NDP: Az iPhone 3GS és az iPhone 4 volt a legkeresettebb telefon

Helme 2011.11.17. 15:39 iPhone 11 hozzászólás 382

Amikor a legelső generációs iPhone még meg sem jelent, csak pletykákat lehetett hallani róla, senki nem hitte el, hogy ilyen valóban létezhet. Pár év alatt dimenziókat ugrott a mobilos piac. Az egyik percben még fekete, minikijelzős készülékeken gyűjtögettük kígyóval a pontokat, a másikban már YouTube-on néztük a videókat. A legelső generáció demózása után minden szakértő egyből azt állította, hogy az iPhone megváltoztat mindent. S valóban így lett.

Ez a tendencia a jelen pillanatban sem változott meg, ugyan úgy sikeres a készülék, mint a legelső változatnál. Ezt a NDP is meg tudja erősíteni, a Q3-ban remekül teljesített az Apple telefonja. Az év harmadik negyedévében a legkeresettebb telefon az iPhone 4, illetve az iPhone 3GS volt. Tehát bármennyire is mondják, hogy az Android világuralomra tör, ez egyelőre nem látszik.

Mivel csak a Q3-ra vonatkozik az iPhone 4S nem került bele a listába. A következőben azonban kétségtelenül benne lesz, hiszen a legújabb generáció kifejezetten jól teljesít. Az adatok természetesen az USA-ra szorítkoznak, de szinte az összes országban az a jellemző, hogy kiemelkedő eladásokat érnek el az iPhone-nal.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

11 hozzászólás

  1. Vattafakk? - 2011.11.17. 15:58

    “Tehát bármennyire is mondják, hogy az Android világuralomra tör, ez egyelőre nem látszik.”

    Honnan nem látszik? A Mariana árok mélyéről? Esetleg a Holdról?

    Épp ma olvastam, hogy NAPI 500,000 Androidos telefont aktiválnak, már rég ők uralkodnak a darabszámot illetően és ennél csak jobban fognak.

    Persze egy darab olyan telefonjuk nincs amit megvennék, vagy szívesen használnék, de ilyet leírni, hogy nem látszik az uralom… mókás. Persze más lenne a helyzet, ha az emberek azt vennék amit szeretnének, nem azt amire pénzük van. Akkor az Android kb ott tartana mint a Symbian :)

    • iMike - 2011.11.17. 17:32

      Arról is számolj be,hogy hánymillió ember akar MEGSZABADULNI attól a rohadék robotos telefonoktól… az Android egy kalap szar,laggos fos…

    • KolompárPikácsú - 2011.11.17. 21:17

      Haver gondolkozz mar, napi 500 csitrillo android telefon, na igen. Hány fele android alapú telefon is van? Mert én nem tudom, csak azert. Azt tudom,hogy jelenleg 3 készüléke van az Applenak. Androidbol meg boldog-boldogtalan vesz 20K HUFtól akarmeddig… Akkor miről beszelunk? Egyebirant pedig akarmennyi androidot aktivalnak és adnak el, mindig az Apple fog vezetni nyereségben:) Ez amugy olyasmi mintha arra lennél büszke ha egy ép ember felül kerekedik egy hendikeppel indulón. Amit amugy végül a hendikeppes nyer:) És megvalami én megkaptam az androidos haverjaimtol hogy az a buzifon-nemi irigységet tapasztalva a hangjukban-, aztan oda adtam az asphalt 6-ot nekik mar a trailernel azt hallottam hogy hú bzzeg… Ennyit errol.

  2. Boyka - 2011.11.17. 17:21

    Akár hogy is nézzük az androidot ha lenne rá pénzem akkor se költenék rá.

    Ugyan is olyan tempóval hoznak ki új telefonokat hogy ha most vennék egy Sony Errcison Xperia Rayt akkor talán fél év múlva beveszik egy GSM-be és adnak érte max 30.000Ft-ot.

    És annyi szenny és fölösleges program van rá hogy egyszerűen fölösleges. A másik hogy folyamatosan az új telefonokkal új android verziók jönnek ki és azokra újabb programok és régebbi androidra már nem lesz jó.

    Amit az Apple ügyesen megoldott azzal hogy asz összes készülékre folyton kapják a frissítéseket. Ezzel mindig napragész és a legújabb programokat is lehet rá telepíteni.

  3. Ottó - 2011.11.17. 18:26

    Hát Én se vagyok elragadtatva az androidtól…van jó pàr ismerősöm akik agyon dicséri és beleköt a telomba(iPhone 4) hogy küldjék gyors valamit Bluetooth-on, de közbe mindegyiknek akadoznak a programok ahogy megtelik a memória, lefagy a készülék, stb… Nekem semmi ilyen problémám nem volt és reméljük nem is lesz ;)

  4. gabee369 - 2011.11.17. 18:35

    bocsi az offért de szeretnék egy kis helpet. tudtok egy olyan lejátszót mondani (nem baj ha fizetős, pár eurót megér) ami lejátszik avi-t, mkv-t, és a legfontosabb srt és idx felirat fájlt?? konvertálás nélkül szeretném megpróbálni. ha van tapasztalat szívesen kipróbálnám. előre is köszi

    • KeleMan - 2011.11.17. 20:36

      CineXPlayer a neve. Jelenleg 1,59€. Nekem eddig mindent vitt iPad-en. iPhone-ra is van. *.srt fájlokkal simán elboldogul. Miután telepítetted iTunes-ból tudod beletenni a programhoz a filmeket, feliratokat. Csak ajánlani tudom.

    • Muhadnagy - 2011.11.17. 21:53

      Én a BUZZ Playert használom, vág mindent :)

  5. Zorro1967 - 2011.11.19. 13:00

    Bocs,az elöbb férre nyomtam egy kicsit. Na az előző írásokhoz egy pár szót, én csak azt nem értem az emberek között mért megy a harc, nekem is almás telcsim van,nagyon szeretem és soha nem vagánykodtam vele.Nem értem mért kell köpködni egymásra,ha nektek androidos telefon tetszik vegyétek meg azt nekem nem jön be.fel kéne nőni ezekhez a dolgokhoz .sziasztok.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.