A Sharp LCD gyárába fektethet az Apple

KeleMan 2011.08.19. 11:29 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Pletykák 2 hozzászólás 136

Egyelőre meg nem erősített piaci pletykák szerint úgy tűnik, hogy az Apple kész 1 milliárd dollárt fektetni a Sharp LCD gyárába, hogy csökkentse a Samsugntól való függését. A Sharp mellett egy másik japán céggel, a Toshibával is van szerződése a cupertinóiaknak. A cél az iPhone és iPad érintőképernyőjének az utánpótlása lenne, így a gyártósorok kapacitás bővítése elengedhetetlen.

A Sharp és a Toshiba is abban reménykedik, hogy az Apple az LCD panelek mellett egyéb alkatrészeket is vásárolna az iOS operációs rendszerrel ellátott eszközökhöz, ezáltal fellendítené a cégek pénzügyeit. Ez egyelőre olyan jól sikerült, hogy a pletykák megszellőztetése után mindkét cég részvényei emelkedtek.

A Korea Times szerint eddig a Samsung és az LG cégekhez volt köthető a 2048×1536 pixelméretű kijelző. A QXGA kijelzőkre állítólag az Apple nagyobb megrendelést adott le. Közben egyes pletykák szerint az Apple nem fogja ősszel piacra dobni az iPad 3-as készüléket, mert gondok adódtak a nagyobb felbontású kijelzők gyártásával. Most azonban mégis úgy tűnik, hogy az üzletnek vége és az Apple mégis inkább a Sharp és a Toshiba felé nyit.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

2 hozzászólás

  1. JamesS - 2011.08.20. 16:40

    volt sharp telefonom még régen, és akkor annak volt a legszebb képe :)

  2. yobbew - 2011.08.20. 17:00

    A Sharp GX széria kijelzői még mai szemmel is gyönyörűek és agyonvernek sok mai "telefont". A málnás háttérkép szinte ehető :). /IPhone 4-et használok/

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.