A dolgozók ismerőseiknek tettek félre iPhone 4-eket?

Helme 2010.09.25. 13:29 Apple, iPhone, Pletykák 68 hozzászólás 318

Mint láthatjátok, jelenleg az iPhone 4 kelendőbb, mint bármilyen más telefon az országban. Senki sem hitte volna csütörtök délután, – amikor kijöttek az árak – hogy ennyi ember jön el a megnyitóra, illetve azt sem hitük, hogy ilyen gyorsan el fog fogyni a készlet. Mi 296-tól 300-ig kaptuk a sorszámokat és fél hatkor jutottunk sorra, bár az utolsó 10-ben benne voltunk. Sokan írták, hogy éjszaka szeretnének elindulni, de akit tudtunk lebeszéltünk erről, mivel végeláthatatlan hosszú sort alkottak a leendő vásárlók. Éppen ezért már az is kérdésessé vált, hogy reggel – a munkanap ellenére – hányan lesznek, ki tudják-e szolgálni az igényeket? Úgy tűnik nem, mindenhol várólista van.

Több helyről – meg az egyik kommentben – kaptuk az információt: a dolgozók eltesznek készülékeket ismerősöknek. Mivel nem a botránykeltés a célunk, pontosan nem nevezzük meg a boltokat, azonban ha a hozzászólásokban leírják, nem moderáljuk. Alapjában véve a félretevéssel nem lenne semmi gond, de most nagyon kevés érkezett, így a protekciója senkinek sem lehetne. Mi újságírókként érkeztünk meg a premier partira, s mivel dolgoztunk a sorba nem tudtunk beállni. Nekünk sem hoztak ki a boltból, azonban volt egy feliratkozási lehetőség, hogy este átvehetjük. Inkább beálltunk és kivártuk a sorunkat.

Ilyenkor nem érti az ember, hogy a dolgozók – vagy az üzletvezetők – ezt hogyan tehetik meg. Volt, ahol olyan mesét próbáltak beadni az egyik olvasónknak, hogy több hónappal ezelőtt kellett feliratkozni a várólistára, ezért nem adják oda a fiókba elrakott iPhone 4-eket. Nem kicsit próbálták hülyének nézni a delikvenst.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

68 hozzászólás

  1. vasy007 - 2010.09.25. 15:49

    Én csak annyit mondanék, hogy igen, sajnos volt ilyen, én is tapasztaltam a pécsi T-Pontban! :( Reggel fél kilenckor a 24-ik sorszámot húztam. 29-en akartunk venni telót, és a tájékoztatás szerint volt is ennyi, szóval vártunk nyugodtan. Röpke két óra elteltével azért páran már kérdezgették, hogy biztos jut e mind a 29 embernek! Ekkor jött a fekete leves, mert a 18-ik embernél mondták, hogy márcsak 5 darab van! Na mondom fasza, akkor nekem már éppen nem fog jutni. Idő közben beszambázott egy gyerek, aki mondta, hogy őt az előbb hívták, hogy félre van rakva a teló! Gondoltam magaban, az szép és jó, de tudtommal nem volt előfoglalás! Ennek ellenére elvitt egyet! Aztán jött mégegy, szintén így! Mondom, ez azért már több a soknál, én itt állok 3 órája, és az orrom elől viszik el az utolsó darabot (24-es sorszámmal)! Mert ugye az is kiderült, hogy volt aki 3-t vagy 4-et vitt egyszerre!!! Uram bocsáss, azért ez már pofátlanság! Végülis nekem szerencsém lett, mert mikor sorra kerültem – más ügyet is intéztem – találtak még 1 db-ot! :) De az utánam klévők mind hiába álltak 3 órán keresztül! Ja, és be sem jelentették, hogy sorry,de nincs több, vagy hogy mennyi van még! Akiknek nem jutott a sorból, azoknak a nevét felírták, s amolyan VIP kedvezménnyel felajánlották nekik, hogy ők lesznek az elsők, akik kapnak a következő szállítmányból, és még kapnak egy kis ajándékot is hozzá majd!

