ihungary.hu – Óriási nyereményjáték egy egész hónapon át! – Jön az Adventi App Naptár!

Az elmúlt napokban egy kicsit elhanyagoltam az oldalt, a hírek sem jöttek úgy túlságosan, sőt lehet most picit pang is a piac, legalábbis Apple téren. Igaz, hogy kijött a 4.2-es frissítés, meg ugye mától a Vodafone magyarországi üzleteiben is elérhető az iPhone 4, ami nagy dolog ám. Így azonban legalább volt egy kis időm egy olyan dologgal foglalkozni, amelynek vélhetően minden kedves Olvasónk nagyon fog örülni. Ígértük ugye, hogy decemberre egy nyereményjátékot szervezünk majd. Nos ez olyannyira jól sikerült, hogy egy egész hónapon keresztül fog tartani, vagyis majdnem egy egész hónapon át.

Létrehoztunk Nektek egy Adventi naptárat, mely az “Adventi App Naptár” nevet kapta. Mivel mindenki szeret játszani úgy gondoltuk, hogy 2010. december 1-től kezdve, minden nap kinyílik majd egy kis dobozka, melyben az aznapi ingyenes és fizetős játékokat is fogjuk ajánlani.

De ez még nem minden. Lesz egy Nyereményjáték oldal is, ahol minden nap kifogunk sorsolni egy személyt a Facebook követőink közül, aki megnyeri az aznapi ajándékot. Nem szeretném előre lelőni a poént, de természetesen Apple cuccosok fognak jönni, főleg tartozékokkal egyetemben, de közeledve az ünnepekhez, reméljük egyre értékesebb nyereményeket is ki tudunk majd sorsolni. Ez attól is függ, mennyire lesz felkapott az oldal, hiszen a szponzorok így döntenek, hogy felajánljanak-e értékes nyereményeket egy kis reklámért cserébe. A dizájnba megpróbáltam beleadni apait-anyait, persze majd lehet szidni, mert tuti lesz akinek túlságosan giccsesnek hathat, de remélem a legtöbb Olvasónknak elnyeri tetszését. Ja igen, megtaláltuk a 2008-ban elindult oldalunk “iPhoneHungary” manóját is, régi logónk tehát újra megvan, kicsit redizájnolva az iPhone 4 Retina kijelzője miatt. :) (Amúgy ez egy 27MB-os .psd fájlban volt elrejtve.)

Ami még fontos, hogy az oldalt ajánlott legalább 1280×960-as, vagy annál nagyobb felbontásban böngészgetni majd. Az oldal most indul, bárki megtekintheti, de csak 2010. november 30-án este kerül ki a december 1-i játékajánló és az azon a napon kisorsolandó ajándék. Még aznap, tehát 2010. december 1-én, este fél 11 és éjfél között valamikor hirdetünk nyertest, aki mind ebben a postban, mind azon az oldalon az aznapi ajándék mellett megfogja találni a nevét. A nyertesekkel e-mailben vesszük fel a kapcsolatot. Az ajándékokat vidékre postázzuk, míg Budapesten személyesen lehet majd átvenni.

A szponzorokról és ajándékokról egyelőre nem mondanék semmi konkrétumot, mert jelenleg is puhítjuk az egyik nagy multi-oligopól céget, remélem sikerrel járunk… :)

De, mint mondtam, ez főleg Tőletek függ. Nem titok, szeretnénk, hogy minél több emberhez, aki valamilyen Apple kütyüt használ eljusson az ihungary.hu híre. Reméljük, hogy az Újévbe már úgy léphetünk át, hogy 1.000 követő fölött leszünk a Facebook oldalon. Szóval “Lájk”-ra fel! Természetesen lehet Twitteren is tolni, minél több emberhez eljusson az új oldal híre.

Az Adventi App Naptár itt érhető el: Adventi App Naptár

Most pedig kezdjünk is neki, jönnek az ingyenes és fizetős játékok, valamint a napi nyeremények!

2010. december 1.

Ingyenes játék: Smurfs
Fizetős játék: Fruit Ninja

A mai napi nyereményt, 1 db Hard Candy márkájú Bubble Slider Chrome Gold iPhone 4 tokot a SteelBird ajánlotta fel, akik többek között a Hard Candy tokok hivatalos forgalmazói Magyarországon. Köszönjük nekik.

A 2010. december 1-i ajándékunkat nyerte: Marek László
Gratulálunk!

2010. december 2.

Ingyenes játék: Babylonian Twins – Escape
Fizetős játék: Reckless Racing

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 dokkolót a Macveszem.com ajánlott fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy akár kiegészítőt is megvásárolhattok igen kedvező árakon. Köszönjük nekik!

