Skullcandy Lowrider – Leteszteltük a brutális fejhallgatót

Helme 2010.12.18. 21:56 Egyéb, Kiegészítők, Teszt 19 hozzászólás 7 175

A mai nap végre megérkezett a Skullcandy magyarországi képviseletétől a várva-várt fejhallgató, amit az Adventi App Naptár nyereményjátékunkon ki is fogunk sorsolni, de előtte azért álljon itt egy rövid bemutató teszt is, hogy mit is tud ezen kiegészítő, a mellett, hogy extrém jól néz ki. A Skullcandy márka világhírű a maga nemében, de Magyarországon még nem igazán volt hozzá szerencséjük a vásárlóknak. Egy ideje azonban már elérhető a magyar website is a Skullcandy.hu oldalon. Fő termékkategóriájuk a különböző fül- és fejhallgatók. Bármilyen kategóriát is válassz, az biztos, hogy megtalálod a hozzád legközelebb álló stílust, mind forma, mind pedig színvilágban is.

A hozzánk megérkezett narancssárga fejhallgató a Lowrider nevet viseli, mint hivatalos adatlapján kiderül, a cég azoknak szánja, akik úgy kívánják hallgatni a zenét, mint egy DJ. A fejhallgatót akár a fejedre, akár a sapkán kívülre is felteheted, csak arra kell figyelni, hogy a színe passzoljon az épp rajtad lévő ruhákhoz. Használat után össze is lehet csukni, így kis helyen elfér ez a méltán népszerű termék. A csomagolása, ha lehet azt mondani minimális, de nem minimalista, sőt. Rendkívül jól el van találva, a közepén lévő koponya, – mely a cég logója is egyben – pedig biztosít a minőségi termék felől.

A fejhallgató ajánlott fogyasztói ára Magyarországon 11.990 Ft-, technikai paraméterei pedig az alábbi táblázatban láthatóak.

Az már biztos, hogy a Skullcandy Magyarországon is divattermék lesz. Ebben teljesen biztosak vagyunk. A fő célcsoport kétségtelenül a deszkás réteg, éppen ezért kezdik el főként a nekik szánt boltokban árulni a termékcsaládot. Mi már korábban tudtuk, hogy bizony érkezni fognak ezek a remek fej, illetve fülhallgatók, s ennek csak örültünk, mert minőséget képviselnek. Amikor találkoztunk a hazai forgalmazó képviselőjével, akkor mesélte, hogy külföldön már egész ruházati márka épült a névre, de ezt még itthon nem lehet meglépni, hiszen a márka ismeretlen.

A nekünk küldött narancssárga mintadarab már első nézetre is brutálisan fest, nagyon extravagáns a színvilága, mégis uniszexnek mondható, de nem könnyű hozzá öltözni. A csomagolása felhasználóbarát, egyszerűen csak szét kell pattintani az oldalát, nem kell ollóval szétvagdosni mindent. Meg kell jegyezni azonban azt, hogy ne éjjel próbáljuk meg kibontani a terméket, ugyanis nagy zajjal jár a doboz kipattogtatása.

Nagyon sok fejhallgatónál mostanában az a probléma, hogy a zsinórja rettentően rövid. Nos, a Lowrider-nél nem kell aggódni, több mint 1,20 méter hosszú, ami még pont optimálisnak mondható, hiszen a túl hosszú sem előnyös. A fejhallgató műanyagból készült, mégis olyan érzésünk van, mintha fém lenne, a súlya is azt mutatja, hogy nem gagyi anyagokat raktak bele.

A hangzása mindenképpen kiváló, a kategóriájában az egyik legjobb, pedig már számos gyártó termékét kipróbáltuk. A hangok intenzívek és dinamikusak, a basszus nem veszik el. Egyes dalok hallgatása közben olyan érzésünk támadt, mintha egy koncerten lennénk, s tőlünk csak pár méterre szólna zene. Azt hozzá kell tennünk, hogy mindenképpen hangosan kell hallgatni a számokat, mivel a hangerőszabályzó letekerésével már annyira nem vehető észre a különbség a kategóriatársaival szemben. Azonban, ha maximális a hangerő, a környezetünkben lévő emberek is hallhatják, hogy mi megy éppen a lejátszóban, így ezt egy tömött buszon nem ajánljuk.

Már korábban említettük, hogy főként a deszkás és az underground réteg az, akinek érdekes lehet a termék, – bár a fülhallgatókat az inkább populárisabb R’N’B stílus rajongóknak is  tudjuk ajánlani – így megnéztük, hogy egy Drum and Bass számnál mire képes a termék. Itt jött ki a fejhallgató legnagyobb előnye, ami egyben a hátránya.

Mindenképpen kiváló minőségű zenét kell hallgatni, ugyanis egy betömörített zeneszám szinte már élvezhetetlen ezen a terméken. Vagyis abban az esetben nem, ha mindig azonos kvalitású nótát játszunk le, mert akkor ugye nincsen viszonyítási alap. És itt nem feltétlenül kell a 328kbs 4:8 arányra gondolni.

Minket mindenképpen meggyőzött, az már biztos, hogy egy-két zeneőrült családtag és barát Skullcandy terméket fog karácsonyra kapni. Bár az ára lehet, hogy elsőre cseppet meredek, de ha valakit igazán élvezni szeretné a dallamokat, akkor megéri beruházni egyre.