    Kb ennyi volt, de ahogy hallottam, máshol sem volt jobb!

  2. Helme - 2010.09.25. 15:54

    Akik így vitték el a telefonokat, azok ott voltak az iPhone 4 Premier Partin, a 32 gigás elfogyott a helyszínen, ezért félretetettek nekik. Egyébként 1 darabot vehetett volna mindenki, de mindegy.

  3. N - 2010.09.25. 15:59

    Udv! Ott voltam az Arenaba a premieren, a 180. utan kerultem be az uzletbe. Mikor a pultnal alltam, akkor hoztak ki a raktarbol tobb iphone-t, az elado kerdezte melyiket szeretnem, jeleztem, hogy a 32 GB modellt. Par perc mulva – gondolom uzletvezeto es helyettese, megfeledkezve magukrol – a hatam mogott megbeszeltek, hogy mar csak ket 32 GB iphone-t lehet ertekesiteni, majd rendre utasitottak az egyik eladot, hogy tobbet ne hozzanak ki. Nagyot neztem, faradtsagombol azonnal magamhoz is tertem, es szova is tettem, hogy ehez pofa kell, de mint ha megsem hallottak volna! Ez mind azert is(!) erdekes, mert volt egy fiatal srac, aki meg a kinnt sorban alloktol megkerdezte, ki s milyet szeretne, es a 180-190 kozti sorszamu varakozoknak mondta, hogy 32 GB modellbol ennyi, nincs tobb. Nem kicsit nezik birkanak az embert, 8 ora sorban allas utan volt aki iphone nelkul ment haza, vagyis a westendbe, mert hat oda kuldtek nyitasra, azzal ott atveheto lesz!

  4. Bálint - 2010.09.25. 16:03

    Ez annyira jellemző!

  5. vasy007 - 2010.09.25. 16:10

    Helme: Ok, én megértem, de akkor is, akkor tán közölni kellett volna, hogy mi van! Amúgy meg Pécsett mind a két "pofátlanka" 16 GB-t vett, ha jól tudom! :( Ami meg az egy ember többet vitt akcióhoz csak annyit, hogy ez volt a pofátlanság teteje, de miért is nem lepődtem meg!

  6. m - 2010.09.25. 16:56

    Sziasztok! Nekem is említették ezt az incidenst és ez elég durva :S Azt nem tudjátok esetleg hogy valahol az országban találni-e még 16 Gigásat? Ha nem mikorra várható a következő kanyar? köszi!

  7. FlaZol - 2010.09.25. 17:22

    Hello!

    Én tegnap rendeltem neten, sajnos már csak előrendelést vesznek fel rá. Hívtak ma, és mondták, hogy még pontos dátumot nem tudnak, de hogy a jövő héten várhatom a készüléket. Üdv!

  8. m - 2010.09.25. 17:33

    Ergo kijelentették hogy a jövőhéten megkapod??

  9. megabe - 2010.09.25. 17:46

    Ez egy nagy VICC volt!!!

    Szintén egyetértek… Ez a premier egy nagy kibaxás volt.

    Hihetetlen, hogy lehet ilyen premiert tervezni egyáltalán. Aki normál dolgozó ember az nem is tudott vásárolni, én a premier napján délután háromkor szerettem volna venni készüléket Budapesten telefonon nem tudták megmondani hol van készülék(mert állitólag nincs rálátásuk), a helyszínen pedig közölték, hogy mindenhol elfogyott.

    Kérdem én normálisan nem reggel nyitástól kéne árusítani a telefonokat??? Ezzel gyakorlatilag aki nem állt sorba csütörtök délutántól hajnalig, (mert mondjuk jobb elfoglaltsága is akadt mint órákat sorban állni, illetve hajnalban dolgozni kényszerül merthát pénzből élünk) délelőtt dolgozott mint minden átlag ember az ki volt zárva ebből a premierből.

