A Vodafone bejelentette a hivatalos iPhone 4 forgalmazási dátumot!

KeleMan 2010.11.22. 12:06 Apple, iPhone 57 hozzászólás 283

A Vodafone a mai nap, a reggeli órákban végre hivatalosan is bejelentette, amit már Beck György elnök-vezérigazgató is elmondott itt. A lényeg tehát, hogy 2010. november 29-én elkezdődik kis hazánkban a “verseny”, hiszen a T-Mobile mellett, immár a Vodafone is forgalmazni fogja szeretett almatelefonunkat. Beck György elmondta még, hogy a tarifacsomagokat a vásárlók igényei alapján alakították ki, mondjuk én nem hallottam vagy olvastam volna arról, hogy erről bármely ügyfelet is megkérdezték volna, de persze reméljük a legjobbakat.

Az elnök-vezérigazgató úr a sajtóközleményben még ezt is hozzátette:

Nagyon örülök, hogy az iPhone-t elérhetővé tesszük 2,6 millió előfizetőnknek, akik hazánk legjobbnak ítélt 3G-s hálózatát használhatják.

(Persze erről majd megint megy a flame, hogy kinek is van jobb 3G-s hálózata.)

A teljes sajtóhír itt olvasható: Vodafone

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

57 hozzászólás

  1. Jonathan22 - 2010.11.22. 14:15

    Végre már… ideje volt :D kiváncsi leszek az árakra… ;-) 29.-én kiderül… reméljük kedvező lesz… ha nem akkor marad a kártyafüggetlen… Német Apple Store-ból… :D

  2. James - 2010.11.22. 14:25

    végre

    ráfért már a vodára ez a nyilatkozat

    de minek tépették ki a Fotel magazinból, miért nem vették le aa polcról pár napra még

  3. Pistus - 2010.11.22. 14:38

    Tudjátok mivel lehet egy pénzért eladható dolognak az objektív értékét mesterségesen növelni?! Ugyanúgy mint mondjuk a gyémántét-korlátozzuk az elérhető mennyiséget! Na ezt csinálja az Apple, így akarja fenntartani az áron túli hisztit, exkluzivitást! Ugyanis lassan nyílt titok hogy nagyon nagy a difi a Vodánál is a kereslet és a készlet között!!!

    Thx Apple!

  4. James - 2010.11.22. 14:43

    nekem jusson a többi nem érdekel

  5. m@xsys - 2010.11.22. 16:57

    James: nekem JÓ ÁRON jusson :D

  6. James - 2010.11.22. 17:19

    na jó egye fene te is kaphatsz :P

  7. Blunt - 2010.11.22. 17:37

    Szerintetek van rá esély hogy ebbe az "új" szállitmányba már javitottak valamit hardveresen az antenna ügyön.

    Amúgy nem tudom elképzelni, hogy nagy változások lennének a T áraihoz képest…

  8. dudus100 - 2010.11.22. 18:42

    Sziasztok!

    Asszem picit bejött a tippem. Tényleg hiszti ez az egész.

    Ma fura módon felhívtak a T-ből és "isteni" csodaként kaptak mindenféle iphone-t. Hihetetlen ,hogy a Vodás bejelentés hatása ily csodát művelt készlettel :) Na mindegy most már kíváncsi leszek a Voda áraira,legalább én dönthetek melyik a jobb ár. :)

    Szerintetek jobb csomagban árulják majd, mint T?

    :)

  9. HippY - 2010.11.22. 19:37

    twitteren azt írták, hogy egy két nap és kiadják az árakat

    ámen!

    dudus100 érdekes pont akkor lesz telefon amikor bejelenit a voda… érdekes:D

  10. Nostromo - 2010.11.22. 21:50

    Srácok, ki jön sorban állni?:-)

  11. Dani - 2010.11.22. 22:03

    én:)

  12. Dani - 2010.11.22. 22:03

    egyébként nemhiszem h sorok lennének majd….

  13. Jeffrey - 2010.11.22. 22:10

    Kicsit elgondolkodtató ez a 29.-i dátum, ha a megnyitópartit vesszük figyelembe. Mert ugyebár egy hajnali hepaj azt jelentené, hogy egy vasárnapról hétfőre virradó hajnalban lehetne megvenni az iPhone-t, ami kicsit furcsa, pláne ha a dolgozó emberekre is gondolunk. Szerintetek hogy lesz?

    Egyébként mióta megjött az értesítés az iPhoneról az e-mail címemre, azóta a Vodafone agyonspammel..

