Internet és telefonadó a láthatáron…

KeleMan 2012.04.22. 08:10 Egyéb, iPhone 9 hozzászólás 181

Bár távol álljon tőlünk, hogy politizáljunk, de ez olyannyira érint bennünket is, benneteket is, hogy szükségét érezzük annak, hogy az alábbiakról tájékoztatást adjunk. Tegnapelőtt az Origo úgy értesült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy adóztassák meg a telefonálást és az internetezést.

“A kormány jövő szerdai ülésén fogadja el az idei évre és jövőre tervezett megszorításokat is tartalmazó konvergenciaprogramot, mert a dokumentumot április 30-ig ki kell küldeni Brüsszelbe. A kabinetnek idén egy 150, jövőre pedig egy durván 400 milliárd forintos lyukat kell befoltoznia a költségvetésben. Ennyivel szaladna ugyanis túl a hiány az Európai Bizottság szerint a kormány 2012-es és 2013-as deficitcéljánál.”

Az Európai Bizottság küldöttsége egyébként hétfőn már értesült az NGM terveiről, amelyekről részletes számításokat is bekért. Az internet-és telefonadóval kapcsolatban az NGM mindössze annyit közölt az MTI-vel, hogy “sajtóhíresztelést nem kommentál”. Hasonlóan nyilatkozott amúgy a Magyar Telekom Nyrt., a Vodafone, a Telenor és az Invitel is.

És ami a legérdekesebb, a PC World kikeresett egy érdekes előzményt is, miszerint

2008-ban az előző kormány már próbálkozott az internetadó bevezetésével. Ez ellen a legjobban éppen a jelenlegi kormánypárt tiltakozott. Nyitrai Zsolt fideszes politikus akkori nyílt levele homlokegyenest az ellenkező nézőpontból világítja meg a kérdést:

“(…) Mindannyian jól tudjuk, hogy a szolgáltatásokért ki fizet: a vásárló, azaz a fogyasztó. A hazai piaci versenyben egyetlen szolgáltató sem fogja ezt az újabb sarcot benyelni, hanem mindenképpen át fogják hárítani a fogyasztókra. (…)

Hazánkban a digitális írástudatlanság óriási méreteket ölt, vannak térségek, ahol nemhogy internet, de számítógépek sincsenek az otthonokban. Egy ilyen országban az internetadó bevezetése nemcsak az internet szellemiségével ellentétes, de végzetes hiba is; egy országban, ahol még mindig kevesen férnek hozzá a világháló szolgáltatásaihoz, ezzel a hibás döntéssel még lassúbb lesz az internet elterjedése. Márpedig a növekedés mindannyiunk érdeke: a felhasználóké és a nyomás alatt tartott szolgáltatóké egyaránt. (…)”

De persze kell “telekomadó” is, 3 éven keresztül, amiért az ügyfél már egyébként is fizet, hiszen a szolgáltatók már azt is az ügyfelekre hárítják, és most még ez is… De hogy egy kicsit mégis az oldal tematikájánál maradjunk álljon itt ez a kép is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

9 hozzászólás

  1. RepaBali - 2012.04.22. 10:45

    Ez a mostani kormány már elég szánalmas. A 400 milliárdot nagyon gyorsan össze tudnák szedni, ha egyes emberek nem keresnének 5 milliókat havonként és nem kapnának 100 milliós nagyságrendű végkielégítést. Szánalmas ez az ország.

  2. iTomi - 2012.04.22. 11:37

    Szerintem se politizáljunk de a kép megérte a postot.
    Bár az országházat sajnálnám…..

  3. Bézi Attila - 2012.04.22. 12:46

    Egyetértek az előttem szólóval!A saját fizetésüket viszont tudták fixáln 2014 ig!!!

  4. Pjana72 - 2012.04.22. 13:16

    A “sípszó” anyjukat!

  5. iMike - 2012.04.22. 13:40

    Éljenek meg 47ezerből,hiszen ők megtudnak. :)

  6. Jocc80 - 2012.04.22. 16:17

    A 27%-os áfa nem elég. Mindenhol ott van! Az USA-ban csak a fogysztó fizet adót régiótól függően. Itthon csak a telefonom megy vagy 2 adósávon keresztül és utána én megint fizetem, plusz a telefon számlán is. Mit akarnak még?

  7. Bátor - 2012.04.22. 19:50

    ez hülység igy is mindent adztatnak beznin kaja minden már csak ez kéne!!? :( xdxd

  8. Márk - 2012.04.23. 08:46

    Így is fizetek az iPhonemért havi 11.000 forintot akkor most mennyit fogok fizetni ha nettezek,telefonálok,smsezek?? Ez nem igaz! Bebasz* a t-mobnak a készüléket ha ezt bevezetik!! Tudom h nem ők tehetnek róla de így is emelték a DÍCSOMAG árát a 2%os adó emelés miatt akkor most még ez meg a tranzakciós adó+ ez a telefon adó!!! Elegem van!

  9. strucc - 2012.04.29. 11:58

    Szerencsére ez már engem nem érint, épp időben jöttem el abból a szánalmas országból! De felháborító, hogy az amúgy is drága magyarországi telefonálást még tovább akarják drágítani…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.