Az Apple levédette az új In-Cell alapú kijelző szabadalmát

KeleMan 2012.08.17. 18:52 Apple, iPhone 7 hozzászólás 2 503

Az ugye már szinte mindenkinek világos, hogy az új iPhone 4″-es kijelzőt kap majd, melyet az Apple hosszanti irányban kíván növelni, valamint arról is beszámoltunk már, hogy az új kijelző sokkal vékonyabb lesz, ezáltal a készülék vastagsága is tovább csökkenhet.

Sokan az iPhone készülékek legnagyobb problémájának az akkumulátor használati idejét tartják, ami nem fest épp rózsás helyzetet, de valljuk be ez a legtöbb mai okostelefonra is jellemző. Az új In-Cell alapú kijelzőknek hála azonban van remény arra, hogy az Apple jobban tudjon gazdálkodni az akkumulátor energiájával. Az Appleinsider jelentése szerint az Apple a 8.243.027 számon már bejegyeztette a szabadalmat az USA-ban.

Az In-Cell alapú kijelzők nagy előnye, hogy az LCD megjelenítő és az érintés érzékelő egybe lesz építve, mellyel több fényt képesek átengedni. Sokan úgy gondolják, hogy a Sharp már jelenleg is gyártás alatt lévő kijelzői fognak a hatodik generációs iPhone készülékbe megérkezni, mely így 9,3 milliméteres vastagság helyett, akár 7,6 milliméteres is lehet.

A legfontosabb azonban, hogy a kijelző kisebb megvilágítás mellett is jól látható lehet, amely kevesebb energiafelvételt igényel, melyet az Apple akár a processzor javára, akár az akkumulátor használati idejének meghosszabbítására is felhasználhat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. laca - 2012.08.17. 19:26

    Nem ertem,hogy egy letezo dolgot milyen jogon vedet le az apple.

    • Dominik - 2012.08.17. 19:33

      mi az, hogy milyen jogon..olyan jogon, hogy fogja és levédeti, miért ne…miért nem tette ezt meg korábban valaki más…

  2. Qpack - 2012.08.17. 21:43

    Szerintem nem úgy kell érteni, hogy az egész In-Cell elvet, magát azt, hogy az LCD megjelenítő és az érintés érzékelő egybe van építve védik le, hanem ennek a teljes felépítését, hogy mi hol helyezkedik, mekkora helyet foglal, meg ilyenek. Ha pedig tévedek, akkor ilyen alapon a WC lehúzását is levédethetném, mindenki aki lehúzza a WC-t, fizet, vagy beperlem jogtalan használat miatt, manapság úgyis divat a pereskedés :)

  3. a.sebi - 2012.08.17. 22:01

    a nehezebb es vastagabb new ipad ből kiindulva azt gondolom hogy az apple nem fog vékonyítani hanem az akku kapacitását növeli majd..de erre szükség is van a nagyobb kijeoző miatt…nem hiszem hogy az apple levédethet egy külső forrásból származó alkatrészt főleg úgy hogy nem hinném hogy az apple tanítaná a sharpot kijelzőt gyártani…tehát az ötlet es innováció valoszinuleg nem is az ő nevéhez fűződik hanem a sharphoz….nem hiszem hogy igy lehetle a leghatásosabban visszatartani a droidosok egyre novő táborát… de kitudja mindenesetre a kijelzos otlet fasza a levédetős pedig szánalmas…

  4. Apples - 2012.08.17. 23:39

    Sajnos folyamatosan ezt teszik. Elképesztő dolgokat próbálnak meg bizonyos cégek levédetni, ráadásul az USA-ban meg hagyjak is nekik.
    Nem véletlen, hogy nem simán hi-dpi kijelzonek nevezi az Apple a “retina” kijelzoket. Az in-cell-nem mi lesz a neve? “new” retina? Vagy retina+ ?

  5. strucc007 - 2012.08.18. 08:48

    Ez mind tök jó, már csak egy dolog hiányzik: napelemes töltés a display-en keresztül. Ezzel meg is oldódna az akku probléma…

  6. Arabka - 2012.08.18. 09:16

    Ezzel szerintem csak az lesz a fő probléma, hogy ha valakinek betörik a kijelzője mint pl nekem akkor nem 35e kell fizetni a gyári kijelzőert hanem pl mint a tvnél több lesz a leves mint a hús nem lesz érdemes megcsinaltatni mert lesz vagy 100e.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.