    Na meg normálisan ha tudják, hogy érkezett kb. 1000darab az egész országba, akkor nem adják el éjszaka az egyharmadát, nem adnak 4-5 telefont egy vásárlónak, csak mert pénze van rá, illetve nem raknak el fűnek-fának aki csókos, barát, vagy rokon stb.

    Ezzel gyakorlatilag igen sok elégedetlen embert szereztek maguknak, nembeszélve arról, hogy a T-mobile lexarja, hogy hány éve vagy nála előfizető nem is kicsi számlákkal semmilyen kedvezményt nem kapsz az új ügyfelekkel szemben.

    Ezért gondolom úgy, hogy aki teheti és kibírja várja meg míg lesz másik szolgáltatónál is és akkor sokkal olcsóbban vagy kedvezőbb csomagokkal lehet normális körülmények között megvásárolni a készüléket…

  10. izoli - 2010.09.25. 18:02

    :reallypissed: Szombathelyen ua ez volt én voltam a 12. A 7.-nél azt mondtàk sorry elfogyott!! Ahhoz képest utánnam a 13. 14. 15. Sorszám meg kapott púlt alól!!! Ez vicc meg azok akiket sorszàm nélkül szólítottak!!! :reallypissed:

  11. KeleMan - 2010.09.25. 18:05

    Valakinek működik már a smiley képek beillesztése?

  12. izoli - 2010.09.25. 18:35

    KeleMan! Hát perszeeeee :-D :rotfl: :shock: 8-)

  13. Pip - 2010.09.25. 19:04

    :music:

  14. KeleMan - 2010.09.25. 19:24

    OFF: Nekem miért nem működik??? Firefox 3.6.10???

    Pip: iPhone 4-en hallgatod a muzsikát?

  15. SeRapH - 2010.09.25. 19:32

    Én a Budafoki üzeltben vettem reggel, és ott is volt aki 7 HÉT! telefont vett.

  16. Tonyka - 2010.09.25. 20:44

    Sziasztok!

    Ma voltam 1 óra tájban az Europarki T-pontban, micro simért, azt mondta az eladó van még a raktárban 2-3db 16GB-os. Úgy látszik náluk nem vitték el a teljes készletet.

  17. Pip - 2010.09.25. 20:47

    Keleman: nem, de tegnap írtam neked a chat részbe azt olvastad??
    ja és sima 3GS 16gb verziót használok .
    szerinted mi lehet a baj??
    én szerintem egy korlatozasrol van szó ami meg nem nyilvános !

  18. Filosz - 2010.09.25. 20:48

    Pécsett az eladó szerint félrerakták maguknak a magukét, de a főnök azt is eladatta velük. Hihetőnek tünt, és szomorúnak is, hogy nem jutott neki :-)

  19. karika - 2010.09.25. 20:52

    bocsi az offért, csütörtökön, amikor megjelentek az árak láttam h díjcsomagra vonatkozó hűségnyilatkozat nélkül 156.000Ft a 16Gb-os, viszont a T honlapján már nem látom. szal akkor most olyat tudok h a jelenlegi (2500Ft-os) előfizetésemhez ennyiért vegyek egyet?

    köszi!

  20. Bence - 2010.09.25. 21:08

    Helme: az éjjeli sorbanálláson elvileg csak a 32 gigásra lehetett feliratkozni (mert az a helyszínen elfogyott), és csak pesti üzletekben lehetett átvenni. Akik Pécsen mentek úgy, hogy félreteték nekik, azok bizony sumákoltak!

  21. Hector - 2010.09.25. 21:13

    Hasonlóan jártam én is:

    Péntek reggel felhívtam a 1430-at, hogy érdeklődjek a készletről. Ők sajnos nem tudtak információt adni s mivel 2010-ben egy telefonos szolgáltató céget NEM lehet felhívni, mert nincs a T-Pont-nak elérhetősége (vicces, nem?), így besétáltam délelőtt 10 óra után kicsivel. Az ajtóban azzal fogadtak, hogy kb. 1 óra a várakozási idő, de az iPhone4 már elfogyott…

    Az érdekes az, hogy egy másik fórumon írták, hogy ugyanebben a veszprémi üzletben délután vásároltak egy 16GB-os modellt s volt még 2 db.

