Hol kapható iPhone 4? – Segíts és nyerj!

Helme 2010.10.10. 21:06 Apple, Egyéb, iPhone 11 hozzászólás 391

Az iPhone Hungary az elmúlt két hónapban nagy hírnévre tett szert, a látogatottságunk az egekbe szökött, amit főként Nektek köszönhetünk. Így törtük a fejünket, s arra jutottunk, hogy kedveskedünk egy kicsit. Szerveztünk egy nyereményjátékot, ami igaz kis munkával jár, de nem szerettünk volna egy egyszerű sorsolást. Éppen ezért, egy közérdekű adatbázist hozunk létre az iPhone 4-gyel kapcsolatban. Mivel a T-Mobile soha nem tud kézenfekvő információt adni a készletekről, ezért úgy gondoltuk, hogy közösségi módszerekhez folyamodunk. Éppen ezért várjuk azon lelkes olvasóink információit, akik közelében van T-Mobile vagy T-Pont üzlet, esetleg várnak az iPhone 4 készülékükre, illetve ott dolgoznak. A célunk az lenne, hogy közösen összeszedjük, mikor, hol és mennyi iPhone érkezik, melyik boltban érdemes feliratkozni.

A következő írásban felsoroljuk az összes helyet, ahol lehet kapni a készülékből, a hozzászólásokban pedig várjuk az észrevételeket, információkat. A posztot folyamatosan frissítjük a kommentek alapján, aki pedig használható adatokat ír, annak a nevét feljegyezzük. Minél többször annál nagyobb az esélye, hogy megnyerje a 15 dolláros iTunes Gift cardot, amit a Macveszem.com WebShop ajánlott fel.

A nyereményjáték 2010. november 1-ig fog zajlani, a sorsolás pedig 2010. november 2-án lesz 20:00-kor. A nyertes nevét először a hivatalos Twitter csatornánkon fogjuk közölni. A játékban mindenki részt vehet, aki az oldalon regisztrált tag, – ha még nem vagy itt megteheted, csak pár perc – s azokat a hozzászólásokat vesszük figyelembe, ami a nyereményjátékhoz kapcsolódó írás komment részében lesz. Minden hasznos hozzászólás után a felhasználó neve egy virtuális kalapba kerül, de egy felhasználó többször is bekerülhet. Így aki aktív, annak nagyobb az esélye a nyereményre. Reméljük, hogy egy a kis apró nyeremény meghozza a kedveteket egy iPhone közösségi ügyért. Előre is köszönjük a segítségeteket!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

11 hozzászólás

  1. Championer - 2010.10.10. 23:41

    Pacsi ez jó ötlet:) Csak valamiért az az érzésem, hogy túl közeli a játék végét jelentő dátum. Én október 5-én irattam fel magam, nem pesszimista hajlamból de szerintem november közepe előtt nem lesz meg a szifonom :(

  2. pugger - 2010.10.11. 10:37

    jó ötlet nagyon! :)

  3. csumpi - 2010.10.11. 22:58

    Sziasztok!Én 8-án rendeltem egy 16 gigást,ma érdeklődtem az 1430-on és azt mondta a kedves női hang,h a héten már folyamatosan kapják a kütyüt és akik rajta vannak a listán azoknak jóeséllyel nem kell már várniuk sokat……szerintem a héten megkapom!

  4. Ric - 2010.10.13. 13:43

    Sziasztok, én szept.28-án rendeltem és még semmi!

  5. Neton - 2010.10.14. 13:49

    Ma jött sms, h megerkezett a szallitmany, holnap kezdik kiszorni futarokkal. :)

  6. felix - 2010.10.15. 22:15

    sziasztok,oktober 02-án rendeltem azóta semmi.azt hiszem a szüleim vártak igy a trabant kiutalásra .kicsit ciki.

  7. Ric - 2010.10.18. 14:54

    Sziasztok, én szept.28-án rendeltem, ma jött SMS hogy elvileg holnap megkapom, 16Gb-ost rendeltem!

  8. gergob - 2010.10.18. 17:27

    Sziasztok! Pont 1 hete jegyeztem elő egy 16 GB-os iPhone 4-re a budafoki úti T-Pontban, nemrég hívtak, hogy holnapig átvehetem.

  9. Ric - 2010.10.20. 08:09

    Sziasztok! Tegnap reggel meghozta a futár a 16 GB-os iPhone 4-t!

