Újabb botrány, itt a “Mapgate”, forrongnak az Apple felhasználók!

KeleMan 2012.09.20. 19:21 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 6 hozzászólás 3 631

Újabb botrány kezd kibontakozódni az iOS eszközök körül. Igazából ez már szokássá vált az iPhone 4 óta az Apple berkeiben, úgyhogy nem is lepődünk meg rajta. 2010-ben az Apple az új iPhone 4 kiadásával és az áttervezett antennarendszer miatt életre hívta az “Antennagate” botrányt, melyet tulajdonképpen csak az USA-ban terjesztettek, főleg a Gizmodo oldala, aki anno megszerezte az ellopott iPhone 4 prototípust és ezért jól meg is dorgálta őket az Apple. 2011-ben aztán egy csendesebb, de szintén nagy vihart kavart “Batterygate” botrány jött, mely a rendkívül gyors lemerülést rótta fel hibaként az Apple számára.

Most itt az újabb hiba, melyet egész egyszerűen csak “Mapgate” botrányként fogunk emlegetni. Az egészben az a ciki, hogy az előző két évvel ellentétben ez nem is egy készüléktípust, hanem az összes iOS eszközt értinti, hiszen a hiba nem hardveres, hanem szoftveres és eleve az új iOS 6-ban van benne. Délután már említettük, hogy több egyéb hibával egyetemben az új térképszoftver, mely a Google megoldását cserélte le, nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Durva lehet itt pilótaként landolni és felszállni…

A BBC jelentése szerint rendkívül dühös és ingerült emberek tízezrei rohamozták meg az Apple fórumait, ahol az új Apple Maps térképszolgáltatást kritizálják.  Bár az Apple jó úton halad azáltal, hogy függetlenedni próbál a Google-től, ez azért nekik is nagy falat. A ciki pedig az, hogy most a Google nem segít. Bár az iOS 6 negyedik bétájából már a YouTube is kikerült, mivel abból a Google-nek kemény pénze származik, azt a Google gyorsan pótolta és elérhetővé tette az új kiadást, mely még az iOS 6 megjelenése előtt letölthetővé vált.

A Google Maps natív iOS alkalmazása azonban még nem elérhető, bár a Google ígéretet tett arra, hogy hamarosan azt is elkészíti. Természetesen most a Google van helyzeti előnyben, úgy gondolhatják, hogy főjön egy kicsit az Apple feje is emiatt. Időközben megszületett egy Tumblr blog is, ahol emberek ezrei töltik fel a hibás iOS térképek képeit.

Mivel ezt az Apple nem tudja elmismásolni, így várható, hogy az elkövetkezendő hónapokban keményen ráfognak feküdni a témára a programozók. Reméljük pár hónapon belül azért már használható lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. Nagy András - 2012.09.20. 20:59

    “ráfognak feküdni”

    Istenem… A “rá” az valóban igekötő, de a “feküdni” szóhoz tartozik. Ráfeküdni, ugyebár. Emiatt “rá fognak feküdni” lett volna helyes.

    Ha már írtok, magyarul írjatok. Ha nem megy hiba nélkül, van pár állástalan tanár, nyugdíjas, mint például én, aki havi pár forintért korrektúrát vállal.

  2. Csoki - 2012.09.20. 22:00

    A helyesírást félretéve..! Nekem a Tom Tom tökéletes. Nem érdekel az amúgy is 3G-t igénylő progi!:()

  3. Lvgaben - 2012.09.20. 23:54

    Epp most jottem at ezen a hidon a hoover dam mellett, meg nem igy nezett ki…

  4. Fleshman - 2012.09.21. 11:48

    Hát az a hád az kurvanagy :’D

    Nekem a 3D karfiol fák tetszenek legjobban.
    Viccet félretéve, ott a maps.google.com, sokkal jobb képekkel mint az iOS5-ös natív szar….
    Egem valahogy jobban zavar hogy tetű lassú az AppStore (iúj iPad) és kifagy iPod Touch 4-en…

  5. Di'Chuck - 2012.09.24. 18:39

    Újratervezés…….
    Ha lehetne, akkor az egész telefont….

  6. MrC - 2012.09.26. 00:55

    Mi a gond??? Találtunk egy rakás ókör hibát a rendszerben. Olyan hibát, melyet nem lehetetlen javítani. Ám ez alatt egy bomba hw csücsül, mely a javítások után élménnyé teszi a használatot. Ha ezt baszták vón el, akkor lenne gáz!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.