    Felháborítónak tartom ezt az egészet, 16 éve vagyok az előfizetőjük, de úgy érzem, hogy már nem sokáig.

    A T-Mobile monnyon le !!!

  22. Bence - 2010.09.25. 21:14

    N: én is így jártam (242. voltam), másnap vettem át a WestEndben. Végülis nem jártam rosszul, hamarabb mehettem aludni. :-) Összesen 3 órát álltam sorban: negyed tízkor érkeztem, 11 után kaptam sorszámot, aztán hazamentem… visszamentem fél 4-re, vártam fél órát, aztán közölték hogy elfogyott a 32-es. Feliratkoztam, és hazamentem. Szóval én még elég jól megúsztam az egészet… :-)

  23. Oti - 2010.09.25. 21:28

    Debrecenbe a 20 telóból 7-et puncsos vitt el(volt aki kettesével),éppen ezért nekem nem jutott pedig én nyitáskor ott voltam ők meg 2órával utánna bekóvályogtak.

    • KeleMan - 2010.09.25. 21:54

      Puncsos? Még jó, hogy nem magentás… :D Én is hallottam hasonló történeteket és őszintén szólva most egy kicsit meg vagyok botránkozva. :(

  24. DaT630Da - 2010.09.25. 22:30

    Hector:

    Én is így voltam, de én elindultam pestnek, mivel pár oldalon olvastam, hogy xy üzletben van még iphone, ezért vállaltam be. A hadjárat nálam mondjuk sikeresen végződött, mivel sikerült vennem iphone-t ma délelött az első boltban (mammut t-pont). Ennek ellenére még mindig nem értem, hogy miért nem tudnak rendes tájékoztatást adni a 1430-as telefonszámon…

  25. Pip - 2010.09.25. 23:26

    TMOBIL, tfos:-((

  26. davee - 2010.09.25. 23:56

    amugy menyiért adjék a Iphone 4 et anyira nem vagyok tisztáb az árakal!

  27. potyec - 2010.09.26. 01:21

    Az érem másik oldala …

    Srácok nem tudom miért csodálkoznak akiknek nem jutott ?! Pénteken bementem dolgozni 2 embert kivéve senki nem állt sorba reggel! Jó igaz utána sokat eladtunk!

    De—>

    Délután kaptunk még és + 15-nél több db megmaradt este . Tehát ha annyira akarta volna valaki elintézte volna pénteken mert lett volna rá lehetősége . Innentől kezdve én nem tudom sajnálni azokat az embereket akiknek lett volna lehetősége pesten körbejárni és nem jutott mert ismétlem magam volt ahol maradt !

    • KeleMan - 2010.09.26. 01:53

      Potyec: Teljesen egyetértek azzal, amit írsz.

  28. Charlie_Firpo - 2010.09.26. 01:45

    Meg is érdemli mindenki, aki ennyiért akarja megvenni. Vicc amilyen vastagon fogott a Témobil ceruzája ezügyben.

  29. Bence - 2010.09.26. 01:49

    Egy ideje nem tudok vásárolni az iTunes Store-ból (AppStore). Nálatok minden okés?

    • KeleMan - 2010.09.26. 01:56

      Kedves Bence! Az elmúlt napokban, elmúlt 1 hétben nekem is szarakodott az iTunes! Én annyit tettem, hogy újra aktiváltam a bankkártyám, megadtam az azonosítókat is. Lekapott a semmiért közel 500 forintot! Nem volt ki nem fizetett tranzakcióm és vásárlásom. Azóta viszont minden megjavult. Elképzelhetőnek tartom, hogy újra kell aktiválni a bankkártyát. Igaz, hogy levesz valamennyi pénzt, de szerintem 2-3 nap múlva vissza is tölti a számlámra az Apple, csak újra ellenőrzi a kártyák valódiságát. (Lehet, hogy közeleg az iTunes zenebolt?)