  14. Jeffrey - 2010.11.22. 22:11

    Sorok biztosan nem lesznek, max egy hosszú :)

  15. Nostromo - 2010.11.22. 22:29

    Szerintem is egy 300-400 főből álló sorocska lesz:-)

  16. Z - 2010.11.22. 23:20

    kiváncsi leszek az árakra. Lehet váltok díjcsoamgot és átmegyek a vodához, ha előrukkolnak valami frankó csomaggal. Iphone 2G óta minden féle iphoneom volt már. De ez a 4-es egylőre nem kell, most Androiddal nyomulok (HTC Desire), nem is hittem volna hogy iphoneon túl is van világ. Márpedig van :)

    • KeleMan - 2010.11.22. 23:23

      Z: iPhone-on túl is van világ, de az nem élet… :D

  17. Z - 2010.11.22. 23:29

    KeleMan, 2 héttel ezelőttig én is így nyilatkoztam és hülyének néztem midnenkit, akinek nem iphoneja van, szóval átérzem :) Nem akarok téríteni senkit, hétvégén adtam el az almámat, hiányzik is kicsit, mert itt nem olyan szájbarágós meg kitalált minden, itt mindent te tudsz személyre szabatni. De a vas ugyanolyan gyors vagy még gyorsabb, és nincs sok szopás vele. Pl zenét nem csak itunesszal lehet feltenni. Ha nincs nálam pendrive csak rádugom microusbn a telot és ott a tárhely. A képernyőt is át lehet szabatni, meg az egész oprendszert, akinek van hozzá affinitása. De tényleg ne kanyarodjunk el a lényegtől. Várom a Voda ajánlatát. :)

  18. sacac - 2010.11.22. 23:45

    Sziasztok!

    Nem tudja valaki, hogy egy angol vodás iPhone 4, müxik magyar vodás kártyával?

  19. Poci - 2010.11.23. 00:07

    Helme!

    Bocsi a zavarásért csak egy kérdés: sikerült valamit beszélni a megnyert magic mouseom ügyében? mert legkésőbb péntekre ígérték, hogy megérkezik, de megint semmi. Közben meg látom meghirdettek egy újabb nyereményjátékot.

    Amúgy meg végre jó hír a vodától. Úgy döntöttem megvárom a megjelenést, és ha a voda olcsóbban adja, akkor maradok vodás (vagy akár csak a tarifa díjai jobbak), ha nem , akkor t-mobil. A telenort tuti nem várom meg…

  20. Poci - 2010.11.23. 00:33

    Ja, bocs, most nézem KeleMan, hogy veled beszéltem az egér ügyében.

  21. James - 2010.11.23. 11:42

    http://www.vodafone.hu/lakossagi/telefonok-tarifa

    srácok volt ennyi multimédiás csomag a vodánál eddig is?

    Nekem kevesebb rémlik

  22. Totya88 - 2010.11.23. 12:11

    Nem, eddig ilyen nem volt! (tudtommal)

  23. James - 2010.11.23. 12:14

    surf nél is lett egy jó pár

    ezek 90%, hogy Iphone csomagok

    ára kb mint T nél :P

    10 és 17 ért van talán T nél a 2 fő iphone csomag

    nekem kb ez lenne a legjobb

    Multimédia 5000 hálózaton belüli :P

  24. Jeffrey - 2010.11.23. 12:50

    En a holland Vodanal ugy lattam, hogy ott kulon iPhone csomagokat hoztak letre (pl. iPhone 150, iPhone 200). Szerintem itt sem a meglevoket fogjak hasznalni.

  25. dudus100 - 2010.11.23. 14:16

    Sziasztok!

    Bekukkantottam a Voda oldalára. Nahát tényleg mennyi új (vagy csak nekem új?) multimédiás csomag lett hirtelen. :) :)

    Jamesnek lesz igaza, ezek már Iphone csomagok, csak kérdés átnevezik-e őket a rend kedvéért. Az árak hasonlóak, mint a T-nél.

    Szerintem a kezdő árral fognak játszani, talán kevesebbet kell elsőre kicsengetni, bár nem tudom, hogy a Vodánál hogyan megy a részletfizu.

    Nagy vevőcsalogató, ha a kezdő befizetés mondjuk egy hónapnyi (talán több) előfizetéssel kevesebb lesz. Na és kérdés mennyi készülék lapul a raktárban. :)Ez nem mindegy, mert ugye számít,hogy 1-2 napot vagy heteket kell várni, mint más cégnél :)

  26. dudus100 - 2010.11.23. 14:19

    UI:

    legalább a Vodánál már nem akkora a cirkusz és a titkolózás, igaz a csúszással veszettek: Or not?

