A 10 legrosszabb Apple reklám, mert ilyenek is vannak

KeleMan 2012.08.01. 11:05 Apple, Egyéb, Videók 3 hozzászólás 781

A múlt héten a londoni olimpia megnyitója alatt az Apple kihozott 3 új reklámot, melyben a zsenijeiket promózzák. Nekünk alapjában véve tetszettek a reklámok, de sok amerikai Mac felhasználó felháborodásának adott hangot, miszerint az Apple hülyének állítja be őket. A reklámokban a felhasználók a legkülönfélébb helyzetekben kérik a zsenik segítségét, akik tüstént a rendelkezésükre állnak.

A Businessinsider szerint azonban a reklámok jók, mert ahogy az Apple fejlődik és egyre több emberhez jutnak el a Maces számítógépek, ahogy egyre populárisabbá válik, úgy egyre többen szeretnék azt csak használni. Nem úgy, mint a profik persze, de az alapvető működését szeretnék megérteni az Apple OS X rendszerének.

Időközben a CultofMac  elkészített egy Top 10-es listát, melyben az általuk vélt minden idők legrosszabb Apple reklámjai szerepelnek. Mert, hogy ilyenek is vannak, legtöbbjük még az “őskorból”. Ezekhez képest pedig a Genius reklámok igazi gyöngyszemek.

10. Switch – Ellen Feiss

9. Power Macintosh – Serious Computer

8. The Power

7. Who Is Newton

6. Apple II – Fruit

5. PowerMac G4 – Super Computer Espionage

4. Future – Aliens

3. Future – Robots

2. Lemmings

1. Future – Highway

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

3 hozzászólás

  1. ba3525 - 2012.08.01. 12:05

    Hatalmasak a videók :D jót lehet rajta nevetni… de szerencsére ma már jobban értenek az apple-nél a reklámokhoz…

  2. keevin - 2012.08.01. 23:23

    a mac gépek túl drágák az ár értékarány nem valami jó és az operációs rendszerük az meg egy katasztrofa le van butitva az egész azért gyors az apple-nek 2 jó terméke van az ipod és az ipad a töbi mint egy rakat kaki

  3. Azo - 2013.07.29. 05:11

    keevin: szerintem a Windows az egy rakás kaka. Nincs lebutítva, de zabálja az erőforrást, lefagy, vírusos, túl sok helyet foglal és ahhoz képest a notepad majdnem az egyetlen normális app, amit alapból adnak hozzá, a media player egy mega rakás szar, egy DVD lejátszásához is külön telepíteni kell mpeg2 codec-et, stb. Ezekről nem csak a Microsoft tehet. Ettől még ez amivel a felhasználó szemben találja magát. Mondom ezt úgy, hogy 1993 óta használok Windowst, 1998 óta napi szinten, és a következő rendszereket használtam:
    – Windows 3.1 (működött)
    – Windows 95 (kevés ideig volt fenn)
    – Windows 98 (szarrá fagyott állandóan)
    – Windows 98 secondary edition (nem véletlenül adták ki mégegyszer)
    – WIndows Milleneum (2 napig volt a gépen, nagyon fagyott, használhatatlan volt)
    – Windows XP (tuningolt 98, rakás fos, 3 SP-vel, mert a nagy megújulásban kétszer is kidobták a koncepciót a Microsoftnál)
    – Windows 2000 (ez qrva jól ment, NT-re épült)
    – Windows Vista (Ez lett volna a nagy megváltó, de kényszer szülött. 7 év után illett kiadni “valamit”. Eszméletlenül zabálta az erőforrásokat. Nagyon stabil volt, megbízható, de qrva lassú.)
    – Windows 7 (minden idők legjobb Windows kiadása! Imádtam.)
    – Windows 8 (jelenleg is ez van fent a PC-men. Megint sikerült elrontani azt, amibe belekezdtek a 7-nél. Apró, de számos hiba van: pl.: rossz média lejátszók, kretén csempe felület (szubjektív))
    Mielőtt megkérdezed: azért nem váltok vissza 7-esre (később még bekövetkezhet), mert rengeteg (több, mint 2 terabájtnyi videó van fent, amit nehezen mopzgatok ki a rendszer alól (az csak párszáz GB), mikor telepíteni akarok.)
    Egy éve van MacBook Pro-m, Mountain Lion van rajta, és imádom, mert egyszer sem volt szükségem semmilyen telepítgetésre, hack-re, finomhangolásra, vagy szarakodásra, kizárólag a munkára kell figyelnem, ami nagy könnyebség. Úgy tudnám összegezni, hogy a Windows az egy olyan bringa, amit nem elég hajtani, de még egyben is kell tartani kézzel, hogy szét ne essen, és időközönként meg kell állni vele. A Mac OS egy carbon vázas bringa, ami egy elektro motorral be is segít a hajtásba, és magától egyben marad, neked elég az utat figyelned.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.