A Mammut-ban lesz a T-Mobile iPhone 5 premier parti!

Helme 2012.09.21. 20:00 iPhone 11 hozzászólás 4 015

Az elmúlt években kétségtelenül a legjobb mobilipari bulikat a T-Mobile csinálta. Bár a tavalyi iPhone 4S premier parti szolidabbra sikerült, még sokakban tisztán felvillanhatnak a két évvel ezelőtti iPhone 4-es launch emlékképei. Bár jött a telefonadó, válságban van az ország, a magentás vállalatot pedig halálra adóztatják, ismételten tartanak iPhone-os rendezvényt. Ha lehet hinni a szóbeszédeknek, akkor megint nagyban gondolkoznak, így érdemes szeptember 27-én kilátogatni az esemény színhelyére.

Immáron ötödszörre hozza el a T-Mobile az iPhone készüléket hivatalosan Magyarországra. Kétszer a MOM Parkban, egyszer-egyszer pedig az Aréna Plázában és a WestEnd-ben lehetett sorba állni a legújabb modellekért. Most ismételten újítanak: 2012-ben az iPhone 5 premier a Mammut-ban lesz. És ez szinte teljesen biztos.

Már napokkal ezelőtt több verziót lehetett hallani, a forrásaink is csak most tudták egyértelműre mondani a helyszínt. A T-Mobile tényleg próbált idén mindent a legnagyobb titokban tartani. A árak élesítése előtt pár órával tudtuk meg azt is, hogy változik a weboldal, megindul az előrendelés pontos információkkal, nem pedig a feliratkozással, mint ahogyan az a Vodafone-nál van.

Az egyértelmű volt, hogy valamelyik nagy bevásárlóközpontban tartják a premier bulit. Őszintén szólva először nem is gondoltuk, hogy megint átviszik Budára a rendezvényt. A MOM park egyértelműen nem lehetett, -a kétszeri rendezés ellenére – mert ahhoz már túl hideg van.

Az Árkádot éppen bővítik, pedig ott két T-s üzlet is helyet foglal, de nagyon sivár a környezet. Az Aréna Plázában a nagy T-Pontot lebontották, s átköltözött a földszintre egy kisebb üzletbe, így ez is kiesett. Az Allee és a Corvin nem nívós, illetve kicsik a boltok, így ez is valószínűtlennek tűnt.

A legkézenfekvőbb kétségtelenül ismételten a WestEnd lett volna, de nem! Tehát most már mindent tudunk: árakat, helyszínt és időpontot. Várunk Titeket a sorban szeptember 27-én, a Mammut I-ben.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

11 hozzászólás

  1. James - 2012.09.21. 20:26

    http://sphotos-a.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/393577_509428242419228_545778316_n.jpg
    kis NNG reklám IOS6 mappal :D
    Aki oda akar találni a launch partyra inkább ne az IOS6 térképére hagyatkozzon. Ki tudja hol köt ki :D

  2. JakeJ. - 2012.09.21. 20:49

    végre egy hely, ami a közelemben van! :)

  3. uiztor - 2012.09.21. 21:23

    mamut vs mammut….

  4. Ewing - 2012.09.21. 23:09

    Ki az a szegeny aki kepes elorendelni. Egy a media es az apple ceg altal is beismeten ujdonsagokat nem nyujto mobilt mint az i5 ? Mega gaz.

  5. baloghzr - 2012.09.21. 23:37

    Sziasztok,
    Azt lehet tudni,hogy hanykor lesz majd a launch party?28-a ejfel esetleg????

  6. Jozsi - 2012.09.22. 10:54

    Vajon miért nem adták meg a pontos óra percet is? Hogy tovább növeljék a feszültséget a fanokban? Ez is a profi marketing része?

  7. baloghzr - 2012.09.22. 13:34

    Meg mindig nem tudja senki,hogy 28-an ejfeltol vagy delelottol lesz a nyitas a mammutban????

    • Helme - 2012.09.22. 14:23

      Szia! Éjfél. Tehát 27-én este érdemes beállni a sorba :)

      • baloghzr - 2012.09.22. 18:03

        Koszi a valaszt!!Ez tuti,hogy ejfelkor lesz??Megbizhato forrasbol tudod???

  8. csókacsaládnak - 2012.09.24. 12:59

    Nem tudjátok véletlenül,hogy pénteken 28-án hol lehet majd kapni az új iPhone-t?
    Nem éjfélre gondoltam, hanem másnap (aznap) reggel.

    Csak egy helyen – Mammut 1.? Vagy esetleg több pontban is? Van esetleg róla üzletlista már?

    Nem szeretnék éjjel sorbaállni viszont jó lenne pénteken letudni a dolgokat…

  9. baloghzr - 2012.09.25. 00:47

    Azt is jo lenne tudni,hogy Mammut 1 vagy Mammut 2 es azonbelul melyik t-pont???Mivel 2 is van a Mammutban.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.