Tiltólistán vannak az Apple termékek a Microsoft házban

Helme 2010.10.25. 18:19 Apple, iPhone, Pletykák 2 hozzászólás 185

Azt talán többen tudják, hogy sem iPhone, sem pedig más Apple termék nem lenne, ha a Microsoft nem pumpált volna egy rakás pénzt a korábban még csődközeli állapotban lévő cégbe. Ennek ellenére a mai napig folyamatosan megy a háború a két óriás között. Bár itthon nem igazán látható, de Amerikában a Mac or PC kampány hihetetlenül népszerű volt, s a számítógép felhasználókat valóban két táborra osztotta. A New York Times kiderítette, hogy ez nem csak a látszat, valóban hatalmas alma undor van a Microsoft alapítójának házában.

Melinda Gates már korábban is megjegyezte, hogy hozzájuk bizony nem teszi be a lábát egy Apple termék sem. Nem sok minden az, amit nem kapnak meg a gyerekek, de Bill Gates felesége kijelentette: ilyen kütyüket nem vesznek nekik. Mint kiderült az iPodot is lehet helyettesíteni nem mással, mint a Microsoft által fejlesztett Zune-nal. Melindának van belőle egy.

Az egyik kérdés arra irányult, hogy mi van ha a fiatalok kiszemelnek maguknak egy iPod-ot. A válasz rövid és határozott volt: kapnak egy Zune-t. Több pletyka kering az interneten arról, hogy a Gates család iPad-okat használ, illetve a családfő Mac gépeken intézi a munkát. Az interjúban azonban kijelentették, hogy ez nem igaz, csak egy negatív spekuláció.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

2 hozzászólás

  1. Lac - 2010.10.25. 21:53

    hat ha en apam lenne gates lehet fejbe rugnam ha nem engedne meg hogy vegyek egy jofele mac termeket.

  2. HippY - 2010.10.26. 20:07

    én befognám a számat és elviselném a zune-t mert szerintem a gyerekeknek nem lehet annyira rossz hogy egy zunet kell használni, miközben kb mindent megkaphatnak…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.