A 2010. december 2-i ajándékunkat nyerte: Bokodi Márton
Gratulálunk!

2010. december 3.

Ingyenes játék: Astronut
Fizetős játék: Need for Speed – Hot Pursuit

A mai napi nyereményt, 1 db Hard Candy márkájú iTouch4 Street Skin Pink iPod Touch tokot a SteelBird ajánlotta fel. Köszönjük nekik!

A 2010. december 3-i ajándékunkat nyerte: Rövid Judit
Gratulálunk!

2010. december 4.

Ingyenes játék: Super KO Boxing 2
Fizetős játék: Angry Birds Seasons

A mai napi nyereményt, 1 db iPad felhasználók számára készült kezdőcsomagot, melyet az Ozaki készít, a SteelBird ajánlotta fel. A csomag tartalma: 1db iCoat Crystal külső héj + 1db iCoat Invisible védőfólia + 1db iCoat Velvet védőtok. Köszönjük nekik!

A 2010. december 4-i ajándékunkat nyerte: Madácsi Attila
Gratulálunk!

2010. december 5.

Ingyenes játék: Charmed
Fizetős játék: Plants vs Zombies

A mai napi nyereményt, 1 db eredeti Apple iPhone headsetet, gyári dobozos csomagolásban a Macveszem.com ajánlotta fel. Köszönjük nekik! Az iPhone headsetjének modellje a sikeres iPod fülhallgatók második generációja volt – alapvető alkatrészei (a mágnesek, a membrán, a fülhallgatók tokozása stb.) azzal azonosak.

A 2010. december 5-i ajándékunkat nyerte: Varga László
Gratulálunk!

2010. december 6.

Ingyenes játék: Moonster
Fizetős játék: Robot Unicorn Attack – Christmas Edition

A mai napi nyereményt, 1 db iCoat Square Silver iPhone 4 tokot a SteelBird ajánlotta fel, akik többek között az Ozaki termékek hivatalos forgalmazói Magyarországon. Köszönjük nekik! A mai nyertest éjfél körül sorsoljuk!

A 2010. december 6-i ajándékunkat nyerte: Zsámboki Árpád
Gratulálunk!

2010. december 7.

Ingyenes játék: The Infinity Project
Fizetős játék: Cut the Rope

mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 fémgombos tokot a Macveszem.com ajánlott fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy hozzá tartozó kiegészítőt megvásárolhattok igen kedvező árakon. Köszönjük nekik a felajánlást!

A 2010. december 7-i ajándékunkat nyerte: Halápi Zsolt
Gratulálunk!

2010. december 8.

Ingyenes játék: Paper Toss
Fizetős játék: Bejeweled 2 + Blitz

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 dokkolót a Macveszem.com ajánlott fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy akár kiegészítőt is megvásárolhattok igen kedvező árakon. Köszönjük nekik!

A 2010. december 8-i ajándékunkat nyerte: Weisz Gábor
Gratulálunk!

2010. december 9.

Ingyenes játék: Star Wars – Imperial Academy
Fizetős játék: Trucks and Skulls

A mai napi nyereményt, 1 db Case Logic iPhone 4 szilikon tokot (IPS-4), a Case Logic magyarországi hivatalos képviselete ajánlotta fel! Köszönjük nekik! A nyertest éjfélkor sorsoljuk!

A 2010. december 9-i ajándékunkat nyerte: Bartha Szabolcs
Gratulálunk!

2010. december 10.

Ingyenes játék: Solitaire
Fizetős játék: Infinity Blade

A mai napi nyereményt, 1 db eredeti Apple iPhone headsetet, gyári dobozos csomagolásban a Macveszem.com ajánlotta fel. Köszönjük nekik! Az iPhone headsetjének modellje a sikeres iPod fülhallgatók második generációja volt – alapvető alkatrészei (a mágnesek, a membrán, a fülhallgatók tokozása stb.) azzal azonosak.

A 2010. december 10-i ajándékunkat nyerte: Ripka Rozália
Gratulálunk!

2010. december 11.

Ingyenes játék: Cut the Rope – Holiday Gift
Fizetős játék: Assassins Creed – Altairs Chronicles

A mai napi nyereményt, 1 db Case Logic iPad tokot (iPad 101), a Case Logic magyarországi hivatalos képviselete ajánlotta fel! Köszönjük nekik!

A 2010. december 11-i ajándékunkat nyerte: Hornyák Bence
Gratulálunk!

2010. december 12.

Ingyenes játék: Veggie Samurai
Fizetős játék: Dungeon Hunter 2.

