Megérkezett az iOS 5.0.1-es frissítés

KeleMan 2011.11.11. 08:53 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, iPod 20 hozzászólás 1 857

Az Apple tegnap este kiadta az iOS 5-ös rendszer első javítócsomagját. Az 5.0.1-es változat már közvetlenül a telefonkészüléken is letölthető az iOS 5 új OTA (Over the Air) alapú támogatásával. A frissítés mérete iOS 5.0-ás rendszerről csupán 44,6 MB, de még így is mindenképp WiFi hálózat csatlakozásra van szükség. Aki esetleg valamilyen iOS 4-es rendszerről ápdételne, annak közel 800 MB-ot kell letöltenie.

A Beállítások / Általános / Szoftverfrissítés menüpontban tegnap este 8 óra körül már mutatta a telefon, hogy elérhetővé vált a javítócsomag, mely a következő változásokat hozta el. Egyrészt ugye kijavítja az akkumulátor élettartamával kapcsolatos hibákat. Erre már számtalan próbálkozást láttunk az Apple-től, mindig bizakodóan állunk a dolgokhoz, de valljuk be nem igazán látom az eredményt.

A fentiek mellett az elsőgenerációs iPad tulajdonosok örülhetnek még ezen frissítésnek, mivel végre elérhetővé váltak a multitasking kézmozdulatok bekapcsolásának a lehetősége. Javították még az iCloud dokumentum kezelési hibáit is, valamint az ausztrálok örülhetnek, hogy könnyebben tudják használni a Siri-t. Ennyi.

Illetve mégsem. Az Apple bár nem tüntette fel a frissítésben, de a hivatalos oldalon annál beszédesebbek a biztonsági hibáknak a javításai is. Említést érdemel az iPad 2 Smar Cover problémája, mikor is hiába volt jelszóval védve az iPad 2, azt mégis lehetett használni egy trükkel. Ezt is javították az 5.0.1-es változatban.

A hálózati gondokkal kapcsolatban – iPhone 4S készülékek esetén eldobja a mobilhálózatot – viszont  mondhatni viccesen “Siri” csend van. A Deutsche Telekom honlapján pár hete megjelent Pin kód kikapcsolás ugyan egy áthidaló megoldás volt, hiszen Pin kód hiányában az előfizető lehet, hogy észre sem veszi, hogy lekapcsolódott a készülék a hálózatról, hiszen az újra fel is csatlakozik. (Ha be lenne kapcsolva a Pin kód kérés, úgy azt a használó mindig meg kellene, hogy adja.) Az Egyesült Államokban, de Európában is rendkívül sok szolgáltató esetében találkoztak a hibával a felhasználók.

Aztán az, hogy ez tulajdonképpen csak egy a GSM szolgáltatóknál lévő hiba, esetleg az operátorok adótornyainak, azok hálózati beállításainak kérdése, vélhetően sosem fogjuk megtudni. Ahogy azt sem, hogy ezt az Apple-nek kellett-e javítania. Ismerőseimnek, akik már iPhone 4S-t használnak, viszont a magyar T-Mobile szolgáltató esetében nem találkoztak ilyen hibával, bár az oldalunkon hozzászólásokban többen jelezték, hogy a hiba fennáll, mind a Vodafone, mind a T-Mobile hálózatán is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

20 hozzászólás

  1. sethes - 2011.11.11. 09:07

    Nekem sikerült 3g hálón is lefrissítenem (3gs-em van). A kocsiban ülve vettem észre, hogy jött egy frissítés, így próbaképpen rányomtam és kész is lett mire a melóba értem :)

  2. JamesS - 2011.11.11. 11:13

    nekem fent van este óta
    bizakodok az aksi terén

  3. Rapi - 2011.11.11. 13:15

    Sziasztok!

    Én 5.0-ről frissítettem,de nekem így is 800Mb-ot töltött le az iTunes! :( Igazából nem értem miért! Remélem tényleg megoldódik pár probléma az 5.0.1 szoftverrel,mert az 5.0-val okozott meglepetéseket az iPhone 4. Azóta nem működik rendesen a zenelejátszóm,csak akkor teszi ki az albumborítót,amikor kedve van,ha minden számhoz hozzácsatolom a borítót,akkor meg nem indítja el a számokat! Ha valaki esetleg tud valami megoldást,akkor írja meg légyszi,mert ez nagyon idegesítő számomra! Előre is köszi!

    További szép napot mindenkinek!

    Üdv. Rapi

  4. Applepro21 - 2011.11.11. 13:46

    Én nekem nem javult az akku. Viszont a hálozatra fel leugral ez eheti az akkut.

  5. JamesS - 2011.11.11. 21:52

    gépről frissítve a teljes telepítőt leszedi
    telefonról van az OTA
    aksi gondot , meg fél nap teszt után még nem kéne leírni
    bár sajnos mostan nincs a toppon apple IOS fejlesztésileg (aksi gond mindig visszatér)

  6. Muhadnagy - 2011.11.11. 23:36

    Sethes valószinűleg neked azért sikerült, mert 3GS-re kevesebb mint 20 mega volt a frissítés

    Rapi próbáld meg hogy leszedsz minden zenét a telóról, majd újra rakod, hátha :)

    • Rapi - 2011.11.13. 12:02

      Muhadnagy!