  30. Dzsékszuli - 2010.09.26. 02:22

    Ez Magyarország 2010-ben!

    Ezután senki se akarja bevetetni azt a szar dumát hogy válság van!

    A sok sznob majom egymást öli az éppen aktuális csaliért, a swift soros törlesztőjét meg elnapolja pár héttel, csakhogy a panelben dicsekedhessen, hogy neki az elsők közt sikerült, mert ő az elsők közé való!

    Sajnállak titeket, mert ti is tucat árú vagytok mint a telefonotok, az órátok, az autótok, az ételetek amiktől azt várjátok, hogy különlegessé tegyenek, megbecsülést hozzanak, elismerést váltsanak ki, de legbelül tudjátok, hogy annyit sem értek mint a csomagolás ami a "kincseiteket" óvta amíg a polcról a kezetekbe került!

    Ébresztő, szemet kinyitni, redőnyt felhúzni!

    A fény éltet, a sötétség megöl!

    Világosodj meg és talán megúszod!

  31. Muhadnagy - 2010.09.26. 04:04

    tőlem is levont 500 ft-ot, elsőnek akkor amikor ugye regisztráltam és megadtam az adataimat, másodszor meg most. Ezt a pénzt valaha vissza kapom, vagy benyelték a kcsgök?:@

  32. Hector - 2010.09.26. 08:41

    Potyec!

    Akkor állítsuk az élére ezt az érmét (bár szerintem visszadől az oldalunkra…): Teljesen megértem, hogy lojális vagy a munkáltatódhoz, de nem gondolod, hogy az arányokon kellett volna kicsit változtatni, ugyanis az egész dunántúlon 4(NÉGY!) városban kezdtétek el forgalmazni a telefont. Darabszámról Te sem írsz, így feltételezhetően Veszprémben kaptak max. 20 db-ot. Ebből jó magyar szokás szerint bevitték a spájzba a csókosoknak több mint a felét…

    Arról sem teszel említést, hogy 1 kuncsaft miként távozhatott több készülékkel. Gondolom nálatok nem volt félretéve s nem volt több darab/fő sem.

    Én elhiszem,, hogy a nap is előbb kel fel (innen nézve legalábbis) a fővárosban, de hidd el mi is ugyanúgy tagjai vagyunk a nagy T-Mobile közösségnek. Még egy kis ideig …

    Ha jól tudom ide nem érkezett ujabb szállítmány!

  33. Hector - 2010.09.26. 08:54

    Arról nem beszélve, hogy a logisztikai feladatokat inkább ÍNektek kellett volna megoldani: ne az ügyfél szaladgáljon a prémium-kategóriás készülék után, prémium-áron !

    Az miért van, hogy telefonon nem elérhető egy T-Pont szaküzlet sem ?

    A 1430 pedig nem tud semmi helyi információt szolgáltatni. Észre kéne venni, hogy egy szolgáltatást nyújt a T-Mobil, ahol a többség régi (megbecsületlen) ügyfél.

    Természetesen nem Téged akarlak ezekkel bántani, bár szerintem tőled is sokan örömmel fogadták volna itt az információt mondjuk péntek este, hogy nálatok van még 15 darab…

    ;)

  34. Chopin - 2010.09.26. 09:00

    Hali.

    A nap bizony előbb kel fel Pesten, mind Veszprémben, vígasztaljon az, hogy viszont később kel, mint Nyíregyházán.

    Én péntek délben mentem be a Westendbe, ahol volt is készleten és 2 óra várakozás után közölték, hogy meglévő előfizetőknek nem tudnak adni, mert nem tudja rögzíteni a számítógépes rendszerük.