  27. manchester85 - 2010.11.23. 14:34

    Látom, megy már a hülyeség… Ugyanezek a multimédia csomagok eddig is voltak, csak tudni kellett volna használni a voda előző weblapját is. Nem ezek lesznek az iPhone csomagok, ez szinte tuti. De ezek a csomagok nem most jelentek meg, ez 100…

  28. James - 2010.11.23. 14:35

    ár kb hasonló lesz mint T nél, mert a netcsomagok is hasonló áron vannak, így szumma szumma végösszeg kijöhet hasonlóra

    de mivel több a multimédiás csomag, így lehet nem 3 ár lesz elöfizusra, hanem minden multimédiás csomaghoz lesz Iphone ár

  29. anonim - 2010.11.23. 14:37

    woww új csomagok?

    de jó h észrevettétek… fel sem tűnt…

    http://www.vodafone.hu/c/document_library/get_fil

    itt miért írták el az évet? 2008?

    csak nem? már akkor készültek az iPhone árusításra???

    óóóóó….

    hagyjuk is….

  30. Nostromo - 2010.11.23. 14:41

    Igaza van manchester85-nek! Ezek a csomagok eddig is voltak! Hagyjuk már a schifit!

  31. James - 2010.11.23. 14:43

    én nemrég néztem régen és ennél kevesebb volt

    100%, hogy 2-3 hónapja nem volt ennyi

    de nekem ezek is megfelelnek :P

  32. Nostromo - 2010.11.23. 14:47

    James, szerintem kicsit kevés a 200mb adatforgalom, nem gondolod? Persze, ha nem havi 10e akarsz fizetni?!

  33. Nando - 2010.11.23. 14:48

    Áresés: iphone 4 Bumperek minden színben 3000 Ft/db e-mail: danielkis26@yahoo.com

  34. anonim - 2010.11.23. 14:54

    Multimedia-hoz hasonló csomagok nem lennének rosszak.

    Multimedia 10.500-tól nincs gond a tarifákkal.

    Simán veri a T-t.

    A kisebb csomagokkal van baj. Ha megnövelik az adatforgalmat 1GB-ra akkor jöhet!

  35. manchester85 - 2010.11.23. 15:06

    James, te aztán nem vagy semmi… Elmondtuk, hogy ugyanezek voltak, erre még folytatod! Ugyanezek a multimédia csomagok voltak, ugyanennyiért. Se több, se kevesebb, ez nem vita tárgya.

  36. manchester85 - 2010.11.23. 15:13

    De csak, hogy megnyugodj végre…

    http://www.vodafone.hu/c/document_library/get_fil

    2008 09.05. óta van, azóta csak az árak mentek kicsit feljebb, de a csomagok ugyanazok…

  37. James - 2010.11.23. 15:42

    Nostromo: 200 mega full speedel, de utána is tölthetsz csak lassítva

    de wi-fi van sok helyen, így wi-fi nélkül nekem bőven elég ez a 200 mega :D

    és cserébe elég sok lebeszélhető perced van

    bocsi, hogy ha egyszerre írunk, nem látom, hogy írtátok, hogy ugyan ez volt, de attól nekem nem rémlett, de van ez így :P

  38. James - 2010.11.23. 15:57

    bocsi, a multimédiás 500 nál a 200 megás túllépés után fizetni kell :S

    a surfnél vannak a jó netesek

    Tipp:

    A Surf tarifákkal nyugodtan netezhetsz, hiszen akkor sem kell túlforgalmazási díjat fizetned, ha túlléped a havi adatlimitet! Ha egy adott számlázási ciklusban az adatforgalmad nagyobb, mint a havidíjban meghatározott adatmennyiség, akkor csak az adatforgalom sebességét csökkentjük. A lassítás maximális értéke a Vodafone Surf tarifákkal 9,6 kbit/s le- és feltöltéskor.

    bár eléggé korlátoznak, de megy és ez a lényeg

  39. dudus100 - 2010.11.23. 17:57

    Átnézegetve a Voda régi árlistáját :) tényleg nem gázosak. Az olcsóbb csomagokban kevés a net T-hez képest, de másban visszapótolja. Talán tényleg emelnek az adatforgalmon, vagy jó készülékárakat találnak majd ki (hmm.) :)

    Tudom meg kellene kérdezni vmelyik üzletben, de talán tudja vki a választ.