A mai napi nyereményt, 1 db Case Logic iPhone 4 polikarbonát tokot (IPP-4), a Case Logic magyarországi hivatalos képviselete ajánlotta fel! Köszönjük nekik!

A 2010. december 12-i ajándékunkat nyerte: Vitéz Anita
Gratulálunk!

2010. december 13.

Ingyenes játék: Tiki Totems Premium
Fizetős játék: Modern Combat 2 – Black Pegasus

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 fémgombos tokot a Macveszem.com ajánlotta fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy hozzá tartozó kiegészítőt megvásárolhattok igen kedvező árakon.

A 2010. december 13-i ajándékunkat nyerte: Királyházi Csaba
Gratulálunk!

2010. december 14.

Ingyenes játék: Inception – The App
Fizetős játék: Jenga

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 dokkolót a Macveszem.com ajánlott fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy akár kiegészítőt is megvásárolhattok igen kedvező árakon. Köszönjük nekik!

A 2010. december 14-i ajándékunkat nyerte: Csejtei Gábor
Gratulálunk!

2010. december 15.

Ingyenes játék: Geared
Fizetős játék: Doodle Jump

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 képernyővédő fóliát (kétoldalas) a Macveszem.com ajánlotta fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy hozzá tartozó kiegészítőt megvásárolhattok igen kedvező árakon.

A 2010. december 15-i ajándékunkat nyerte: Mozsár Andrásné
Gratulálunk!

2010. december 16.

Ingyenes játék: Adventure Bay
Fizetős játék: Sentinel 3 Homeworld

A mai napi nyereményt, 1 db eredeti Apple iPhone headsetet, gyári dobozos csomagolásban a Macveszem.com ajánlotta fel. Köszönjük nekik! Az iPhone headsetjének modellje a sikeres iPod fülhallgatók második generációja volt – alapvető alkatrészei (a mágnesek, a membrán, a fülhallgatók tokozása stb.) azzal azonosak.

A 2010. december 16-i ajándékunkat nyerte: Boros Ádám
Gratulálunk!

2010. december 17.

Ingyenes játék: Can Knockdown
Fizetős játék: Battlefield Bad Company 2

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 fémgombos tokot a Macveszem.com ajánlotta fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy hozzá tartozó kiegészítőt megvásárolhattok igen kedvező árakon.

A 2010. december 17-i ajándékunkat nyerte: Preisz Anikó
Gratulálunk!

2010. december 18.

Ingyenes játék: Tron
Fizetős játék: Real Racing 2

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 dokkolót a Macveszem.com ajánlott fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy akár kiegészítőt is megvásárolhattok igen kedvező árakon. Köszönjük nekik!

A 2010. december 18-i ajándékunkat nyerte: Borzák Attila
Gratulálunk!

2010. december 19.

Ingyenes játék: Laser Free
Fizetős játék: N.O.V.A. 2

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 képernyővédő fóliát (kétoldalas) a Macveszem.com ajánlotta fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy hozzá tartozó kiegészítőt megvásárolhattok igen kedvező árakon.

A 2010. december 19-i ajándékunkat nyerte: Juhász Gábor
Gratulálunk!

2010. december 20.

Ingyenes játék: Unblock Me Free
Fizetős játék: FIFA 11

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 Ozaki tokot (iCoat 7 Virturs – Justice) a SteelBird ajánlotta fel, akik többek között az Ozaki termékek hivatalos forgalmazói Magyarországon. Köszönjük nekik!

A 2010. december 20-i ajándékunkat nyerte: Szabó Judit
Gratulálunk!

2010. december 21.

Ingyenes játék: Wispin
Fizetős játék: Dark Nebula 2

A mai napi nyereményt, 1 db eredeti Apple iPhone headsetet, gyári dobozos csomagolásban a Macveszem.com ajánlotta fel. Köszönjük nekik! Az iPhone headsetjének modellje a sikeres iPod fülhallgatók második generációja volt – alapvető alkatrészei (a mágnesek, a membrán, a fülhallgatók tokozása stb.) azzal azonosak.

A 2010. december 21-i ajándékunkat nyerte: Lakatos Márton
Gratulálunk!

2010. december 22.

Ingyenes játék: Tap Tap Revenge 4
Fizetős játék: Puzzle Quest 2

A mai napi nyereményt, 1 db Skullcandy Lowrider fejhallgatót a Skullcandy magyarországi képviselete ajánlotta fel. Köszönjük nekik! Részletes bemutatót és tesztet a termékről az ihungary.hu oldalon találsz.

A 2010. december 22-i ajándékunkat nyerte: Tóth Gergely
Gratulálunk!

