Komoly hibákkal megérkezett iPhone-ra a MobilEst alkalmazás

Helme 2012.04.09. 19:00 Apple, iPhone, Programok 1 db 171

Pankotai Csaba, az EST MEDIA Nyrt. vezérigazgatója újságíróknak elmondta, a szolgáltatást azért indítják, mert úgy gondolják, ez a jövő, illetve részben a jelen, és a hagyományos formák mellett egyre inkább a mobiltelefonra terjed át a programkeresés is. Szabó Béla, a Vodafone márkaigazgatója hozzátette, hogy az okostelefonok esetében az első öt használt funkció egyike már ma is a programkeresés.

A mobilEST minden mobil-előfizető számára ingyenes, de a Vodafone előfizetők többletszolgáltatásokat és plusztartalmat kapnak. A térképszolgáltatással is ellátott keresővel programcsomagok állíthatók össze, és az eseményekhez akciós ajánlatok kapcsolódnak. Pankotai Csaba elmondta, a szolgáltatást a hozzá kapcsolódó reklámokból finanszírozzák.

Kérdésekre válaszolva a vezérigazgató elmondta, a fejlesztés több országban folyt, például a cég bolgár leányvállalatánál, és nagyságrendje százezer eurós. Arra a kérdésre, hogy mekkora értékű reklám kell a nullszaldós magyarországi működtetéshez, számszerű választ nem adott. A két cég a kizárólagos együttműködést egy évre kötötte, és fél év után végzik el az első értékeléseket. A szolgáltatás egyelőre androidos és iPhone telefonokon érhető el.

A felhasználói visszajelzések elég vegyesek. Egyfelől nagyon tetszik a kezdeményezés mindenkinek, azonban olyan komoly hibák vannak az alkalmazásban (iPhone-os változat), amelyet a felhasználók nem tolerálnak. A program még 4S alatt is folyamatosan akad, lassan tölt be, a scrollozás pedig az életkedvet is kiöli az alkalmazás használóiból. Ráadásul egy tervezési hiba is van a programban. Mindössze a tőlünk 1 km-re lévő programokat tudjuk belistázni, ami nonszensz. Az ötlet tehát jó, azonban a MobilEst hemzseg a hibáktól.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Mp - 2012.04.10. 21:00

    A tizede összeg fejében kijavítsam a hibákat? Számos funkció van még amit bele kellene rakni. Szivesen segítünk.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.