  10. dani2210 - 2010.10.30. 10:08

    Nagyon remélem hogy megnyerem eszt az Iphone 4-et.Nagyon kell nekem az a telefon…

  11. Kola16 - 2010.11.01. 21:15

    Megvannak a magyar iPhone 4-árak

    2010.09.23. 11:54 – Index

    Egyetlen nappal a premier előtt tette közzé [1] a T-Mobile az iPhone 4 magyarországi árait. A legolcsóbb csomagban 30 ezer forintot kell letenni a készülékért, bár ehhez két éves hűségszerződés, és rémisztően magas havi telefonszámla tartozik. A legdrágább megoldás a feltöltőkártyás verzió, így 186, illetve 220 ezret kell kifizetni a 16, illetve 32 gigabájtos modellért. Az árlistát elnézve elég feltűnő, hogy a legolcsóbb csomag után elég nagy ugrással rögtön egy 80 ezres ajánlat következik.

    A telefon péntektől kapható 18 üzletben, Budapest mellett nyolc vidéki nagyvárosban. Az Aréna Plázában található T-Pont éjfélkor nyit, ide várják a legelszántabb rajongókat.

    A Telenor és a Vodafone a hírek szerint késő ősszel kezdi az iPhone 4 hazai forgalmazását.

    Ősszel már a Vodafone és a Telenor is árusítja az iPhone 4-et

    Október végétől a Vodafone Magyarország, november közepe körül pedig a Telenor Magyarország is árulni fogja a magyar piacon az iPhone 4-et, amelynek értékesítését a T-Mobile pénteken kezdte meg.

    A Vodafone nemcsak a magyar piacon, hanem Németországban, Hollandiában és Romániában is értékesítheti majd a készüléket.

    Az Apple egy utolsó gesztussal a most még kizárólagos forgalmazási joggal rendelkező T-Mobile-nak még megengedte, hogy úgymond még egyszer arasson a magyar piacon, ám mivel nagyobb mennyiségi eladásokat szeretne, a konkurenciának is lehetővé teszi a készülék értékesítését.

    A Vodafone szintén nagy játékos a világ mobilpiacán, ahol jó pozíciói vannak a Telenornak is.

    A várható csomagokról, konstrukciókról egyelőre nincsenek hírek és információk, de többen úgy vélik, a két társaságnál olcsóbbak lesznek a készülékek, mint a T-Mobile-nál, már csak a versenyhátrányuk miatt is.

    A készüléket a T-Mobile pénteken kezdte árusítani a magyar piacon. Nulla óra, az árusítás megkezdése előtt mintegy háromszáz, többségében fiatal Apple rajongó várta az iPhone 4 magyarországi megjelenését a budapesti Aréna Plaza T-Mobil boltja előtt.

    A nagy érdeklődés továbbra is fennmaradt, hiszen pénteken délelőtt is sorban álltak a készülékért a vevők a boltok előtt.

    A T-Mobile közlése szerint az első több mint 300 vásárló péntek reggel 7 óráig hozzájuthatott az iPhone 4 készülékekhez. A telefon országszerte korlátozott számban, az arra kijelölt üzletekben kapható, amelyek a rendes nyitva tartás szerint várják a vásárlókat.

    Az érintett boltok listája a T-Mobile weboldalán tekinthető meg.

    A nagy érdeklődésnek köszönhetően az iPhone 4 32 gigabytes változatából az induló készlet szinte teljesen elfogyott. A T-Mobile számításai szerint a 16 GB-os változat várhatóan néhány napig lesz elegendő, és a készletek üzletenként percről-percre változnak. A T-Mobile azt reméli, hogy az érintett üzletekbe és a webshopba a közeljövőben újabb iPhone 4 készletek érkezhetnek, azonban ezek időpontja jelenleg nem ismert.

    A T-Mobile közleményében a vásárlás mellett döntőket arra kéri, hogy átmeneti készlethiány esetén a kijelölt üzletekben iratkozzanak fel a várólistára vagy regisztráljanak a T-Mobile honlapján, így az érkező készletekből a feliratkozás sorrendjében hozzájuthatnak a várt iPhone 4-hez.

    Lehet kapni a Vodafonnál és a T-mobilnál meg a Telenornál meg a Iphone boltokban.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.