    Egyben kellene csengetni a drágább telók árát vagy itt is van kamatmentes törlesztés?

    köszi.

  40. James - 2010.11.23. 18:09

    de kérhetsz olcsón 3 GB netet is a csomaghoz

    én még ezen gondolkozok

    várom már nagyon az árakat, mert úgy is személyesen kell megkérdeznem, hogy rám mi vonatkozik a hosszabbítás és a csillió éves Vodás múlt miatt

    surf csomaghoz kellene 500 megás kivitel és az se lenne rossz

    annyi azért bőven elég menet közbenre és ha túllépted akkor visszavesznek 10 k/secre ami ugyan gyér, de azért még sima böngészésre elviselhető

    T nél olyan 70 ért 10.000-es nettel elviheted

    hasonló csomag itt is van kérdés, hogy 70 helyett mennyi lesz a vodás ár

  41. Poci - 2010.11.23. 18:31

    Sziasztok!

    Én ma beszéltem a vodafoneban beszélgető haverommal. Azt mondta, hogy az árakat és az információkat november 27-én teszik közzé (igen, ez szombat, nekem, sőt neki is furcsa volt) illetve akkor tudják csak meg ők is, hogy mit mennyiért hogyan adnak és akkor kapják meg a készletet is.

    Utóbbi azért érdekes, mert a mi városunkban kb. 12.000 ember él, és ők is hivatalos iPhone árusítók lesznek.

    Kíváncsi vagyok mi igaz ebből, de ő azt mondta, hogy ezek az infók a központból érkeztek.

  42. fono - 2010.11.23. 19:48

    @James: azért azt fontos látni, hogy a 9kbit/sec alig több mint 1kbyte/sec… ennek az oldalnak a letöltése jelen pillanatban 221.5 kbyte volt, ami 9kbit/sec sebességgel több mint 3 perc lett volna. és csak egy egyszerű, jobbára szöveges oldalról beszélünk.

  43. HippY - 2010.11.23. 20:12

    nah valszeg holnap jönnek az árak. ha betartják amit ígérnek…

    újra: hamarosan jönnek az árak…

  44. dudus100 - 2010.11.23. 21:02

    holnap még csak 24-e van. :)

    kíváncsi vagyok mennyivel mennek a T alá!

    szerintem nem igazán, nagyon hasonlóak lesznek, talán pici mínuszok.

    ha mégis akkor meg nagyon fog érdekelni, mit lépnek a T-nél :)

    főként milyen gyorsan, bár biztos van forgatókönyv erre is.

  45. m@xsys - 2010.11.23. 22:30

    Itt már csak az árak döntenek! Remélem mihamarabb lehet számolni, h megéri-e még vodásnak lenni!!!

  46. James - 2010.11.23. 23:29

    9 kbit lehet elírás és 9 kbyte

    majd holnap rákérdezek, mert kbitel elég lassúcska lenne

    de végül is ők a maximális lassítást írták és ha jól tudom akkor elvileg ha senki nem nagyon netezik aki leenné a sávszélességet akkor nagyon nem lassítanak, de ha jönnek a fizetős még limitet le nem evő userek akkor az ő prioritásukra lassíthatnak téged lefele, de max erre a 9 kbit/secre

    de holnap megkérdezem

  47. founder - 2010.11.24. 01:42

    Engem az érdekelne, hogy vodánál lehet-e kötni hasonló biztosítást, (egyáltalán lehet-e kötni telefonbiztosítást?) mint a Trénél? Ha igen akkor biztos, hogy a vodához megyek!

  48. Nostromo - 2010.11.24. 10:59

    Szerintem is csak szombaton mondanak árakat.

  49. TEO - 2010.11.24. 11:28

    Megjöttek az árak!

  50. Pistus - 2010.11.24. 11:38

    MEGVANNAK AZ ÁÁRAK!!!!

  51. VR6 - 2010.11.24. 11:39

    Vodafone Hungary-tweet:

    Nem szaporítanánk a szót, a Vodafone iPhone 4 árait és tarifáit itt találjátok: http://iphone.vodafone.hu

  52. Totya88 - 2010.11.24. 11:39

    Igen? És hol? Mert az oldalukon még semmi sincs!

  53. Totya88 - 2010.11.24. 11:41

    ja de… :) Hát elég húzós…

  54. szv - 2010.11.24. 11:41

    Szinte ugyan az mint a trénél…

  55. James - 2010.11.24. 12:35

    nem szeretik a céges ügyfeleket

    nézzétek meg

    durván kibaszás velük

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.