Franciaország – Szerzői jogdíjat vetnek ki az iPad-re is

KeleMan 2011.01.03. 14:42 Apple, Egyéb, iPad 7 hozzászólás 220

Franciaországban az elmúlt hetekben látott napvilágot az az új törvényjavaslat az ottani kulturális tárca egyik bizottsága jóvoltából, miszerint bővítenék azon készülékek körét, amelyek árába szerzői jogdíjat építenének bele. A javaslat szerint a táblagépek után maximum 12 eurós szerzői jogdíjat kell fizetni majd a vásárlónak. A fenti törvény Franciaországban már 2010 óta az MP3 lejátszókra is vonatkozik, beleértve az Apple iPod típusú termékeit is. Érdekes azonban, hogy a franciák a Windows alapú táblagépekre nem veti ki az adót, mivel állításuk szerint a Microsoft rendszere egy teljes értékű operációs rendszer, viszont az Android és iOS rendszer nem az, mivel csak mobil eszközökön jelenik meg. A javaslat kellemetlenül érinti az egyik legnagyobb francia céget, az Archos vállalatot is, mivel ők a francia piac legnagyobb beszállítói, saját Androidos táblagépük is van.

A franciák nyilatkozata szerint a Windows alapú táblagépeken, mivel PC-s operációs rendszer fut, eltekintenek az adó kivetésétől, de az Apple iPad, vagy akár a Samsung Galaxy Tab készülék inkább tekinthető mobil eszköznek, így azokra illetve későbbi társaikra kiterjed majd az új szabályozás. Az Archos vezetője egyébként abszurdnak nevezte a fenti megkülönböztetést.

Sokan tudjuk, hogy Magyarországon az Artisjus felelős a szerzői jogok védelméért. Az összes üres CD, DVD, memóriakártya és pendrive árában már régóta bele van építve a jogdíj.

Szerencsére Magyarországon a fenti szabályozást egyelőre nem tervezik életbe léptetni – számolt be az IT café megkeresésére az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója, Dr. Tóth Péter Benjamin. Mint elmondta,

“a tábla PC-ket illetően is azt lehet elmondani, hogy az eszközök konvergenciája és multifunkcionalitása az üreshordozó-díj egyik legnagyobb kérdése, így a tábla PC-k díjának kérdésével mindenképpen foglalkozni kell majd. A magyar jogkezelő szervezetek minden évben felméréseket készíttetnek az emberek zene- és filmmásolási szokásairól, ez mindig segítséget jelent a trendek felismerésében. Ha ugyanis az üreshordozó-díjak nem követik az emberek másolási szokásait, alkalmatlanná válnak céljuk betöltésére.”

Tóth úr még a következőket tette hozzá, és ez valóban nagyon fontos a  hazai piacon.

“Ami az Artisjus álláspontját illeti, az operációs rendszernek nem lehet jelentősége a díjfizetés szempontjából, csak a másolás mennyiségét és milyenségét, az emberek másolási szokásait érintő faktoroknak.”

Ti mit gondoltok? Szerintetek kellene fizetnie egy iPad készüléket vásárolt felhasználónak csak azért, mert a döntéshozók úgy gondolják, hogy arra biztosan olyan tartalmat tölt, ami nem legális? Sőt továbbmegyek. Ha hazánkban majd elérhető lesz az iTunes, és onnan hivatalosan is lehet majd zenéket és filmeket vásárolni, akkor arra is lesz adó? Tehát kétszer is fogunk adózni?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. JamesS - 2011.01.03. 20:13

    lassan már mindenen lesz ilyen adó :S

  2. Totya88 - 2011.01.03. 21:10

    Szerintem meg 3-4-szer is meg fognak adóztatni… Vedd csak alapul az üzemanyagot, a súly adót, autópálya matricát… Es meg sorolhatnánk!

    • KeleMan - 2011.01.03. 21:18

      Totya88: Igen, sajnos én is épp hasonlókra gondoltam.

  3. clarkkent - 2011.01.03. 21:29

    Sajnos, ma már mindenen van adó, hozzájárulás, járulék…
    Most még időben kell megvenni az iPadat, mielőtt Viktorunk is elolvassa a cikket! :D

  4. KekszNET - 2011.01.03. 23:03

    “A magyar jogkezelő szervezetek minden évben felméréseket készíttetnek az emberek zene- és filmmásolási szokásairól, ez mindig segítséget jelent a trendek felismerésében. ”

    Ilyen felmérést még soha NEM láttam, de ezek után nem is fogok rá válaszolni.
    Veszel egy Ipadet, megveszed rá a gyári programokat és akkor még az áfa mellett fizes a jogvédőknek is…

    De szép is lenne, még 1 indok az embereknek hogy ezt is Szlovákiában vegyék meg minden gondolkodás nélkül és ott fizesse be a kereskedő az államot!

    Az meg mennyire durva hogy amin Windows van annak nem kell fizetni, ez milyen 1 durva VICC!

  5. James - 2011.01.04. 07:55

    Keksznet: ne adj nekik tanácsot, mert a végén a PC minden alkatrészén lesz ilyen adó, mert PC építhető belőle amin illegálisan letölthetsz bármit :S
    Windows -> Pc -> oda is adót, de mindenre

    a vége az lesz, hogy minden memóriával rendelkező termékre is adót kell kivetni, függetlenül, hogy azon hallgatod-e a zenét, vagy csak a tárolására alkalmas
    és így meg is van az internetadó, mert végül is ott is tárolhatod és letöltheted az illegális termékedet és plusz bevétel az államoknak :S
    sőt piacadó, mert ott is megveheted

    :S:S:S:S:S
    nem jó ez így

  6. JamesS - 2011.01.04. 18:08

    Mirror’s Edge a mai free játék
    szedjétek le, mert elég jó lett
    ha valakinek alapból csingcsáng nyelven indúlna el nem kell megijedni
    2-es menü, első almenü
    és ott van az angol párral jobbra :P

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.