki túl nagy statikus hatás, hogy lepattogjon. Nekem tetszik ez az alu. ötlet de jobb volna inkább eloxálatlanúl…

  10. Frankee - 2012.09.24. 08:28

    Elolvastam a cikket és a kommenteket.Elgondolkodtató,hisz én is előrendeltem 1db iPhone 5-öt.
    De nagyon szkeptikus vagyok,még azokkal a kommentekkel is amikben tények és tapasztalatok szerepelnek(nem ellenőrizhető sajnos a valóság tartalmuk).
    Ugyanis én az első körben vettem anno egy iPhone 4-et és nem tudtam le nullázni a térerőt,max kétcsíkra tudtam csökkenteni,bárhogy fogtam.Késöbb vettem egy Sony Xperia S-t,amiről köztudott volt,hogy besárgul a kijelzője a nagy hő hatására.Hát ami az enyémet illeti,nem tapasztaltam a hibát,még az új tulaja szerint sem sárgult be aki mobilgame fanatikus.

    Kíváncsi leszek,hogy lesz e továbbra is ilyen jó szerencsém…………

  11. Xele - 2012.09.24. 09:42

    Ez a videó… ess neki így egy autó fényezésének… az is karcos lesz szal azt se kell megvenni…:D

  12. gecimano - 2012.09.24. 11:53

    Pesze rémhír… A vér Apple fanok akik több éve tagok a macrumors fórumán csak viccből és rossz hír keltés miatt osztják meg képeiket és tapasztalataikat szövegben…
    Ha ebből nem botrány akkor semmiből, az antennagate eltörpül e mellett.
    Pesze minden megeshet lehet már az Apple előre megtiltotta a nagy oldalaknak, hogy lehozzák a hírt…

  13. Lacy - 2012.09.24. 14:02

    Sziasztok én is szeretnèk 1 iphone 5 öt venni,de ha kopik akkor inkább meg tartom a 4s-emet most mi az igazság szerintetek,kopik vagy csak kamu az egéssz?

  14. Lerobi - 2012.09.25. 12:08

    Én mint nem hozzáértő, azt gondolom, hogy az aluminiumos dolgokkal akartak súlyt csőkkenteni, ennyi .
    Az pedig sérülékenyebb .

  15. Marcos - 2012.10.02. 01:51

    Nekem elvileg holnap jön meg az új szifonom, és mivel céges nem tudom milyen szín lett rendelve belőle. Egyre jobban úgy érzem, hogy kár volt ezt kérnem, mert ha fekete lesz akkor nem az lesz az első dolgom, hogy kibontom, sim be, és használom, hanem húzhatok el egy boltba fóliát vagy valami védőeszközt venni – pedig egy ekkora értékű telefonnál nem a védőeszközért rohanás lenne az elsődleges folyamat.

    Amúgy van még mit tanulnia az almásoknak … Jobs hiánya itt már észrevehető. Az Apple annyira el volt foglalva a Samsunggal, hogy a saját telefonjára nem figyelt oda, illetve itt a konkurencia nyomása is észrevehető, hogy nincs már meg az a nagy ” it’s máádzsik” mint anno…. Itt azt érzem, hogy elkapkodták a megjelenést, mert érezték, hogy ha nem jön ki hamar az 5-ös, akkor “megeszi” őket a konkurencia. Ezért is nem szólt akkorát.

    Szerintem akinek 4S-e van fölösleges lecserélnie. Nincs akkora radikális különbség az 5-höz képest.

    A fekete hátlapra pedig a megoldásért menjenek el a HTC-hez:
    A Mobile World Congress során leleplezett One S ugyan nem a HTC legerősebb modellje, ám prémium anyagokból építkező burkolata mégiscsak figyelmet érdemel. A legtöbb plasztik konkurenstől eltérően a tajvani gyártó modelljének külseje repülőiparban használt minőségű alumíniumból készült, mely éjfekete színét nem egy hajszálvékony festékrétegnek, hanem az anyagszerkezetet átalakító plazma-elektrolitikus oxidációnak (PEO – Plasma Electrolytic Oxidation) köszönheti. A mikroív oxidációként (MAO – Micro Arc Oxidation) is ismert eljárás során a fémes burkolatra 10 000 voltos feszültséget kapcsolnak, mely a felületi oxidációs réteg szerkezetét mélyen átalakító mikroszkopikus plazmaív-kisüléseket eredményez. A folyamat az anodizáláshoz (a’la Nokia N8) hasonlítható, ám a nagyságrendekkel vastagabb védőrétegnek köszönhetően akár ötször ellenállóbbá is válhat a vékony fémburkolat.

    Amúgy én most egy HTC Desire-t cserélek szifonra, és a Desire felső kerete is alumínium… és nem kopott le 1-2 nap után, pedig nem vigyázok rá, hanem használom! Persze 2-3 év után van rajta kopás, főleg azon helyeken ahol a betonnal spanolódott, meg levágom kulcs mellé, apró pénzhez stb.
    (kérésre képet felöltök)

    Off: Navigációra meg a Trés és Vodások is tudnak letölteni a szolgáltatótól ingyenes navit.

    • KeleMan - 2012.10.02. 03:00

      Uhh! Köszönjük a remek hozzászólást, főleg a színezésről szóló infók miatt. Reméljük örömedet leled majd az új iPhone 5-ben.

  16. Manetto - 2012.10.17. 20:36

    Sziasztok! Nekem ma jött meg Pickpack ponton keresztül az új Iphone 5 telefonom, és mikor kibontottam, akkor láttam, hogy sérült, méghozzá két helyen is! A fém keret a bal szélén le van ütve, valamint a hátlap is foltos. Ja, és mikor bekapcsoltuk, egy ismeretlen email cím volt benne. (Szóval ez a telefon már volt valakinél aki visszavitte?)
    Hívtam a T-mobile-t, a callcenteres lány azt mondta, valószínűleg visszacserélik, de az is lehet, hogy azt mondják, ott ki kellett volna bontanom és megnéznem. Holnap viszem vissza, meglátjuk mit szólnak majd hozzá….

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.