iPhone 4 szenzorhiba – A T-Mobile szerint nem javítják

Helme 2010.10.03. 13:36 Apple, iPhone, Steve Jobs 10 hozzászólás 1 317

Az Apple már a nyáron bejelentette, hogy bizony baj van a távolságmérő szenzorral, azaz a fényérzékelők rosszul vannak beállítva. Steve Jobs és csapata még anno megígérte, hogy ezt a hibajelenséget orvosolni fogják. Kiderült ugyanis, hogy szoftveresen elhárítható ez, így az iPhone 4 tulajdonosok megnyugodhattak. Csak egy észrevétel: megfigyeltétek, hogy mióta az Apple is tömegtermék lett, számos hiba jön elő? Mindenhol arról cikkeztek, hogy ez az iPhone 4 egyik legfőbb problémája, s emiatt nem érdemel 10 pontot a telefon. A vásárlók elégedetlenkedtek, de semmit sem tudtak csinálni, mivel itt nem ajánlották fel a visszavételi garanciát. Mindenki reménykedett, hogy a 4.1 megváltást hoz, de sajnos ez nem így lett. Ekkor lehetett hallani több forrásból, hogy mindez csak a 4.2-ben lesz megoldva.

A jelenlegi állás szerint is még közel egy hónapot kell várnunk, hiszen az Apple november előtt nem tervezi kiadni az új szoftvert. Éppen ezért a magyar tulajdonosok is szenvednek a hiba miatt, rengeteg hívást szakít meg a fülcimpa, illetve némítja le a mikrofont, vagy éppen hangosítja ki a beszélgetést. Kíváncsiak voltunk, hogy a hazai T-Mobile szervizesei mit mondanak a jelenségre. Két különböző helyszínre látogattunk el, ahol igazán kedvesen elbeszélgettek velünk, de biztató választ nem igazán kaptunk.

Mindkét helyen azt mondták, hogy valószínűleg nem lesz megoldás rá, a készüléket nem fogják kicserélni, hiszen ez egy korábban bejelentett hiba. Mivel szoftveresen orvosolható,– a közeljövőben – az Apple szerviz vissza fogja dobni, s meg kell várni a novembert. Beadni sem érdemes, mivel a bevizsgálás 10-14 napot is igénybe vehet, cserekészüléknek pedig nem tudnak iPhone 4-et garantálni.  Ha még ez után sem javul a dolog evidens lenne, hogy az Apple visszahívja az összes készüléket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

10 hozzászólás

  1. Izékebiz&eacu - 2010.10.03. 17:47

    Ez valóban ismert hiba, melyet a 4.2 fog orvosolni.

    Novemberig kell csak várni. Addig meg no problemo, kicsit tartsátok el az arcotoktól a telefont. Eddig egyébként csak egyszer sikerült lenémítanom a telefont. De nem zavar ez a dolog. Egyelőre. Valószínűleg azért, mert nem sorozatos hibáról van szó.

  2. Izékebiz&eacu - 2010.10.03. 17:49

    A visszahívást biztosan nem fogják megcsinálni. Gondolj bele: kb 6-7 hónapot kellene várni arra, hogy új telefonhoz jussunk. Megérné ez az Apple-nek? Nem. Pont minap olvastam a hírt, ha az Apple részvényindexe bukna, bukna egész amerikai tőzsde egy része. Ezt már nem teheti meg ez a cég.

  3. Derrick McKenzie - 2010.10.03. 18:21

    Engem ez a hiba még nem igazán zavart, bár kétségkívül így van…

    Nektek iPhone4-en az iPod részben az elődóknál a “J” betűvel kezdődő előadók hova vannak besorolva? Mert nekem 4.1 alatt a “J” betűvel kezdődő előadók a “K” betűnél vannak :O!

    Ezt a 3G-nél nem tapasztaltam, igaz azon 3.1.3. volt.

    Apró 4.1 bug lenne??

  4. Alwarez - 2010.10.03. 18:51

    Derrick nálam jól van besorolva az összes előadó!

    A szenzor hibát nem tapasztaltam, lekapcsol a kijelző amikor a fülemhez rakom!

    Térerő gondom se volt eddig, amikor fogom akkor kettes és hármas között ugrál, telefonálásnál nálam nem csökken a térerő hanem felmegy négyesre vagy ötösre! Ha lefogtam körbe a telót akkor 1-esre lement de nem dobta akkor se a hálózatot!

    4.1-es a szoft :)

  5. Gugu - 2010.10.03. 18:59

    Megnyugtatlak, a 4.1-es 3Gs-emen is ugyanezt csinálja, pedig feltehetőleg eléggé más a kettőnk library-je ! :D

    Ugyhogy ez vmi bug lesz, eddig fel se tünt nekem.

    Amugy ezzel a sok nyűggel kezdek kicsit örülni, hogy lemaradtam az első szállítmányról az iphone4-nél… bár kérdés hogy amiket most hoznak majd oktober végén már a javitottak lesznek-e az antennagate-el ?

  6. Muhadnagy - 2010.10.03. 19:04

    szerencsére és most lekopogom, egyenlőre nekem egyszer sem dobta a jelet, és a szenzorom is jól müxik:)

  7. zsmb - 2010.10.03. 23:50

    Nekem 4.1es szoftverrel minden előadó jó helyen van

  8. Derrick McKenzie - 2010.10.04. 11:31

    Akiknek rendben vannak/ illetve nincsenek megfelelő rendben az előadók, azok backup-ot sync-eltek vissza, vagy "set up as new iPhone"-t választottak első alkalommal?

    Nekem backup volt.

  9. lePunk - 2010.10.06. 11:10

    Az angliai megjelenes elso napja ota hasznalok iphone 4-et, de a szenzorhiba meg nem jott elo. Eleinte volt viszont egy roppant idegesito bugom: ha nyitva hagytam egy appot es ugy raktam zsebre a telot, akkor az teljesen elvesztette a halozatot vagy "no sim" vagy "no service" hibaval. Ennek semmi koze nem volt az antennagate bughoz, reprodukalni sem tudtam mindig. Mindenesetre egy restore megoldotta a helyzetet

  10. Róó&oa - 2011.05.18. 17:01

    Srácok ez a I-phone4 nagyon harmatos eresztés ilyen összegért…

    Tegnap vettünk 2db zsírt cégbe és érdemes elolvasni az 1napi tapasztalataimat.

    -Térereje full-ról lemegy egyesre ha megfogok a készülék alsó részét.háhá

    -Aksija napi 2 töltést igénye ha használom.

    -Telenor kártyával a net gprs sebességű és gondolkodik a készülék sokat.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.