Készíts Te is iPhone alkalmazást!

Helme 2010.10.10. 19:14 iPad, iPhone, Programok 8 hozzászólás 2 729

Az elmúlt években egyre több helyen lehetett hallani arról, hogy külföldi fiatalok – gyakran általános iskolás gyerekek – olyan programokat fejlesztettek iPhone-ra, amikből meggazdagodtak. Hazánkban is akadnak olyanok, akiknek hihetetlen ötleteik vannak, mégsem tudják azt megvalósítani, hiszen programozói háttértudásuk nincsen, vagy csak nagyon elenyésző. Senki ne gondolja azt, hogy Magyarországon nem lehet meggazdagodni az Apple termékeire írt programokból, itthoni cégek hada állt eme platformok mögé, s tudunk olyan egyetemista magyarokról, akik ösztöndíj kiegészítési célból raktak össze egy játékot, de annyira népszerű lett, hogy lakást tudtak belőle venni.

Most itt a lehetőség, hogy megtanuld eme szakma fortélyait, ugyanis iPhone programozói tanfolyam indul, olyan profik vezetésével, mint Rusznyák Gábor, vagy pedig Gondán László. A tanfolyam célja az iPhone, iPod Touch és iPad készülékekre történő programozás megismertetése. A tanfolyam során megtanulják a hallgatók az elméletét egy felhasználói program felépítésének és az AppStore-ban való közzétételének. Gyakorlatképpen a tervezéstől a teljes megvalósításig felépítenek egy alkalmazást, mely kiváló kiindulási alap lesz a további programok megvalósításához. Ha felkeltette érdeklődésedet ez a cikk ne habozz, jelentkezz, hiszen hamarosan indul a tanfolyam. (x)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

8 hozzászólás

  1. igali - 2010.10.11. 08:27

    Pffff, 120.000 Ft+ ÁFA. Ez nekem baromi sok. Tudom, most mások azzal jönnek, hogy simán visszahozza az árát (ha…), de ez akkor is sok. A vidékinek meg végképp, + utazás, + szállás.

    Kb 2 éve is volt ilyen lehetőség, de az asszem ingyen?

    Én magyar nyelvű könyvet keresek esetleg lemezt, amin szépen magyarul lépésről- lépésre le vannak írva, képekkel, videókkal színesítve, hogy hogyan lehet programokat, játékokat készíteni. Persze nem a Need for Speed app kódsorára vagyok kíváncsi, de valami egyszerű, de mutatós, és praktikus app-ok készítésről segédanyagot keresek.

    Lehet valahol ilyen magyar nyelvű ( jó persze a kód, kódsorok angolul vannak) könyvet, lemezt vásárolni?

    Ez sokkal jobban érdekelne! ;)

  2. tameszol - 2010.10.11. 14:22

    Én egy ismerőssel próbálom meg ezt a programozást.

    Ő C és C++-ban tud programozni és most tanulgatja ezt a két könyvet és azt mondta nagyon jók!

    Én nem tudok programozni, a grafikus dolgokat vállaltam magamra illetve az anyagi vonzatot: Befektetek egy "olcsóbb" Mac minibe.

    Ha bárki bármilyen tanácsot tudna adni, azt nagyon megköszönném!

  3. igali - 2010.10.11. 15:11

    Keleman: Köszönöm a linket. Ha esetleg valaki tud olyan webáruházat, könyves boltot, ahol meg lehet venni az ilyen jellegű könyvet, kérem ossza meg velünk!

    tameszol: Nem biztos, hogy kell a Mac mini, attól függ milyen PC-d van. Lehet, hogy tudok segíteni, és más dolog miatt is szeretnék pm- ben írni (bocs a többiektől, de azért, mert nem ide, a témához tartozik). Írj rám, és leírom mire gondoltam, tealista kukac freemail pont hu

  4. craigt - 2010.10.11. 15:47

    Hali!

    Érdekelne engem is a téma. Tudna valaki abban segíteni, hogy kezdőként milyen alapnyelek elsajátítása lenne ajánlott először?

    Keleman, köszi a linket, jók a könyvek! Kár, hogy egy ideje nem frissült az az oldal. Üdv

  5. tameszol - 2010.10.11. 15:59

    igali:

    Írtam emailt, remélem jó helyre ment:)

  6. iMax - 2010.12.01. 22:02

    Csak néhány rövid észrevétel: bár az objective-c nem éppen a nagyon bonyolult nyelvek közé tartozik, alapvető c ismeretek nélkül nem érdemes vele próbálkozni (még akkor sem, ha többen az oop hiánya miatt amúgy ezt kifejetten nem ajánlják). Az alapok néhány hét alatt elsajátíthatók c nyelven – könyv van rengeteg magyarul is, angolul pedig vég nélkül. Az objective-c és az iPhone programozás (vagy akár mac programozás) viszont magyarul még teljesen felfedezésre vár.

  7. Kecskes zsolt - 2014.11.11. 22:47

    Sziasztok mostanában indul ilyen tanfolyam ?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.