A Lowrider hivatalos adatlapja itt érhető el: Skullcandy.hu – Lowrider

Ja és majd elfelejtettük, a fejhallgató mellett, bónusz gyanánt még ajánljuk az ingyenes Skullcandy alkalmazást is, mely a lenti képre kattintva letölthető az iPhone készülékekre.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

19 hozzászólás

  1. Lac - 2010.12.19. 20:30

    Gondolom hamar törik az összecsukos moka miatt. Draga es szerintem nem nez ki olyan jol. Trendinek lehet trendi de…….. nem kene :S

  2. Bela - 2010.12.20. 11:34

    Sziasztok,

    Nekem volt ilyen fülesem, míg el nem vesztettem :(

    Táskában hordtam tok nélkül, de egy repedés nem volt rajta soha.

    Ha a Jézuska is úgy akarja, talán meg tudom magam lepni egy újjal :)

    Kellemes ünnepeket!

  3. SKDY - 2010.12.20. 11:50

    Szia Lac!

    A fülesek nem törnek hamar, mivel kiváló minőségű anyagból készülnek, ezen felül pedig a hangzás, zenei teljesítmény is számít, amire az összes visszajelzés pozitív.

    üdv

    SKDY

  4. Marcellus - 2010.12.20. 16:11

    Ez nagyon komoly cucc… Ha piacra dobnának belőle egy középáras változatot (6-7 ezer), szerintem be is ruháznék egyre. Vagy érdekes lehetne valamivel drágábban egy vezeték nélküli változat is.

  5. TomTom - 2010.12.20. 16:34

    Olvastam itt a tesztet az iPhone Hungary-n, aztán elmentem az Electro Worldbe megláttam és nem tudtam neki ellenálni. Valóban olyan jó mint ahogyan a tesztben írtátok :)

  6. SKDY - 2010.12.20. 18:46

    @Marcellus : Januártól kapható lesz az Icon füles is 7000 Ft-os javasolt áron, itt meg tudod nézni a paramétereit!
    http://www.skullcandy.hu/?page=fejhallgatok&a
    Bár viszonylag egyszerű a kialakítás, a hangázása szintén ütős!

  7. 14bob88 - 2010.12.21. 00:39

    Hiába van iPhonom. Egy fülesre nem költenék ennyi pénzt. Még ha kijönne egy olcsóbb, 5000 Ft-ot is sajnálnék egy sima fülbedugós fülesre.

  8. Marouf - 2010.12.21. 22:00

    Én is körülnéztem electro worldbe de én inkább egy titan fülhallgatót veszek kapok karácsonyra magamtól egy kis meglepi :D

  9. Marcellus - 2010.12.23. 12:25

    @SKDY: köszönöm, megsassoltam! :) Érdekes.

  10. kisd0917 - 2010.12.29. 22:19

    egyszerűen fantasztikus :) nekem pinkben van:P

  11. leendővás&aa - 2011.05.22. 21:53

    szeretnék érdeklődni hogy a füllhallgató méretre állítható-e,ha igen hogyan?

  12. Név*erdelyi zs.max - 2011.12.20. 18:32

    vettem 1et ajandekba, kiprobaltam, engem nem gyozott meg,vannak ennel sokkal jobbak kb. Ennyiert pl. KOSS porta pro…..d h vkit design jobban vonz, annak ajanlom

  13. lilike - 2012.08.23. 19:51

    Nekem fülesem van skullcandy és eszméletlen jó. fejhallgatójuk nekem nem volt az igazi, bár eddig életemben ha egy olyan volt aminek a hangzása tetszett. de a füles szerintem nagyon jó, megéri az árát

  14. Kovács Zoltán - 2012.09.08. 11:27

    mit értetek kiváló minőségű zene alatt, és hogy a tömörítetlen zenéknél jön ki igazán a hangzás hisz ma már szinte csak mp3-van az meg szintén tömörített

    • Helme - 2012.09.08. 14:05

      Szia!

      Bár már régen volt, de FLAC kiterjesztésű anyagokkal próbáltuk ki, ami ugye veszteségmentes.

      • Kovács Zoltán - 2012.09.08. 17:57

        Szia!

      • Kovács Zoltán - 2012.09.08. 18:23

        Szia!
        Köszi a gyors választ, már csak az érdekelne, hogy mp3-ban megjelent számokat, hogy szerezhetnék be FLAC vagy hasonló formátumban, illetve ajánlod e ezt a fejhallgatót csak mp3 hallgatására?
        Mert elég erősen gondolkozom rajta, hogy beszerzek egy ilyet az összecsukhatósága és a jó hangminősége valamint persze a jó kinézete miatt de ha mp3-nál olyan a hangja mint bármelyik 4-5000 Ft.-os fülhalhatónak akkor inkább keresek valami jobb hangzásút még ha nem is néz ki ilyen jól.
        Előre is köszi a választ :)

  15. Cs.Máté - 2012.09.10. 17:21

    Hali. Szeretnék venni egy Skullcandy Lowrider-t de a hangminőség jó a régebbi (symbian-os) telóknál meg a PC-knél is?

  16. mp3flac - 2012.12.29. 00:20

    MP3-ban is van több fajta tömörítés. Tehát így nem pontos hogy mp3.A 320-as már igen tűrhető.De a legtöbben a fos 128-as tömörítést kedvelik mert akkor több szám fér el a kütyün.Ha fizetős letöltőhelyről szerzel zenét ott a legtöbb esetben FLAC-ot is kapsz.Minden digitális formátum tömörített bár a FLAC-ot nem annak hívják de attól még az.Az iphone-nak egyébként szabványos a bekötése ? Vagy van valamilyen turpisság ? Mintha azt hallottam volna, hogy felcserélték a bekötést rajta.Mi a tapasztalat?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.