2010. december 23.

Ingyenes játék: 4 in Row
Fizetős játék: Splinter Cell Conviction

A mai napi nyereményt, 1 db iPhone 4 fémgombos tokot a Macveszem.com ajánlotta fel, ahol bármilyen Apple terméket vagy hozzá tartozó kiegészítőt megvásárolhattok igen kedvező árakon.

A 2010. december 23-i ajándékunkat nyerte: Petendi György
Gratulálunk!

2010. december 24.

Ingyenes játék: Deer Hunter Challenge
Fizetős játék: Asphalt 6 Adrenaline

Az exkluzív ajándékot, 1 db Apple iPad 16GB-os WiFi+3G eszközt a Vodafone Magyarország ajánlotta fel 1 db VitaMAX kártyával! Köszönjük nekik! A játékról a hivatalos leírást itt olvashattok!

Tovább az Adventi App Naptár oldalára!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

38 hozzászólás

  1. noob4ever - 2010.11.29. 21:14

    Hello, előre is bocsánat az offérért, de már mindent próbáltam googli, fórumok stb.

    Valaki tudna ajánlani egy ingyenes .doc és .pdf olvasót iphone-ra, elég fontos lenne:(

    Előre is köszönöm, és még1x bocs az offért.

    U.i.: Ment a "lájk" xD

    • KeleMan - 2010.11.29. 21:54

      noob4ever: A legegyszerűbb és leggyorsabb az ingyenes iBook, amit eleve az Apple készített. Az iTunes-on belül a szinkronizálásnál tölthetsz fel pdf vagy akár doc fájlokat is a telóra. Én mást nem használok, de aki esetleg tud ingyenes PDF readert, úgy várjuk a válaszát.

  2. kdaniel - 2010.11.29. 23:02

    http://itunes.apple.com/hu/app/pdf-reader-lite/id

    igaz, csak 10 fájl lehet benne egyszerre, mivel lite, de amugy teljesen jó

  3. Informator - 2010.11.30. 00:29

    Telenor mikor kezdi teriteni a pannonPhonet? Vodanal nemigazan lehet fuggetleniteni, igy felejtos, T-nel meg 3 fenyevet kell varni egy egy telora… fck ez az egesz.

  4. Laci - 2010.12.01. 00:56

    Már bocsi, de az gáz hogy az appstore-ban nem találsz egy nyamvadt pdf readert…..

  5. iZso - 2010.12.01. 09:55

    Kedves Szerkesztők!

    Gondoltam jelzem, néha már uncsi minden cikk végén azt olvasni, hogy így a vodafone úgy a Telenor…

    Jó lenne moderálni a hozzászólásokat, és csak akkor közzétenni, ha az adott cikkel kapcsolatos…

    Egyéb hozzászólásokhoz volt lehetőség, írjon oda, vagy legyen egy fórum, ahol az adott témában lehet beszélni! :)

  6. Edo81 - 2010.12.01. 10:03

    Keleman! A lenti Adventi App Naptár link nekem nem működik (amelyik a szövegen belül van, az igen). Like megy facebookról! :)

  7. st0nE - 2010.12.01. 13:40

    Driver Ma ingyenes! Gameloft!

    • KeleMan - 2010.12.01. 13:41

      st0nE: Köszönjük, hogy jelezted! Bizony, bontsátok, töltsétek! :)

  8. James - 2010.12.01. 16:40

    hát ez t a drivert már 1 órája szedi nekem az iphonocskám, de még nem fejezte be a letöltést

    majd otthon a gyors nettel remélem leszedni

    a naptáras játékhoz ugye elég ha likeoltam már az iphonehungary-t a facebookon valamikor?

  9. st0nE - 2010.12.01. 20:17

    nagy JAtek! marmint meretre:P tobb mint 400 mega :]Biztos sokan szedik:]

    Amugy miota esik a Hó?:P

  10. Poci - 2010.12.01. 21:37

    Jajj, de töltögetnék játékokat, csak még nincs mire…viszont már megvan a rávaló, fel is iratkoztam 2 helyen is listára, a ciki az, hogy kb. 6 hetet mondtak. :S

  11. st0nE - 2010.12.01. 22:03

    Vodanal is?!:S

  12. st0nE - 2010.12.01. 22:04

    Amugy meg addig miert nem szeded le az itunest? csinalsz egy accot es letolotod az akcios cumokat! ha meg lessz a telod akkor meg felhuzod ra es ennyi:)

  13. Poci - 2010.12.01. 22:16

    ez jó ötlet. :) Amúgy meg nem vodánál rendeltem…kivártam, mert titkon (naívan) abban bíztam, hogy majd ha nem is hatalmas, de egy minimális árverseny alakul ki…erre tessék. Szóval t-hez megyek (habár 7 éve vodás vagyok).