    Aztan telefonos ügyfélszolgálaton próbáltam rendelni, azt mondták, hogy elfogyott már délelőtt a készlet és hívjam vissza őket hétfőn, mert előrendelést nem tudnak felvenni!!! Mondom és ha hétfőn 11-kor telefonálok és akkor is elfogyott már, akkor mi lesz, megint hívjam később, stb? Hát ő megérti de nem tud mit tenni és ráadásul fogalma sincs az üzletben miért nem tudtak adni készüléket.

    Ennyit erről.

    Előrendeltem neten és jön, amikor jön.

  35. ApNoneX - 2010.09.26. 09:30

    vasy007

    En is a pecsi tre-pontba mentem be, de csak delutan 13:30-kor amikor is kivartam a soromat es e kozben 3-an is iPhone 4 boldog tulajdonosok lettek.Mondanom sem kell hogy amikor soarra jutottam mit kozoltek velem….Gondolom a 3 friss tulajdonos is csokos volt.Az elado mentegetozni kezdet, hogy igy ugy meg amugy es hogy elvileg hetfon kapni fognak, mondom neki, hogy en elhiszem hogy nem te tehetsz rola, de nem kell a kajfer rizsa szoveged, mind ketten tudjuk kizart, hogy hetfon kapjatok megint….

  36. ApNoneX - 2010.09.26. 09:34

    Amugy ehez valamilyen szakhatosag pl. GVH vagy Fogy.ved mit szolna?

    Amiket itt olvastam…

  37. Hector - 2010.09.26. 10:10

    Egyik sem foglalkozik ilyen ügyekkel!

    Az EU csatlakozás óta erősen megnyirbálták a fogy.véd törvényünket: most talán e legszigorúbb kitétele, hogy "törekedni kell a megegyezésre". Vicc!

    Régi hagyománya van nálunk a protekciónak, de a pártállami időkben sokkal diszkrétebben intézték ezeket a dolgokat (a párttitkár sofőrje a hátsó ajtón ment be a hentesüzletbe s nem a vásárlók szeme előtt pakolta zsúfoltra az autóját).

    Hiába no, kihalt belőlünk a diszkréció ! :D

  38. ApNoneX - 2010.09.26. 10:44

    hat igen… legalabb diszkreten csinaltak volna…, de ebben az orszagban ismeretes, hogy ilyen nincs eleg ha csak a "nagyokat" nezzuk a parlamentben…

  39. potyec - 2010.09.26. 10:53

    Ha annyira akartok és nincsen hétfőn megyek dolgozni megnézem lesz-e !

    Írjatok mailt és megírom ha van hétfőn .

    @Hector azért nem írtam előtte ide mert nem tehettem meg nyilván nekem is megérte volna .. + Akkoris fenttartom az állítást aki péntek-szombat akart hozzájutni iphone-hoz jöjjön fel pestre mert egy 200e ft-os készüléknél egy olyannak aki szeretné és tényleg szeretné szerintem az a 3000 ft +(utazás) nem sok. + Én forditott esetben feljöttem volna ha annyira akartam volna egy ilyen készüléket :)

  40. Hector - 2010.09.26. 11:07

    Azt a 3000 Ft-ot kicsit újra kellene számolni s megszorozni minimum kettővel (semmilyen közlekedési eszközzel nem lehet ennyiből megfordulni), mert nem egy adott címre kellett volna felmenni, hanem "nyakba" a város s végigjárni a szóba jöhető T-Pontokat (parkolás, közlekedés…). Tudom mit beszélek, rendszeresen járok fel (ma is megyek).

    Amennyiben telefonon elérhetőek lennének, úgy másképp hangzana, de a fő probléma mégis a címben lett megfogalmazva, olvasd el mégegyszer !

    ?:-)

  41. vasy007 - 2010.09.26. 11:09

    ApNoneX

    Ez azért durva!Én 8:15-től voltam ott 11ig,amikor is sorra kerültem,és közölték, h ennyi volt!Ezek szerint még simán jutott volna az utánam lévőknek is!

