5 iOS alkalmazásfejlesztő cég, akik megütötték a milliárdos jackpotot!

KeleMan 2012.04.13. 20:08 Apple, Egyéb 1 db 1 114

Lassan a csapból is iOS alkalmazások fognak folyni, olyannira eltalálta az Apple az AppStore áruház felépítését és struktúráját. Mára már több, mint 500.000 alkalmazás tölthető le az AppStore áruházból, amelyekből mára több, mint 10.000.000.000 appot le is töltöttek a felhasználók.

Az alkalmazásfejlesztés nem egy nagy ördöngősség, igaz érteni is kell hozzá, valamint jó ha új, és egyedülálló ötlettel állunk a felhasználók elé. Kell sok marketing is, hiszen így akár egy 0,79€-s “fingós” programot is több millióan tölthetnek le egy nap, aztán már csak élni kell tudni. Így működött ez még a “hőskorszakban”, 2008-ban az AppStore indulásakor. Mára komolyabbak lettek a fejlesztők, nagyobb a követelmény, hogy versenybe tudj szállni. Azon fejlesztők között, akik pedig versenybe szállnak óriási csata folyik a felhasználók kegyeiért.

Sokan elrontják azzal az appok fejlesztését, hogy akár több hónapot is dolgoznak azzal, beleölnek pénzt, energiát és mégis csak pár ezren töltik le a programot. Azt sem lehet elsőre tudni, hogy mikor kiadják az adott alkalmazást, milyen program várható még amely esetleg megjelenik. Mi is így voltunk az iHungary appal. A magyar áruházban a Top 100-as listán akár elsők is lehettünk volna, de aznap megjelent a szintén ingyenesen letölthető Index alkalmazása. Így a legelőkelőbb hely csupán a dobogó második helyére volt elég.

Mindezt pedig ha a nagyok művelik, fontos ismerni a piacot is, mert egy jókor megjelenített programmal, nagyot lehet kaszálni. Az adatok azt mutatják, hogy egy-egy fejlesztő átlagosan (hangsúlyozom átlagosan) évi 8.500$-t keres az AppStore áruházban megjelent programja után úgy, hogy az Apple leveszi a maga 30%-os hasznát. Elsőre soknak tűnik, de ne felejtsük el, hogy ebbe az adatba beletartoznak az óriásvállalatok is, főleg a játékkészítő cégek (pl. Gameloft, EA, Alawar, stb.) és azok a cégek, amelyek akár több száz euróért kínálnak alkalmazásokat.

A mai nap bemutatjuk azt a Top5 fejlesztőt, fejlesztő céget, akik az eltelt idő alatt bankot robbantottak az iOS eszközök sikere miatt, éppen ezért időközben már fel is vásárolták őket.

5. helyezett – Tap Tap Revenge (20-50 millió dollár – Disney)

Emlékeztek még egyáltalán erre a játékra? Igen, igen, anno egy rendkívül népszerű app volt, melyet teljesen ingyenesen lehetett letölteni pár zeneszámmal el lehetett szórakozni, de az igazi áttörést az úgynevezett alkalmazáson belüli vásárlás, az in-app-purchase jelentette, mellyel további dalokat tölthettünk le. A siker a Disneynek is hamar feltűnt, akik megnemerősített hírek szerint (rendkívüli titokban tartják) 20-50 millió dollár összegért még 2010-ben felvásárolták a céget. Azóta amúgy egyetlen egy új Tap Tap játék sem született… Illetve de, egy a Tap Tap Justin Bieber… Lol! Szerintetek megérte a Disneynek? A Tap Tap fejlesztői mindenesetre jól jártak.

4. helyezett – Words with Friends – (53 millió dollár – Zynga)

A rendkívül sikeres Scrabble klón, a Words with Friends készítőit is felvásárolták 2010 novemberében. Az 53 millió dollárt a Zynga tette le az asztalra. A felvásárlás előtt az alkalmazást 12 millióan töltötték le. A felvásárlás jót tett a programnak, mivel csupán 4 hónap múlva ezt a Zynga jó marketinggel megduplázta. Mára az app népszerűsége még mindig töretlen, a Top 50-es ingyenes listában még mindig benne vannak, havi átlagos 15 millió játékossal számolva.

3. helyezett – Openfeint – (104 millió dollár – GREE)

Az OpenFeint nem is igazi játék, sokkal inkább egy közösségi platform, hasonlóan a Game Center szolgáltatásához, melyet még az Apple Game Center megoldása előtt jelentetett meg Jason Citron és csapata az Aurora Feint játékban, melyet 2009-ben dobtak a piacra. A közösségi rendszer integrálása olyannyira jól sikerült, hogy azóta több ezren integrálják ezt a megoldást a játékaikba. A japán játékgyártó óriás a GREE vásárolta fel őket 104 millió dollárért, de azt fontos tudni, hogy a vásárlás előtt is már több, mint 75 millióan használták az OpenFeint szolgáltatásait.

2. helyezett – Draw Something – (200 millió dollár – Zynga)

Ez év márciusában a hatalmas sikereket elkönyvelő OMGPOP stúdiót is felvásárolták. Ők készítették a Draw Something közösségi élményt nyújtó rendkívül egyszerű, de mégis furcsa módon addiktív és letehetetlen játékot. A Zynga nem lacafacázott. Adott 200 millió dollárt. Azt persze senki sem tudja garantálni, hogy ezen őrület meddig is fog kitartani.

1. helyezett – Instagram – (1 milliárd dollár – Facebook)

Derült égből villámcsapásként érkezett pár napja a hír, mely szerint a Facebook felvásárolja az Instagramot. Mark Zuckerberg, a Facebook CEO-ja elmondta, természetesen a továbbiakban is önálló márkaként fejlesztik a programot, mely rövid idő alatt rendkívüli népszerűségre tett szert az iPhone felhasználók körében. Az alkalmazás alig másfél éve, 2010. októberében indult hódító útjára, először csak az iPhone készülékeken. Pár hete jelent csak meg a népszerű fotómegosztó Androidos változata is, melyet egy nap alatt több, mint egymillióan töltöttek le. Az Instagram fejlesztői mindössze tizen vannak, így a fejkvóta 100 millió dollár, ha pedig a közel 30 milliós felhasználói bázist nézzük, akkor a Facebook egy-egy felhasználó után nagyjából 30 dollárt fizetett. Nem is rossz üzlet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. golyszlika - 2012.04.14. 18:46

    Ez a 0,79€-ós fingós program nagyon bejött! :-)))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.