  14. Poci - 2010.12.01. 22:17

    iTunesban Mo-ról csak giftcard segítségével tudok vásárolhatni? Mert akkor be kéne szerezni párat…

  15. st0nE - 2010.12.01. 22:38

    Ingyeneshez nem kell gift! Amúgy meg magyar store van

  16. Poci - 2010.12.01. 22:48

    Ja, dejó…amúgy én ezekhez hülye vagyok, eddig sony erricson tulaj voltam….meg még 6 hétig sajna marad a jelenidő… :(

  17. noob4ever - 2010.12.01. 22:51

    @KeleMan köszi a tippet, iBooks tökéletes bevált.

    @st0nE már le is kaptam kösz a tippet, esettleg valami site ahol mindig lehet értesülni a hasonló tippekről, nem nagyon ismerem még az ilyen oldalkat mivel 3napja van iPhone.

    @poci sztem vodafone, mivel kicsit vicces a 6hetes várólista, mikor vodafonenál úgymond egy vidéki városba(Nyíregyháza) is kapni.

  18. Poci - 2010.12.01. 23:17

    Na ja, de én nem használnám ki a smart 700 meg 1000-es csomagokat 200-as vagy 400-as nekem elég, de 32 gigás készülékkel egyösszegben az meg húzósabb.

  19. tjuhi - 2010.12.01. 23:29

    de szívesen nyernék egy eredeti apple bumpert :P ami nekem van 4ezerért az csak kinézetre eredeti :D anyaghasználatba nem :D

  20. tjuhi - 2010.12.01. 23:31

    macveszem.hu hátha felajánl 1et:P

  21. Poci - 2010.12.01. 23:43

    Hát macveszemtől nyertem lassan 9hete egy magic mouset, de még nem kaptam meg… :S

    Amúgy bumpert én nem fogok venni, inkább valami tok kellene, amibe beletehetem, de nem ilyen övre akaszthatós, mert szerintem úgyis állandóan a zsebemben fogom hordani…övön félnék hordani, mert amilyen szerencsétlen vagyok tuti első nap nekiesnék a falnak és sérülne a teló. :D

  22. tjuhi - 2010.12.01. 23:51

    Poci ajánlani tudom a golla tokokat. Nekem is az van, és borzalmasan strapabíró ;)
    http://golla.com/#/en/products

  23. st0nE - 2010.12.02. 00:10
  24. tjuhi - 2010.12.02. 00:41

    uhhh dockoló nekem keeeell :$:P

  25. tjuhi - 2010.12.02. 00:43

    am iphone 4 dock?

  26. tjuhi - 2010.12.02. 00:45

    bocsi vak vagyok :D nemkérdeztem semmit :D

  27. James - 2010.12.02. 07:58

    övtoknál azért nem kell félni annyira, hogy falnak esel

    oldalt van mindkét oldalon 1-1 kezed ami védi

    de az a váll dolog is sokat segít a védelemben :P

    nekem övtokjaim vannak már kb 6-8 éve és 1x nem hoztam össze a nekiesést

    ha meg elesel a csúszós úton akkor a sérülés a zsebedben is összejöhet

  28. James - 2010.12.02. 12:47
  29. st0nE - 2010.12.03. 00:52

    lájkolom ezt a pink csodat:]

  30. HippY - 2010.12.07. 20:16

    @ poci én is elkezdtem töltögetni a játékokat, habár nem iphonom lesz hanem itouchom:) csak előtte el kell adnom a nanomat:-/ mellesleg valakit nem érdekelne 20Eért?

    • KeleMan - 2010.12.07. 20:30

      Hippy: Szia! Engem lehet érdekelne. Régi iPod nano? Melyik generációs?

  31. guru - 2010.12.07. 20:20

    melyik fajta ?

  32. Tonti - 2010.12.08. 12:14

    A dokkolót én is szeretnééééééééééééééém!!!!

    És egy megjegyzés-"övtok":Hord még v.ki olyat????

  33. Gabe - 2010.12.10. 01:48

    Nekem is van egy eladó iPod Nano 2gm.

    Ha valakit érdekelne: http://hardverapro.hu/apro/elado_apple_ipod_nano_

    Amennyiben reklámnak minősül, nyugodtan lehet törölni, és utólag is elnézést érte.

  34. patexx - 2010.12.31. 17:38

    headsetet nincs eladó?

    enyém gajra ment :S

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.