  42. Alwarez - 2010.09.26. 11:59

    ApNoneX,vasy007

    Én 9 előtt 5 perccel értem a pécsi T-pontba, mondtam mit akarok azt mondta a nő hogy elfogyott de szívesen felírja a nevem és talán jövő hét pénteken kapok! Gondoltam ne írjon fel majd lesz valahogy, besétáltam tegnap, azt mondta a srác hogy elvileg hétfő! Na akkor hogy is van ez???

  43. ApNoneX - 2010.09.26. 12:41

    Ne is mond….ezert is reagaltam a hozzaszolasodra.

    Szerintem meg egy ket ismerosnek utannam is jutott!

    Szanalmas banda…

  44. Crazy - 2010.09.26. 13:01

    KeleMan, Kipróbáljuk a facetimeot? amúgy is akarnék kérdezni pár dolgot:D e-mailemre írj!

  45. m - 2010.09.26. 13:53

    Valaki tudja akkor, hogy mikor jön a következő rakomány? Lesz köztük fehér? Valami hír csak van már :S

  46. lalex - 2010.09.26. 14:09

    Amugy nem csoda…mostantol nagy varolistazas lesz egy jo ideig gondolom. En nemetorszagban lakom es itt ugye mar julius ota van iphone 4…itt is 2-3 nap alatt elfogytak a keszletek azota feliratkozas van. En multheten döntöttem ugy hogy veszek egyet, 3 varosba bementem minden tpontba volt mindenhol telefon csak mind foglalt volt :)) . Tehat feliratkoztam es most egy masfel het utan megkaptam a 16 gigasat. (a 32gigas verziora 3-4 hetet kell varni)

    szoval itt tenyleg az jar jol aki a legelejen ott all a sor elen, mert egy ideig tuti nem lesz keszlet…

  47. ApNoneX - 2010.09.26. 14:12

    Hat nem mostanaban az biztos…

  48. Z - 2010.09.26. 14:15

    m: fehéret sehol se lehet kapni, mivel az apple még nem kezdte el forgalmazni, gyártási bibi miatt

  49. m - 2010.09.26. 14:21

    Rendben. Októberben várható esetleg i4 Mo.-n?

  50. Z - 2010.09.26. 14:34

    már lehet kapni itthon a feketét péntek óta. Fehér talán karácsony körül jön ki amcsiban, hogy itt mikor?….

  51. m - 2010.09.26. 14:41

    Feketéből állítólag nincs az egész országban :D Talán 1-2 darab vidéken, vagy ilyen számok :S

  52. szj - 2010.09.26. 15:46

    @potyec: péntek este a 32 gigásból maradt még 15 db? Amúgy ne ijesztgessük már itt is a népet, hogy most aztán 1 évig nem lesz több iPhone 4… Több üzletben azt mondták, hogy hétfőn kapnak újakat, ne fújjuk fel jobban az ügyet még az Apple-nél és a Trémobile-nál is.

  53. Vasy007 - 2010.09.26. 15:51

    ApNoneX

    Az, szánalmas banda az egész Tré mobil!!!

  54. Z - 2010.09.26. 16:03

    Jó volna tudni hogy a másik két szolgáltató mikor debütál a telókkal

  55. ApNoneX - 2010.09.26. 17:02

    Kivancsi leszek hogy minket miert reszesitenenek elonyben mint mas orszagokat???Van olyan orszag ahol ugyan ez volt a helyzet, hogy pillanatok alatt elfogyott es meg azota is varnak a kovetkezo szallitmanyra.Ha jol emlekszem akkor a nemeteknel volt….

