Aki az iPhone 4 szállítmánnyal játszadozik azt kirúgja a T-Mobile?

Helme 2010.10.17. 19:31 Apple, iPhone, Pletykák 17 hozzászólás 378

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a T-Mobile, illetve a T-Pontok dolgozói félreteszik ismerőseiknek az iPhone 4 készülékeket sőt, tudunk olyan helyről, ahol az egyik T-s pénzért kínált jobb várólistás helyet. Információink szerint ezt elégelte meg a vezetőség, ugyanis az interneten számos fórumon elkezdték ócsárolni a vállalatot, mivel akadnak olyanok akik már lassan egy hónapja várnak a készülékre eddig hiába. Úgy tudjuk, hogy több helyen kiment egy üzenet a boltok dolgozóinak, illetve vezetőinek a botránnyal kapcsolatban.

A T-Mobile-nak lejárt az exkluzív szerződése, ezért próbálják minél gyorsabban kielégíteni a várólistások igényeit, hiszen mára már tudjuk: az összes szolgáltató tervezi a bevezetést. Így, ha a Vodafone képes lesz a magentás cég alá ajánlani, akkor az eddig feliratkozók gyorsan átpártolhatnak a konkurens céghez. A levélben korrekten megmondták az instrukciókat a kiszolgálással kapcsolatban. Kitértek arra, hogy aki a megérkezett készletből félretesz, vagy csak simán megpróbálja módosítani a várólistát, azt azonnal kirúgják a cégtől.

Végre valami látványos intézkedés a T-Mobile-tól, nagyon sokan felemelték virtuális hangjukat az iPhoneHungary posztjaiban is. Egyébként az olvasóközönség két táborra oszlott, mert akadtak olyanok akik szerint félretetetni nem rossz dolog, s mindenki megtenné ha tudná, míg mások azt tartják, hogy ez ekkora készletnél pofátlanság. Ti mit gondoltok az esetről?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

17 hozzászólás

  1. bubba - 2010.10.17. 21:58

    Tényleg pofátlanság, de pl én is így jutottam a szifonomhoz (sőt, anno a GS-hez is)! :-D Tehát részemről annyira nem örülök ennek…

  2. Lac - 2010.10.17. 22:03

    en azt gondolom hogy ha nem hivnak a jövö het folyaman (okt 6-an jegyeztem elö es szept 27e ota futkosok a telefon utan) akkor szomoru leszek :(

  3. Zobo - 2010.10.17. 23:04

    Azt mondják csak az a korruptció amiből kihagynak. Lássuk be mindenki rácsörögne a T-s ismerősére (ha lenne neki). :-)

  4. iRicsi - 2010.10.17. 23:09

    Hát én kb. 3 hetet vártam a telefonra, de szerencsére kedden sikerült megszereznem. Debrecenből írok, itt is vettem az iPhone 4-et. Nem hiszem, hogy kedd óta maradt volna iPhone 4 a Gambrinusz köz melletti T-Pont-ban, de a debreceniek szerintem tegyenek ott egy próbát! :)

    És egyébként szerintem is pofátlanság félretenni, főleg, hogy ilyen kevés van belőle.

  5. Spocky - 2010.10.17. 23:40

    Az iPhone korábbi verziók T-mobile-os bevezetéseit nem ismerem. Én a nyáron igen jó véleménnyel voltam a Magyar Telekomról. Minőségi szolgáltató, piacvezető, ennek megfelelően magas árakkal. Viszont amit az iPhone 4-el művel az minősíthetetlen. Mi is rengeteg termékkel dolgozunk, rengeteg új termékbevezetés, de nem engedjük el addig a terméket, míg az minden oldalról nincs rendben (képzés, szállítás, raktárkészlet, elérhető szoftverek, magyar kézikönyvek, …). Ezt a bevezetést nem lett volna szabad ennyire elsietni! Mondjuk eladtak 500 db készüléket, a teljes forgalomhoz képest szerintem ez semmi, azaz többet vesztett ezzel a botrányos bevezetéssel, mintha csak 1-2 hónappal később kezdi értékesíteni.

    Ja és mégegy nagyon fontos: mi az, hogy nem egy netes központi várólista működik, amibe nehezebb lenne belenyúlni? A XXI. században minden üzletkében külön várólista papíron? Ez nagyon durva! Tudom senki sem tökéletes, de ha ebből nem tanulnak…

    Valószínűleg hatással van a hozzászólásomhoz, hogy sajnos máig nem sikerült iPhone 4-et szereznem.

