Újabb pletykák – iPad Nano és Apple TV

KeleMan 2011.02.19. 11:39 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Kiegészítők, Pletykák 6 hozzászólás 288

Bár Steve Jobs már megmondta egyszer, hogy semmi értelmét nem látja annak, hogy 7-8 colos táblagépeket készítsenek, most elképzelhető, hogy mégis érkezni fognak az iPad Nano-k vagy akár az iPod Touch “big”-ek. A Samsung, a Galaxy Tab érkezésekor azt állította, hogy elegendő a 7″, lám-lám mégis a Galaxy Tab 2-vel 10.1″-re módosították a kijelző méretét. (Nyilván ehhez hozzájárul az is, hogy a Google megköveteli a gyártóktól, hogy milyen paraméterei kell, hogy legyenek egy olyan táblának, amely Android 3.0-ás Honeycomb oprendszert kíván futtatni.)

Az Apple azonban, hogy lépést tartson a piaccal és megőrizze vagy akár növelje is vezető szerepét, fontos, hogy hasonlóan az iPod termékekhez itt is bővítse a repertoárját. Jól illeszkedne ezzel a képbe az iPhone Nano vagy Mini, azaz egy olyan kisebb tudással rendelkező mobil, mely piaci elemzők szerint valamint a The Wall Street Journal elemzése alapján is akár 250 százalékkal több profit realizálására adna lehetőséget. Mindezek mellett az Apple akár 600 százalékkal nagyobb piacot is meg tudna szerezni magának, amely a torta egy igen jelentős szelete lenne.

Toni Sacconaghi, a Bernstein Research egyik piaci elemzőjének nyilatkozata szerint mindenképp fontos lenne egy olcsóbb termékkategória bevezetése is az Apple részéről.

Jobs csapatának már van hasonló tapasztalata, hiszen régen az iPod termékkel, majd annak sorozattá bővítésével egy egész iparágat reformáltak meg. Tették ráadásul mindezt úgy, hogy nem a saját üzletüket rontották, hanem olyan termékeket vezettek be (iPod Shuffle, iPod Nano), mely nem veszélyeztette az alap terméket, de mégis jelentős alternatívát nyújtott pl. azoknak, akik nem kívántak beruházni egy 80GB-os iPod Classicba, de egy iPod Nano-t mégis szívesen hordanak maguknál. A termékpaletta bővítése tehát nem feltétlen jelenti azt, hogy – bár alacsonyabb áron lehet hozzájutni – gagyi lenne, csupán más célcsoport számára készül. És ebben igazán profi az Apple.

A cseh SuperApple oldala arról pletykál, hogy az Apple jelenleg két modellen is dolgozik, egy 5,7″-es és egy szintén 6″ alatti változaton. A bejegyzés két különböző forrástól származik, így a méretbeli különbségek tulajdonképpen nem játszanak szerepet. A pletyka szerint idén ősszel fog érkezni ezen termék, mely a már napvilágot látott iPad 3 pletykát is megalapozhatja. Az iPhone készülékek frissítése mindig nyáron van, rá 5-6 hónapra pedig az iPod készülékek újulnak meg. Történik mindez az iPod Touch készülékekkel is. Elképzelhető, hogy az Apple a tavaszi iPad készülékek bemutatása után fél évvel az iPad készülékből is termékcsaládot vezet be.

Azonban lehetséges az is, és ezt sokkal inkább tartom reálisnak, hogy nem az iPad-et csökkentik méretileg, hanem az iPod Touch készülékből készítenek egy 6″-os változatot, maximum iPod Touch XL-nek nevezik.

Fentiek mellett érdekes tény még az, hogy az Apple állítólag gőzerővel dolgozik egy 42″-os saját gyártású televíziókészüléken is, melynek az alábbi álláshirdetés ad megfelelő alapot. Az Apple TV mellé beférne a kínálatba egy saját készülék is, de a vállalat célja inkább az, hogy ne keverjék az emberek a saját külön kapható Cinema Display termékkel. Érdekes, hogy már 2009-ben is felmerült ezen pletyka. Akkor a Piper Jaffray-nél dolgozó Gene Munster számolt be arról, hogy 500 millió dollár értékben LED-es kijelzőkkel kapcsolatban az Apple szerződést írt alá az LG-vel. Azóta eltelt 2 év, de a pletykák ismét szárnyra kaptak közel 2 hete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. Paulo - 2011.02.19. 17:01

    Helló!

    Nemtudja véletlenül valaki, hogy Pesten iphone 4-re T-nél van-e még várolista? Főként Westend/Duna pláza érdekelne.

    Előre is köszi!

    • KeleMan - 2011.02.19. 19:06

      Paulo: Szerintem már nincs. ;) De ha mégis és van időd, úgy kérlek jelezd.

  2. Miszter János - 2011.02.19. 19:37

    Elég FAKE szaga van a TV-s képnek, asszimetrikus.

  3. JamesS - 2011.02.19. 20:06

    azért én el tudnám képzelni a nappaliban :D

  4. pursuit_force - 2011.02.19. 22:58

    Nem tudom ki hogy van ezzel, de számomra többek közt az egyik legfontosabb dolog egy hordozható készülék megvásárlásánál, hogy elfér-e a zsebemben. Ezért nem találom jónak a táblagépeket, mert laptop és ipod között vannak, de inkább ipod. Amíg jól látok nem kell ipod big vagy ipad nano. :)

  5. levente - 2011.02.21. 11:50

    Igazából már a várólistás dolog nem működik, ezt nekem a T-ben mondták és minden héten pénteken van szállítmány. Van amikor elmarad de folyamatosan kell érdeklődni, mert fogy mint a cukor. :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.