Steve Wozniak fél a felhőktől, szerinte nem biztonságosak

KeleMan 2012.08.07. 11:36 Apple, Egyéb 4 hozzászólás 535

Nagy adatbiztonsági veszélyeket lát a számítástechnikai felhő technológia terjedésében Steve Wozniak, az Apple társalapítója. A felhasználók teljes mértékben elveszíthetik az ellenőrzést saját adataik felett, amennyiben azok saját gépeikről átkerülnek az internetre – fejtette ki Washingtonban Steve Wozniak, aki a tavaly elhunyt Steve Jobs mellett az Apple társalapítója volt, de az 1980-as évek végétől már nem dolgozott az Apple kötelékében.

A számítástechnikai felhő technológia nagy internetes szervereken telepített szoftvereket futtat és ugyanott tárolt adatokkal dolgozik a felhasználó saját számítógépén telepített szoftverek és ott elmentett adatok helyett.

“Komolyan aggódom amiatt, hogy minden átkerül a (számítástechnikai) felhőbe” – fogalmazott Steve Wozniak. “Riasztónak tartom a dolgot. Szerintem öt éven belül szörnyű nagy problémák lesznek ebből.”

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. 14bob88 - 2012.08.07. 11:39

    Ez nyilvánvaló, hogy hatalmas kockázat van benne.
    Nekem tetszik ez a felhő ötlet, egy tökéletes világban kitűnő is lenne, de én is biztos vagyok benne, hogy hatalmas bonyodalmak lesznek ebből. Mindenesetre én pártolom az elterjedését.

  2. strucc007 - 2012.08.07. 13:59

    Én sem tartom biztonságosnak. A zenéken és filmeken kívül mást nem tárolnék felhőben. Inkább a felhő nélküli szinkronizálási lehetőségen kellene dolgozniuk a cégeknek, azaz ha egymás mellé teszed a kütyüjeidet, maguktól szinkronizalodjanak, router, wifi, miegymás nélkül. Ez sokkal hasznosabb lenne, és biztonságosabb is, mint a felhőn keresztül történő sync.

    • iMike - 2012.08.08. 20:45

      A Routeren-WiFin keresztüli szinkronizálásnak semmi veszélye nincs. Mert az a saját hálózatod. :)

  3. iMike - 2012.08.08. 20:44

    Én is fosok tőle. De vállalom a kockázatot. :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.