  6. Championer - 2010.10.17. 23:45

    Csatlakozom az előttem szólóhoz,személy szerint én ha eladó lennék se tennék félre akár haver akár nem mert rohadt nagy kibaszás másokkal szemben. Elvileg nekem is jövő7re meg kell lennie a 16 GB-osomnak de ha addigra se lesz meg nem tom mit csinálok. Vodafone-hoz azért nem akarok átpártolni, meg úgy hallottam hogy mostmár jövő7től rendszeresen jön majd szállítmány nekik úgyhogy várakozáson kívül nincs más választásom igazából, bár adja az ég hogy jövő7en már meglegyen:)

  7. Zsoboyy - 2010.10.18. 07:58

    Most mindenki játsza a "kisangyalt", hogy nem tennének ilyet! Dehogynem!!! No comment…

    Akinek nem tetszik a T, menjen a piroshoz, és visszasírja a T-t majd, amikor egy weboldal betöltés, 2,5x annyi időt vesz majd igénybe, és a hanghívások kapcsolása is majdnem 3x annyi időt vesz igénybe… (2009 évi statisztikák alapján)

  8. izoli - 2010.10.18. 09:36

    És mivan a Bumperrel?! Igen nagy a hallgatás!

  9. Képmutat&oacu - 2010.10.18. 09:40

    Szánalmas a asok képmutató, akinek nincs ismerőse a T-nél, így most játsza a kisangyalt, hogy ő nem tenne félre a haverjainak, meg ő ha lenne ilyen ismerőse sem tetene félre magának telefont… Pfff… Vicc az egész!

    Ezek az emberek, akik itt játszák a mártírt lennének az elsők, akik élnének egy ilyen lehetőséggel.

    Sok lúzer!

  10. SzuMe - 2010.10.18. 10:08

    Azt azért hozzá kell tenni, hogy nem csak a T tehet a dologról. Az Apple tartja vissza a készleteket. Azt már persze a T dönti el(vagy az eladók), hogy kinek adják oda azt a keveset.

  11. lampert - 2010.10.18. 12:25

    Jellemző… ez Magyarország.. mindenkinek kevés pénze van??? ezért fű alatt bizniszel??? akkor hogy lehet, hogy annyian vásárolják ezt a drága készüléket, hogy várólistán van a fél ország????

  12. epyc - 2010.10.18. 16:01

    Furcsa, én a 3G-t és most a 4-est is úgy vettem meg, hogy bementem a T-s boltba itt Debrecenben és kértem egyet :) Nincs ismerősöm, átlagember vagyok. (tegyük hozzá, hogy a 4-es esetében sorban álltam reggel 45 percet. ez szerintem simán kibírható.)

  13. Guest - 2010.10.18. 17:36

    Nekem meg holnapra félre van téve, mert ma jött szállítmány. Igy járt akinek nincs ismerőse. És ne sirjon a szája, mert biztos volt már ez fordítva is.

  14. Egy várakoz&o - 2010.10.18. 19:21

    Epyc!

    Nagyon nagy mákod van azt ugye tudod????? Próbálj meg most kérni egyet. Nem lennél ilyen szerencsés. Én is ott voltam a megjelenés napján, vártam is vagy két órát, de nem jutott. Kicsit csalódottan otthagytam az egészet. Aztán szept. 27-én megint két óra várakozás után feliratkoztam a listára. Azóta semmi, csak várok. Lehet, hogy átlagember vagy de nagyon szerencsés is egyben, ennek örülj és szoríts a kevésbé szerencsés társaidnak, hogy ebben az életben még megvehessék ezt a készüléket.

    A csókosokról… még a megjelenés napján a szemem láttára távozott valaki két készülékkel a boltból és ez nekem sem tetszik. Ha T tudja, hogy milyen készlete van, akkor NEEEE ADJON TÖBB KÉSZÜLÉKET egy embernek. Vagy vállalja a GVH jótékony ellenőrzését.

    Üdv.

  15. Béla - 2010.10.18. 23:39

    Semmi ilyen levél nem ment körbe, ezt 100%-ra tudom állítani, megkérdeztem a T-s haverom! De a boltok figyelnek a listára! Ezt is 100%-ra tudom állítani! Szerintem pedig a T-nek mindegy ki viszi, csak vigyék, ugyanis akármekkora készlet jön, elfogy szinte azonnal.

  16. Helme - 2010.10.18. 23:52

    És melyik boltról van szó? Mert közben kiderült, hogy nem központilag küldték

  17. epyc - 2010.10.19. 17:14

    Egy várakozó: sajnos nem csak te voltál csalódott. Én 7.-ként érkeztem, de kb. a második lehettem, aki telefont vásárolt. Nem, nem ütöttem le senkit és nem is trükköztem, egyszerűen akik előttem voltak 32-est szerettek volna, csak nem volt, így nem vettek telefont és eléggé csalódottan távoztak. Sajnálom szegényeket, mert ők hajnal óta több órát álltak sorban (kb. hasonlóra számítottak, mint ami a fővárosban volt, így elképesztő korán beálltak elsőként az üzlet elé, pechükre nem volt ekkora csinnadratta és érdeklődés, így ráértek volna nyitás előtt 45 perccel-1 órával oda érni), én ezek szerint szerencsés időben érkezhettem és mivel nem éreztem szükségét egy 32-nek, így tudtam venni egy 16-ost. Bízzunk a legjobbakban és reméljük hamarosan ti is kézhez kaptok egyet! Nem fogtok csalódni ;)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.