Az Apple kiadta az 2011 Q1-es eredményeit

KeleMan 2011.01.19. 17:20 Apple, Egyéb 1 db 252

Az Apple tegnap kiadta a 2011-es Q1-es, azaz az első negyedéves eredményeit, mely tulajdonképpen a 2010-es utolsó negyedév adatait veszi alapul. Ebben már benne van a 2010. év végi, azaz karácsonyi eredmény is. Az Apple ismét büntetett.

Az összes nyeresége 78 százalékkal, míg az összes bevételei 71 százalékkal nőttek a negyedik negyedévben, az 1 évvel korábbi eredményekhez képest. 1 negyedév, azaz mindössze három hónap alatt ez összesen 6 milliárd dollár tiszta nyereség. A részvények árfolyama is 6,43$-al emelkedett. A hírre az elektronikus kereskedésben megugrott a cég papírjainak árfolyama is, függetlenül attól, hogy 2 napja még a frankfurti tőzsdén, arra a hírre, hogy Steve Jobs ismét betegszabadságra megy, csökkentek az Apple részvényei.

Az árbevétel amúgy összesen 26,7 milliárd dollár volt, (1 évvel korábban csak 16,7 milliárd – 86%-os emelkedés!) köszönhetően annak, hogy a Mac gépekből 4,1, míg iPhone készülékből 16,2 millió darabot sikerült eladni 3 hónap leforgása alatt. Az iPad is jól fogyott az utolsó negyedévben, 7,3 millió darabot értékesítettek. Egyedül az iPod az, ami az előző évekhez képest még mindig csökken, csak 19,4 millió iPod kelt el.

Fontos még megemlíteni, hogy a teljes árbevétel közel 34 százalékát maga az USA piaca adta, míg az Európai piac 27 százalékkal járult hozzá a sikerekhez. Kiderült végre az is, hogy eddig több, mint 160 millió darab iOS készülék került értékesítésre, de az, hogy ebből milyen arányban van az iPhone, iPod Touch és iPad, nem derült ki pontosan.

Hozzávetőleges adatok vannak viszont, melyek szerint 2007-es megjelenése óta az iPhone-ból közel 90 millió darab fogyott.

És íme, így alakultak a termékek eloszlásai az árbevétel szempontjából.

Aki kíváncsi a jelentésre, az Apple hivatalos oldalán meg is hallgathatja azt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. JamesS - 2011.01.19. 20:21

    Like :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.