Októberben már talán itthon is lehet majd kapni az új iPhone készüléket

KeleMan 2012.08.14. 19:49 Apple, iPhone 11 hozzászólás 2 795

Egyre biztosabbnak tűnik az a feltételezés, miszerint az Apple 2012. szeptember 12-én fogja lerántani a leplet az új, következő generációs iPhone készülékről. A jól értesültek szerint az USA-ban már aznap elkezdődhet az előrendelés, majd szeptember 21-én a boltokba is kerülhet az új iPhone. Az első hullámban várhatóan az USA mellett Kanada, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Japán és Ausztrália kapja meg a telefont, míg a nemzetközi start október elején kezdődhet.

Sokan úgy gondolják, hogy a második hullámra sem kell sokat várni majd, várhatóan október elején már lényegesen több országban elérhetővé válik a telefon. A kérdés persze csak az, hogy vajon Magyarország benne lesz-e azon országok sorában. Ha igen, úgy talán október elején már a T-Mobile és Vodafone kínálatában is megvásárolhatjuk a hatodik generációs almamobilt, de október végére már mindenképp ide kellene érjen.

A szeptember 12-i bemutatót, majd az azt követő szeptember 21-i bevezetést tovább erősíti egy amerikai mobilszolgáltató, az az AT&T-től érkező információ, mely szerint szeptember közepétől október közepéig az összes munkavállalóját berendelte az üzletekbe és ez bizony mindig is azt szokta jelenteni, hogy valami nagy dolog van készülőbe. Egy AT&T-s dolgozó még azt is megjegyezte, hogy egy partnerük új készüléket tervez bejelenteni, ezért is a nagy készülődés.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

11 hozzászólás

  1. Kiki_Zuzu - 2012.08.14. 20:26

    Miért érzem úgy, hogy ez már nem lesz olyan Iphone mint a többi…

  2. EztMegmondom.Frankón - 2012.08.14. 20:41

    sztem nem csak te érzed így…

  3. Dominik - 2012.08.14. 20:56

    Remélem alaptalanok az érzéseitek, egyébként én pont valamilyen ütőset érzek :P De hagyjuk is ezeket az ételmetlen feltételezéseket, nemsokára mindent megtudunk, és akkor majd mondhatunk jót / rosszat ;)

  4. Anonim - 2012.08.14. 21:50

    “almamobil” ez tetszik!:D

  5. Jozsi - 2012.08.14. 23:03

    Ez olyan már lassan, mint amikor egy barátom, aki ért a filmekhez nagyon ajánlja az egyik alkotást, majd én csalódottan távozom a film megnézése után. Ki tudja, kinek milyen várakozásait fogja kielégíteni, vagy éppen ki mindenkinek fogcsalódást okozni az új Iphone telefon… Csak egy biztos: előbb utóbb mindenki elégedetlen lesz a várakozásaihoz képest.

    • Dominik - 2012.08.14. 23:16

      csodát már nem lehet várni, hiszen már az akksin kívül nagyon nem lehet forradalmat csinálni és nagyot robbantani…szóval várakozás ide vagy oda, ez van, 2012-t írunk ;)

  6. Lvgaben - 2012.08.14. 23:35

    Durva lesz az uj telo, mint mindig, en biztos az elso nap meg fogom rendelni feherben! ;)

    • Qpack - 2012.08.15. 00:27

      Ha lesz…

    • Dominik - 2012.08.15. 08:29

      Pontosan ugyanígy gondolom :P Szerintem nagyon elegáns lesz fehérben, ezt így látatlanban is meg lehet jósolni szerintem : )

  7. Anorexia nervosa - 2012.08.15. 18:04

    Komolyan ezt az oldalt most leprintscreenelem, és jövőre megmutatom nektek ugyanis minden évben nyár végén ugyanazok a posztok, ugyanazok a kommentek, csak nem iPhone 3G,3GS, 4, 4S hanem mindig az újabb. Birkák vagyunk az az igazság, az Apple meg röhög a markába. De ha ők nem is, a részvényeseik biztos.

    • Qpack - 2012.08.15. 18:20

      Ezt most konkrétan mire érted?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.