iPhone 4 bemutató #5 – Multitasking és mappák

KeleMan 2010.10.08. 20:54 Apple, Egyéb, iPhone, Teszt 3 hozzászólás 2 470

A mai napon a multitask rendszerről és a mappák támogatásáról lesz szó. A Multitasking arról szól, hogy hogyan is képes az iPhone 4 egyszerre több program kezelésére és azok egyidejű futtatására. Az iPhone 3G készüléknél már ígérte az Apple ezen rendszerét, sőt az iPhone 3GS változat megjelenésekor pedig többen már anyáztak is, hogy miért nincs még mindig multitask. Az iPhone 4 készülék debütálásával és az új iOS 4.0-ás szoftverfrissítéssel azonban végre elérhetővé vált. Jelenleg hivatalosan az iPhone 3GS és az iPhone 4 készülék képes kezelni a multitaskingot.

Az Apple immár a fejlesztők kezébe adta a lehetőséget arra, hogy a saját programjaikba is beépítsék ezen lehetőséget. Tudniillik az iOS4.0 előtt csak az Apple saját készítésű programjai voltak erre felkészítve. De mit is jelent a multitasking? Azt, hogy a készülék képes egyszerre több programot is futtatni. Erre nem mindenkinek van szüksége, de jól jön azoknak, akik pl. egyszerre kívánnak böngészni és zenét is hallgatni. Mondjuk ez idáig is adott volt.

De mi van ha épp játszunk egy programmal és épp bejön a Skype-on keresztül egy hívás? Jó kérdés. Ez idáig nem is fordulhatott volna elő, hiszen egyszerre a Skype és a játék is nem futhatott. Ha a játékban elérünk egy adott ponthoz, amit nagy nehezen tudtunk csak megcsinálni és közben Skype-on keresnek, akkor anyáznánk, hogy neked is most kell keresni bameg.

Hát nem! Ilyenkor a játék leáll, a Skype előjön és amikor befejeztük a hívást, akkor ott folytathatjuk a gammát ahol abbahagytuk. Ez az összes programra igaz, nincs már korlátozás. Illetve van! De ezt a fejlesztőnek kell javítani. Abban az esetben ha az alkalmazás nincs felkészítve a multitask rendszerre, azaz nincs beleintegrálva a kódba, akkor csak azt látjuk, hogy ott van a program, de ha megpróbálunk visszaváltani rá, akkor újra elindul. Szerencsére ilyen programból egyre kevesebb van, és a már meglévő programokat is átalakítják, az újakat pedig már csak így készítik el.

Hogyan működik. Alapértelmezettként ha elindítunk egy programot, legyen az a hívás, sms, naptár, játék, facebook, twitter, stb. és kilépünk belőle úgy tűnik mintha bezártuk volna. Holott nem. Ha duplán a Home gombon kattintunk, akkor az alsó részén a kijelzőnek előjön a multitask bar. Ez az a felület, ahol az épp futó programjainkat tudjuk megtekinteni. Így ha épp futtatjuk a Skype-ot, de visszakívánunk váltani a játékra, csak dupla Home gomb, kiválasztjuk a játékot és már indul is, látványos animáció keretében.

Lehetőségünk van arra is, hogy a már futó alkalmazásainkat bezárjuk. Csakúgy, mint amikor törölnénk egy programot, tartsuk rajta egy ujjunkat valamelyik ikonon, melyre azok remegni kezdenek és megjelenik a bal felső sarkukban a törlés jele. Így az összes futó alkalmazást rendkívül gyorsan és hatékonyan zárhatjuk be. Többekben felmerült egy olyan kérdés is, hogy mennyire meríti az akkut, ha nem zárogatjuk be a már elindított appokat? Nos a válaszom, tapasztalataim szerint, hogy egyáltalán nem, ilyenkor a iOS a programokat lezárja, úgymond hibernálja és eltárolja a memóriában. Inkább arra kell figyelni, hogy nagyon sok megnyitott alkalmazásnál az iPhone 4 már hajlamos egy picit belassulni, de én ezt több, mint 70 program egymás utáni megnyitása után tapasztaltam. Miután kilőttem az összeset, helyreállt a rend.

A dupla Home gomb megnyomásával tehát a futó alkalmazásokat lehet elővarázsolni, tőle balra viszont található még egy érdekes rész. Ez pedig a zenelejátszó és az irányultság zároló. Előbbi szerintem egyértelmű, utóbbi viszont érdekes egy lehetőség. Ha valaki szokott ágyban olvasni és nem szeretné, hogy pl. a böngésző elforduljon, akkor csak le kell zárni a képernyő álló irányultságát és nem fog elforogni. Sajnos, mint a neve is mutatja csak  álló helyzetben működik, fekvő módban nem lehet előhozni.

Steve Jobs az iOS4.0-ás bemutatóján végre bemutatta a mappakezelést is. Rendkívül jól megoldották, a lehető legegyszerűbbé tették annak kezelését. Ha egy ikont egy másik ikon fölé húzunk, akkor a 2 alkalmazásból létrejön egy csoport, melynek mi magunk adhatunk nevet, de alapesetben a program kategóriáját nevezi meg. Egyből bele is futottam egy érdekes “magyarításba” Produktivitás nevet adott a FaceBook és a DropBox program közös mappájának. Egy mappába 12 db alkalmazás tehetős, sajnos ha ezzel élünk, a mappa akkor is csak az első 9 program ikonját fogja megjeleníteni.

Ez azért is rossz, mert így hajlamosak lehetünk több percig is keresgetni egy appot, mert nem látjuk az ikonját. Én személy szerint nem élek a mappák létrehozásának lehetőségével, de tény, hogy aki több száz programot kíván egyszerre tárolni a telefonon, azoknak jól jöhet.

Összegzésképp, mind a multitask rendszer, mind pedig a mappák kezelése jelesre vizsgázott. Az Apple nem bonyolítja túl ezen lehetőségek használatát. Megszokhattuk már, hogy a lehető legegyszerűbb megoldást választják, ami a legkézenfekvőbb is. Én ezért is ódzkodok más okos telefonoktól, mert egyszerűen, annyi beállítás és lehetőség van a menükben össze vissza, hogy képtelen lennék megtalálni, de még ha meg is találom, nem tudnám megjegyezni hol is volt. Erre mondják, hogy egy új telefont meg kell szokni és meg kell tanulni. Hát nem. Nem kívánom megtanulni, csak használni akarom. Ez az iPhone készüléknél így van.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

3 hozzászólás

  1. megabe - 2010.10.09. 09:03

    Hello Keleman!

    Jó ez a kis rovat, gratula!

    A képeken látható iphone hátteret honnan szerezted be?!

    Esetleg van olyan alkalmazás amely tartalmaz ilyeneket?!

    • KeleMan - 2010.10.09. 12:34

      megabe: A háttérkép a Retina Wallpapers HD programból van, ingyenes.

  2. Muhadnagy - 2010.10.09. 13:48

    KeleMan a clock radio az mennyire jó kis progi? ill lehet hozzá adni rádiókat? azért kérdzem, mert már unom minden reggel a tücsökciripelést és inkább kelnék mondjuk a morning showra:D láttam a storeba egy asszem radio hungary progit, azt dicsérték, de pl nem lehet hozzáadni rádiót, és a class fm is hiányzik, így ezt nem akarom megvenni :)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.