      Legalább ötször raktam újra a zenéket,de semmi változás!
      Pénteken útba esett az egyik iStyle üzlet,nekik is feltettem a kérdést,de válasz helyett csak meglepődött arc volt! Azt mondták ilyen problémával még nem találkoztak! Remélem valakinek lesz megoldási javaslata ebben az ügyben!

      Üdv. Rapi

  7. Mészáros József - 2011.11.12. 10:55

    Nos elsőnap letöltöttem,Nem kellett hozzá wifi.
    Eddig nem volt gondom vele de a letöltés utan igen.
    Észrevételek:
    A fotozasnal ha automatara rakom a kamerat lefagy a gép csak a fö gombal lehet kilepni
    A videofelfetelt ocsmányul késziti el elsöre total homályos másodikra okes.
    Az aksi semmit nem valtozott.Ugyanugy 1,1,5 nap
    A jatekoknal es a netnel nem mindig fordul a kijelzo csak ha ujra forgatni kezdem nagy nehezen elindul.
    A halozatrol nem ugral illetve en nem vettem eszre eddig sem kivetel 1 szer de azota sm.
    Szoval szerintem A frissités most artott .

  8. Tom - 2011.11.13. 10:30

    Tudomásom szerint az elsők között vásároltam meg a Vodafonnál a 4S-t, amit azóta rendszeresen használok. Ez az első iPhonom, de a felsorolt hibák közül eddig egyet sem tapasztaltam, mondom ezt annak ellenére, hogy T- mobilos kollégák panaszkodtak a fent említett problémákra. Ha az akkumulátor a frissítés után sem bír többet, én biztos nem töltöm le a javító csomagot. Persze mindenki tegyen belátása szerint. Várjunk egy kicsit!

  9. Szuni - 2011.11.14. 16:25

    A 3G hálózat eltűnését köreimben többen tapasztalták. Olyat nem láttunk, hogy a készülék magától kérte volna a PIN kódot, csak olyat, hogy eltűnik a 3G jel.
    Úgy tűnik, ha sűrűn váltogatunk WiFi és 3G között, akkor ez nem jön elő. Ez nyilván mozgásban lévőknél működik, akik több ismert WiFi bázis között mozognak. Illetve megoldásnak tűnik az is, ha kikapcsoljuk az automatikus hálózatválasztást és kézzel kényszerítjük a saját hálózatunkra. Ez külföldre utazáskor ad némi kényelmetlenséget. T-Mobilos készülékeknél legalábbis e kettő bevált.

  10. Katus - 2011.11.15. 07:16

    Nekem Iphone 4-em van,frissítettem az 5.0.1-es verzióval és azóta 50%-al gyorsabban merül mint eddig!ez elég gáz!

  11. Bazsi - 2011.11.18. 08:29

    Hali . Mióta lefrissitettem a telot (iphone 4s) a hasznalat menupontban a beallitasoknal azt irja pl h keszenleti ido 22ora ebbol hasznalati ido pedig 10ora. Ez mitol lehet ? Amig nem volt frissitve valos adatot irt . Tehat annyi a lenyeg h mikor nem hasznalom is rohamosan no a keszenleti ido!

  12. Bazsi - 2011.11.18. 09:06

    Én mióta letöltöttem a frissítést a telo ( 4s ) szerintem gyorsabban merül, vagy pedig egy szinten van az alap szoftverrel. Nekem igazából csak az lett tapasztalható hogy a használat menüpontban a készenléti idő pl 22 óra a használati idő 10óra, miközben tényleges maximum ha 2 órát használtam! Ez a jelenség az új szoftver óta van, előtte teljesen valós adatot írt!!

  13. Anita - 2011.11.20. 14:27

    Sziasztok!
    Letoltottem az iphone 4-re az ios 5.0.1 szoftvert es azota nem tudok senkit felhivni a telefonrol mert lefagy es engem sem tud hivni senki!!! Smst sem tudok kuldeni! Mit lehet ilyenkor csinalni? Visszatudom tolteni valahogy az ios 5-ot? Azzal nem volt semmi problemam!
    Koszonom a mielobbi segitseget!

    • Bazsi - 2011.11.21. 13:57

      Éjszaka megtudsz

      • Bazsi - 2011.11.21. 13:59

        Akarom mondani ha megtudsz valamit írj mert én is szeretnem visszaállítani .

  14. Szakál Sándor - 2011.12.16. 11:36

    Sziasztok.Én érdeklödnék,hogy nekem egy 3GS iPhone mobilom van amin rajta van ez az 5.0.1 es rencer vagy mi. És az lenne a kérdésem,hogy igaz e,hogy ezen a renceren nem fut a Cidya? Mert nekem ezt mindták az okosok. Vagy ha igen segítsen màr valaki,hogy kell felraknni vagy mi. Elöre is köszönöm és mindenkinek kellemes Karácsonyt

  15. Ford Prefect - 2012.03.20. 10:31

    Sziasztok! Jailbreak-elt 3Gs-re ha felrakom, nem gáz? Visszaállítja az eredeti változatot, vagy marad a jailbreak, Bocs, új felhasználó vagyok, nem vágom még ezeket…

    • KeleMan - 2012.03.20. 10:34

      Szia! El fog veszni a jailbreak, de szerintem jobban jársz, ha felrakod az új szoftvert.

      • Ford Prefect - 2012.03.20. 10:41

        Miért járok jobban? Fentebb csak negatívumot olvastam…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.