Újabb iPhone koncepcióképek érkeztek

KeleMan 2012.07.28. 14:52 Apple, iPhone 9 hozzászólás 2 320

Lassan már a fél világ iPhone koncepcióképeket készít, melyek nekünk persze csak jók, hiszen gyönyörködhetünk a néha művészi, néha futurisztikus, néha pedig a teljesen átlagos elképzelésekben. A mai nap sajnos egy számunkra teljesen ellenszenves elképzelés érkezett, de gondoltuk megosztjuk veletek, lehet Ti másképp gondoljátok.

A képek szerintünk túl sötétek, nem mindig a legjobb pozícióból láthatjuk az iPhone készüléket, ezen felül a dizájn bár ötletes, de túlságosan tepsi alakja van. Az élek túlságosan lekerekítettek és valahogy nem áll össze az egész. Ettől függetlenül dicsérjük a belefektetett munkát, hiszen nagyon sok meló lehet, egy ilyen anyag megalkotásával.

A munkát a francia NAK Design készítette, eddig még nemigazán hallottunk róluk, de az oldaluk tanúsága szerint nem ez az első alkotásuk. Az összes kép az alábbi galériában tekinthető meg.

[juicebox gallery_id=”11″]

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

9 hozzászólás

  1. keegan - 2012.07.28. 15:05

    nekem tetszik, de megútálnám oldalt azt a home gombot…

  2. Dominik - 2012.07.28. 15:23

    nekem is tetszik egyébként, szerintem nem rossz, nem rugaszkodik el a vlóságtól legalább….dehát nem értem, hogy a cikk írója miért a múltkori képeket nevezte “atomdurva” koncepciónak, mikor az lg világon semmi különös nincsen benne, csupán a csatlakozók egy kicsit át lettek alakítva, meg nagyobb kijelző, aztán ennyi…itt azért látszik, hogy jobban belenyúltak a dizájnba..

    • PV - 2012.07.28. 17:58

      Szerintem az ‘atomdurva’ alatt a kepek/design minoseget ertette.

      • Dominik - 2012.07.28. 19:17

        Hát igen, igazad lehet, meg remélem így is van.. :D nem rossz-nem rossz képek azok, ha mondjuk egy pár évvel korábban lennénk, de egy iPhone 4 / 4S után nyilván már közel sem szólna olyan nagyot…;)

  3. marci - 2012.07.28. 15:53

    Nekem az a gondolat tetszik, h a Home gomb helyett, az alma logó lenne ott (multitouch ként:))

  4. Roby - 2012.07.28. 19:32

    Me gusta

  5. Farr Vince - 2012.07.29. 00:31

    Ez szerintem egy csodálatos koncepció és kár, hogy nem válik soha valora!
    Az óriási kijelző, a szélekik maximálisan kitolt kijelző, a kijelző alatt világító alma és a home gomb oldalra tevése csodálatos munka!
    Jó lenne, ha ilyen lenne az új iPhone!

    Erről a koncepcióról már csak a mozgo háttér az iOS-hez és a widgetek a HomeScreenre hiányoznak és tökéletes telefon lenne!

  6. iMike - 2012.07.29. 18:48

    Nekem tetszik, csak az a camera activator gomb/home gomb (nem látom jól :D ) nemjön be…

  7. Mr.Z. - 2012.12.25. 16:39

    Szerintem kibebaszott jól néz ki,sokkal nagyobb a kijelző és sokkal arányosabb is.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.