Exkluzív – Az Apple megszünteti a Home gombot?

KeleMan 2011.01.14. 10:55 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, Pletykák 14 hozzászólás 318

Ha lehet hinni a pletykáknak, pláne az Apple világában, akkor lehet, hogy az iPad 2 és az iPhone 5 már Home gombok nélkül fog érkezni. Ezt állítja legalábbis a BGR, egy Apple közeli forrásra hivatkozva. Elsőre talán hihetetlennek tűnik, de ha belegondolunk lenne értelme a dolognak. Az Apple ugye kiadta az új iOS 4.3-as változatot, melyben elérhetővé tette a Multi gesture képességet.

Akárhogy is nézzük, mostantól nem szükséges a Home gomb ahhoz, hogy bezárjuk az alkalmazást, vagy hogy a multitask felületet elérjük. E mellett fontos még az is, hogy a Home Gomb elhagyásával megmaradhat a szimmetrikus eloszlása is a képernyőnek, de mégsem kellene az a nagyon vastag fekete keret a szélekre, legalábbis az iPad esetében.

Az iPhone esetében érdekes elgondolás, de valóban furcsának tartom. Mindenesetre a forrás azt mondta, hogy az Apple főhadiszállásán, már tesztelik a Home gomb nélküli változatot is. A forrás hozzátette, hogy Steve Jobs eredetileg nem akart a készülékre egyetlen gombot sem, de akkor ez nem volt még megvalósítható. Talán most jött el ennek az ideje.

Forrás: BGR.com

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

14 hozzászólás

  1. busta - 2011.01.14. 13:03

    Én így hírtelen rossz ötletnek tartom, 1 gomb kell rá! Bár applenél megszokott hogy hülyeségnek tűnik de amikor az ember előszőr használja akkor meg bummm hatalmas :D

  2. szv - 2011.01.14. 13:04

    Érdekes!

    • KeleMan - 2011.01.14. 13:22

      Ha nagyon szemét szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy az Apple így oldja meg a fehér színű iPhone esetét. Nem kell Home gomb, nincs probléma a színekkel. :) (Már ha a színek különbsége okozza a problémát és nem a közelségérzékelő.)

  3. Puru - 2011.01.14. 13:34

    Kíváncsi vagyok, hogy oldják meg ezek után a reset funkciót?:)

  4. Hansen - 2011.01.14. 13:50

    Ha el is tűnik a home gomb, akkor is marad még hérom gomb.Azt várom mikor jelentik be az érintésérzékeny boritást, mint a magic mouse boritása, mert akkor minden gomb eltünhetne.

  5. Muhadnagy - 2011.01.14. 14:19

    érintésérzékeny borítás azért necces lenne sztem, mert ha nyomkodod a telefont és pont rossz helyen nyomod akkor némítod v éppen lehalkítod? mindenesetre énis kiváncsi lennék hogy oldanák ezt meg :)

  6. JamesS - 2011.01.14. 15:12

    szerintem jó ötlet

    a reset kombót meg áttehetik máshova ha úgy látják jónak

    azért gomb még marad rajta egy jó ideig, bár a hangerőt is elvileg vezérelheted ha jól olvastam valahol :P

    de a füles bemenetet igazán letehetnék fentről, mert esőben eléggé félő a víz befolyása :S

  7. Dugi - 2011.01.14. 23:12

    Hogy lehet majd jailbreakelni?

  8. JamesS - 2011.01.15. 11:27

    Dugi: sehogy :P:P:P

  9. Dugi - 2011.01.16. 00:41

    Ha nem lrsz gomb bizto s nem veszek iPhone 5 öt pedig terveztem

  10. JamesS - 2011.01.16. 11:25

    de minek a gomb neked ennyire?

    engem totál idegesít, hogy nyomkodni kell :P

    ez a gesztusos bezárás stb elég jól hangzik és miért ne működne jól

    Ha a töréstől félsz úgy is meg lehet oldani, de én kihagyom az 5-öt

    Majd a 6 lesz a király :D:D:D

  11. scakul - 2011.01.16. 20:42

    tényleg érdekes! de mi van amikor játszol? használod mind a 10 ujjadat véletlen egy multi gesture mozdulat és máris bezáródik a játék. szerintem egy idő után idegesítő lenne…

  12. Beni - 2011.01.21. 19:01

    Engem is zavar a gomb. Sztem felesleges. Az egyik ok, ami miatt nem galaxy-t vettem, hogy csak egy gomb van. Ha egy se lesz, én rögtön váltok.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.