Nagyobb kapacitású, de vékonyabb lesz az új iPhone akkumulátora

Helme 2012.08.11. 14:09 Apple, iPhone 9 hozzászólás 1 407

Az elmúlt napokban egyre több információ érkezik az új iPhone-ról. Bár hivatalosan ezek sincsenek megerősítve, hiteles források támasztják alá azt, hogy valami nagyon készül. Újabb alkatrészek láttak napvilágot, melyek tovább erősítik azt a gyanút, hogy ősszel, akár már a kezünkbe foghatjuk az Apple új remekművét.

A 9to5mac megszerezte a következő iPhone akkumulátorát, amit természetesen le is fotóztak. Érdekes adatok láthatóak rajta. Nagyobb és karcsúbb az aksi, de a kapacitása – ha nem is valami brutális módon – megemelkedett. A korábbi 1420-as, illetve 1430-as helyett 1440 mAh lesz, míg a feszültsége 0,1 volttal emelkedik (3,7 V-ról 3,8 V-ra). A címke szerint 2012 júniusában készült, tehát nagyjából két hónapos lehet.

Egyelőre kérdéses, hogy az új iPhone milyen energiafogyasztó funkciókkal lesz felruházva, ugyanis a fenti információk fényében nem vagyunk annyira biztosak abban, hogy az új készülék is annyi ideig fogja bírni egy feltöltéssel, mint a jelenlegi modellek. Ez pedig komolyan aggasztó.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

9 hozzászólás

  1. iMike - 2012.08.11. 14:22

    Rakjanak belőle 2-t a telefonba. :)

  2. Dominik - 2012.08.11. 19:10

    Ha tényleg nagyobb lesz a kijelzője, illetve energiaigényesebb lesznek az egyéb hardveres elemek, akkor ezzel kb. még az 1 napot alig lehet kihúzni, ami azért nagyon aggasztó, már-már nevetséges…én mélyen bízom abban, hogy csak valami tréfa ez, vagy nem is tudom.. : /

  3. mifolyikitt - 2012.08.11. 21:41

    apple nem fog szart kiadni attól nem kell tartani! Megoldjak, nem tudom mit kell aggodni ilyeneken…

    • Dominik - 2012.08.11. 23:36

      Úgy legyen! Én is ebben bízom ;)

  4. EztMegmondom.Frankón - 2012.08.11. 22:06

    ez harmatgyenge…

  5. James - 2012.08.12. 17:25

    miért nem lehet 2000-wat beletenni és lemondani a vékonyságról minimálisan?
    Nem hinném, hogy megennék az Apple-t reggelire a userek, ha cserébe 3-4 napig menne.

  6. James - 2012.08.12. 17:26

    azaz mAh-s kivitelt :P

  7. Dominik - 2012.08.12. 18:45

    Más: szerintetek a jelenlegi mikro SIM kártyát majd ugyanúgy ki lehet vágatni az új nano SIM-re, hogy használható legyen az új iPhone-ban? Köszi előre is!

  8. Geczi tibor - 2012.09.07. 19:49

    Szerintem biztosan megoldjak azt is az okosok

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.