Az Apple kikotyogta – Gorilla Glass üveg védi az iPhone készülékeket

KeleMan 2012.03.04. 15:04 Apple, Egyéb, iPhone, Videók 3 hozzászólás 4 120

Az Apple véletlenül elszólta magát és fény derült az eddig csak találgatások szintjén említett Gorilla Glass üveg használatára az iPhone 4 és iPhone 4S készülékekben. Az Apple és a Corning vállalat közös együttműködését mindig is sűrű homály fedte. Walter Isaacson könyvéből kiderül, hogy a kapcsolat még 2006-ban vette kezdetét, amikor is Steve Jobs látogatást tett a Corning főhadiszállásán és találkozott Wendell Weeks-el, a Corning CEO-jával. A Corning vagy a Gorilla Glass név sosem jelent meg hivatalosan az iPhone vagy egyéb készülékek bemutatóinál, sosem tettek rá utalást.

Sőt, érdekes módon még az Apple közös partnerei és beszállítói listájában sem szerepel, melyet az Apple az év elején adott ki a 2011-es évre vonatkozóan.

A fentiek persze nem véletlenek, hiszen a Corning dolgozhat más cégeknek is, így az nem közvetlenül az Apple vállalatával áll együttműködésben. Ezt erősítette meg a The New York Times iEconomy rovatában megjelent cikk is, melyben a Corning elismerte, hogy kifejezetten az ázsiai piacra termelnek. James B. Flaws, a Corning pénzügyi vezetője elmondta, hogy a szerződéses partnereik főleg Taiwan, Korea, Japán és Kína nagyobb cégei. Az amerikai székhelyű vállalat vezetője hozzátette, hogy az üvegek előállítása után, ha hajókra tennék a szállítmányokat, akár 35 nap is eltelhet, míg az célba érne. Persze szállíthatnák repülővel is, de az meg tízszer drágább. Így úgy döntöttek, hogy egyes telephelyeiket közvetlenül az ázsiai cégek összeszerelő üzemei mellett húzzák fel, így megspórolják a szállítási költségeket. Persze az USA-ban is maradtak telephelyeik.

És persze a lényeg. Az Apple nemrég közzétette, hogy az USA-ban összesen 514.000 munkahelyet teremtettek, melyet közvetlenül az Apple vagy annak egy beszállítója biztosít. A beszámolóban található egy mondat, melyet kiemeltem.

“A study by Analysis Group found that Apple has directly or indirectly created 304,000 U.S. jobs. These jobs — spread across all 50 states — include thousands of jobs in numerous industries, from the people who create components for our products to the people who build the planes and trucks that carry them to our customers. For example, this figure also includes workers in Texas who manufacture processors for iOS products, Corning employees in Kentucky and New York who create the majority of the glass for iPhone, and FedEx and UPS employees. Together with the 210,000 iOS jobs generated by the app economy, these 304,000 jobs make a total of 514,000 U.S. jobs created or supported by Apple.”

A lényeg tehát, hogy a Corning Gorilla Glass üvegei védik az iPhone készülékeinket. Az új, hatodik generációs iPhone készülék védelmét, – de lehet, hogy az iPad 3-as táblagépét is – várhatóan már az új Gorilla Glass 2 fogja biztosítani, mely 20%-al vékonyabb, könnyebb, de mégis erősebb az első generációs változatnál.

A Gorilla Glass 2-t egyébként az idei év elején megrendezett CES kiállításon mutatták be, ahol osztatlan sikert aratott. Hogy miért? Nézd meg a videót!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

3 hozzászólás

  1. Lolhegy - 2012.03.04. 17:03

    LOL. Az elso pillanattol kezdve tenykent van kezelve a dolog.

    • KeleMan - 2012.03.04. 18:11

      LOL! De ez az első eset, hogy megerősítik! ;)

  2. FoAMDFun - 2012.03.04. 18:46

    Ez nem igaz.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.