Az Apple a TomTom térképeit választotta

KeleMan 2012.06.19. 13:00 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, iPod 6 hozzászólás 479

Az Apple új iOS 6 mobiloperációs rendszerében száműzi a Google térképszolgáltatását, melynek helyét egy letisztult új szolgáltatás veszi majd át, mely a soron következő új iPhone készülékben és az iPhone 4S készülékben beépített “Turn-by-Turn” navigációs rendszert és 3D-s, úgynevezett “Flyover” felülnézeti megjelenést is támogat majd.

Nyilvánvaló, hogy az Apple megakar szabadulni a Google megoldásaitól, hiszen azok támogatása, közvetve erősítik az Androidos készülékeket is. Az iOS nagy újdonsága, a Siri például a Google keresője helyett már a Wolfram keresőszolgáltatását használja, az új iOS 6-ban pedig a holland TomTom áll majd a térképszolgáltatások és a navigáció mögött. Az iOS 6 új béta változatában már szerepel, hogy az adatok a TomTom-tól érkeznek.

A TomTom ezt egy sajtóközleményben is megerősítette, miszerint tartalmakat licenszel az Apple számára, de elmondták, hogy az Apple és köztük lévő megállapodásokról nem kívánnak nyilatkozni, mivel semmilyen információt nem árulhatnak el a részletekről.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. Ben G - 2012.06.19. 13:39

    Ez csak 4S-en fog működni vagy 4G-n is?

  2. Anonim - 2012.06.19. 19:17

    én küldtem a cikket?:D

    • KeleMan - 2012.06.19. 19:29

      Jaja, annyit írtál, hogy “A TomTom!:)”

      • Anonim - 2012.06.19. 19:56

        :P, meg igazoló linket.:)

  3. MrC - 2012.09.08. 08:29

    Tom Tom??? Van itt baj nem kicsi :(
    Google kereső helyett wolfram… ?

    Lassan a nagyoknak tényleg békülniük kéne, mert ahogy a Samsung a veszett pere után megjegyezte nem ő szívnak, hanem a felhasználók. Nem kicsit, de legalább nagyon.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.