iSpy – Apple kémek a 2012-es CES kiállításon

KeleMan 2012.01.12. 17:01 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 198

Javában zajlik a 2012-es CES szakkiállítás, ahol több száz gyártó mutatja be ezekben a percekben is azt a több ezer terméket, melyek az idei évben fognak megjelenni a piacon. Az innovatív újdonságok mellett, számtalan terméket itt lepleznek le a gyártók, jóllehet az Apple mégsem állított standot, nincs mit bemutassanak. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nincsenek is jelen a kiállításon.

Egy szemfüles újságíró ugyanis találkozott Greg Joswiak-kal, az Apple iPod, iPhone és iOS termékekért felelős marketing igazgatójával épp a Sony standjánál. Miután Joz “lebukott” és látta, hogy felismerték nem is kívánta leplezni tevékenységét, így pár perc erejéig elbeszélgetett az újságíróval.

Joz elmondta, hogy az Apple-nek nincs szüksége arra, hogy standokat vásároljon és fizessen azért, hogy megismerjék a termékeiket. Azok eladják saját magukat a piacon. Természetes azonban, hogy a legtöbb gyártó és kiállító csak így tudja megismertetni szélesebb körben az új termékeiket.

Nyilvánvaló, hogy az összes gyártó küld spionokat a többi konkurens gyártó bemutatóira, így feltérképezve a lehetséges piaci helyzetet, a veszélyeket. Kiderült, hogy az Apple 250 munkatársnak fizetett be a 2012-es CES szakkiállításra. Ezen Apple munkatársaknak a szerepe óriási. Figyelik a piacot, a lehetőségeket, mely termékekben van piaci potenciál, merre halad az iparág.

Bár az Apple nem jelent meg a CES-en hivatalosan, mégis érdeklődik a Las Vegas-i események iránt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

  1. MakosRetes - 2012.01.13. 12:41

    Figyelemmel kiserni egy ceget egy szakkialltiason nem jelent egyenlosegjelet az ipari kemkedessel, hiszen azert rakja ki a termeket, hogy a nyilvanossag megtekintse. Es mivel nyilvanos a konkurencia is nyugodtan megtekintheti (valamint bolond ha ezt nem teszi)

  2. Mijjo - 2012.01.13. 15:40

    MakosRetes leírt mindent ezzel kapcsolatban. Igaza van.
    A post címe ötletes. Csak éppen helytelen…. :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.