Túlmelegednek az A5 chipek?

KeleMan 2011.07.15. 09:26 Apple, Egyéb, iPhone, Pletykák 5 hozzászólás 346

Előre szólok, hogy érdemes kellő fenntartással és szkepticizmussal kezelni az alábbi pletykát, de a rumor adott. A Sohu.com szerint az iPhone 5 csúszásának az oka az A5 chip túlmelegedése. Ha igazak a pletykák, akkor az Apple ezért is tolta el az eddigi június-júliusi megjelenést augusztus-szeptemberi hónapokra. A cikk szerint az Apple “Szilícium” csapata, akik főleg a processzorért felelősek, problémákba ütköztek a dupla magos A5 chip hűtésével kapcsolatban, mivel az új iPhone belsejében alig van hely a nagyméretű akkumulátor mellett.

Ezért is lehet, hogy az Apple nem tudja tartani az eddig már jól megszokott megjelenési időpontokat, így még akár 2012 is lehet a dologból. A bejegyzés megemlíti még, hogy az Apple már megkezdte az A6-os chipek 28 nanométeres gyártástechnológiára való átállítását. Az A5-ös chipeket még a Samsung gyártja, a maga 45 nanométeres gyártósorain.

Lassan ott tartunk majd, hogy egy kisebb paksi atomerőműhöz felérő eszköz lesz a zsebeinkben, legalábbis méret és teljesítmény arányában. Aztán majd megint jöhetnek a pletykák a felrobbanó és lángra kapott iPhone készülékekről.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

5 hozzászólás

  1. tzs007 - 2011.07.15. 12:59

    én már a plutónium hajtotta aksikat várom:D

  2. Pip - 2011.07.15. 15:04

    Ugyan mar, a mostani 4es sorozat is lángol!

    valamelyik nap kipróbáltam, hogy personal hotspoton kiosztom a netet az ipadra, 20 perc tesztelés után inkabb abbahagytam mert olyan meleg lett az ifos4, hogy azt hittem kigyullad!

    Nem viccelek.

    az ipad2 az szerintem jó, de ezzel egyre több a baj.

    megvárom amíg kifut a 2 éves szerződés aztán egyszerűen kidobom a kukába, miután ledaraltam

    • KeleMan - 2011.07.15. 20:07

      Pip: Szerintem is daráld le, de vedd fel videóra. :)

  3. feri - 2011.07.15. 18:19

    Pip hagyhattad volna nyugodtan.

    ha túlmelegszik kikapcsol magától.

  4. JamesS - 2011.07.16. 10:32

    de ne turmixold. olyan videó már van fent a neten :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.