60 millió dollár iPad nevet érhet Kínában az Apple-nek

Legendd 2012.07.02. 13:57 Apple, iPad 3 hozzászólás 426

Köztudott, hogy az Apple kínos helyzetbe került Kínában, ugyanis az iPad név hivatalosan a Proview vállalathoz tartozik, így elvileg ilyen elnevezéssel nem használhatnák táblagépüket. Az Associated Press szerint a hosszú huzavona talán ez most véget érhet, méghozzá egy 60 millió dolláros egyezséggel. Az összeget a Guangdong Népi Bíróság állapította meg, de a Proview még ennél is többet csikarna ki:

“A Proview a meghatározott összegnél többet szeretne, de a vállalat is mindenképpen az egyezségre törekszik, hiszen annak megvalósulásáig súlyos költségekbe kerül a pereskedés.” – mondta a Proview ügyvédje, Xie Xianghui. Hozzátette, hogy “a Proview előzetesen 400 millió dollárban reménykedett, amely ugyan nem kevés, de teljesen helyénvaló.”

Ugyan az Apple 2009-ben megvásárolta az iPad név használatát, ám sosem kaptak arra hivatalosan engedélyt. Volt azonban az Apple számára is pozitív döntés, ugyanis a Proview Amerikára is ki akarta terjeszteni keresetét, ám az ottani bíróság ezt azon nyomban elutasította.

A 60 millió dollár mindenesetre így is több, mint 16 millió, amelyet a pletykák szerint az Apple ígért volna. Újabb megközelítésből pedig nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az Apple nagyon olcsón megússza a történetet, hiszen számukra a 60 millió dolláros – mondhatni – veszteség semmi ahhoz képest, ha a termékük (iPad) nevét nem használhatnák a kínai piacon.

Az almás cégnek az utóbbi években vált igazán jelentőssé a kínai piac, melynek jele az iPad és iPhone eladásokban is megmutatkozik. Az iOS 6-tal, valamint az új Macbookokkal kiegészülve pedig még több, kizárólag Kína számára elérhető funkció is helyet kap az iOS-ben és a Mountain Lionben, így a kínai keresőmotor (Baidu) választhatósága a Safariban, vagy a Mail app jobb támogatottsága is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

3 hozzászólás

  1. keegan - 2012.07.02. 15:43

    400 millió??? hol élnek ezek? retkes élősködők…

  2. uiztor - 2012.07.02. 20:11

    “60 millió dollár iPad nevet érhet Kínában az Apple-nek”

    jól sikerült

    • KeleMan - 2012.07.02. 20:31

      Mit nem lehet ezen nem érteni? :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.