    A hozzászólásod utolsó mondata moderálásra került! Kérlek, máskor tartózkodj az ilyen jellegű hozzászólásoktól, még akkor is ha igazad van! :D – Admin

  56. ApNoneX - 2010.09.26. 17:14

    Okes, bocs

  57. 4d4mruck - 2010.09.26. 17:32

    Szombathelyen volt olyan pult, ahova "nem kell" sorszámot húzni… az 1-es pult kijelzője még csak áram altt sem volt, mégis mire én a 8cas sorszámmal sorra kelrültem egy másik pultban, ott már 3 készüléket is kiosztottak… nekem persze már nem jutott…

  58. lalex - 2010.09.26. 17:40

    Jaja nemetbe volt az :D bar lehet mashol is nem tudom x) mindenesetre jön ide is minden heten iphone szallitmany, csak az a különbseg hogy a "normalis ügyfel" aki bemegy szimplan a tpontba hogy vegyen telefont nem kap. Fel kell irotkozni naluk aztan 1-2 heten belül kapsz egy smst hogy megerkezett lehet erte menni…

    Bar nalam huzos volt a helyzet :D kaptam smst delben hogy elmehetek a telefonert, de ha 2 oran belül nem vagyok ott megkapja a következö a varolistan :))

  59. SzuMe - 2010.09.26. 22:23

    Énis inkább megrendeltem tegnap este weben, aztán majd egyszer szólnak…

  60. Bence - 2010.09.26. 23:34

    iTunes, AppStore: amikor újra aktiválod a bankkártyádat (a biztonsági kódot kell csak újra megadni) akkor azért vonnak le pár eurót, mert ellenőrzik, hogy jó adatot adtál-e meg. Igazából nem levonják, csak zárolják, aztán feloldják.

    Nekem a szarakodás azt jelentette, hogy vásárolni akartam egy új appot, de a kijelzőn a Waiting… ikon maradt ott, és nem történt semmi. Végül újraindítottam a telót, a PC-n az iTunes-ben megvettem a progit, szinkronozáltam, és megjavult. Erre voltam kíváncsi, hogy ilyesmit tapasztaltatok-e… De már mindegy, úgy tűnik csak átmeneti probléma volt! :-)

  61. potyec - 2010.09.27. 09:24

    szj 32 GB-osból nem is volt nekünk

  62. tameszol - 2010.09.27. 15:00

    Hali!

    Én Debrecenben vettem péntek reggel iphone 4-et!

    8:30-kor nyitott az üzlet így 7-re mentem oda(terveim szerint 6-kor akartam, de még lustiztam kicsit:D)

    De nem volt gond, mert csak ketten voltak előttem!

    8:30-ra kb 20-30-an lehettünk. Amikor kinyitott a T és sorszámot húztunk akkor láttuk, hogy 2 elegáns vásárlónak már írják a szerződésüket…. Engem pont a mellettük lévő emberkéhez hívtak így láttam, hogy iphone 4-et vesznek és beszélgettek vmi nagyfejes t-sel….

    Állítólag 30db 16GB-osat kapott a debreceni üzlet, 32gb-os nem volt.

    Onnan tudom, hogy az előttem lévő 2 embernek az kellett volna így nem is vettek iphone-t(6-tól álltak sorba)

    Így én lettem az első (hivatalos) debreceni iphone 4 tulajdonos.:)

    A cikkben érdemes megnézni a videót is: vip bejárat-.-
    http://www.macportal.hu/hirek/4423-iphone-4-premi

    Mi lennénk a fiatal pár:)

    Illetve az egyik srác mesélte, hogy éjféltől lehett webshopban megvenni…. 9db jutott minden megyére! Ő 00:01-kor akarta megvenni, de szerverhiba miatt nem engedte be, 00:03-kor már elfogyott!

  63. keszkenö - 2010.09.27. 15:22

    na hát ez tényleg egy nagy vicc volt….komolyan mondom hülyének nézik az embereket,nekem ismerösöm 2 nappal elötte már eltette magának,mire ott fehérvárott megjelent a mobil már az összes el volt tetetve,s ha vki ezért ment volna vagy állt volna sorba akkor hiába tette….egy jo ideig maradok még énis a 3-asnál

  64. mate - 2010.09.28. 00:03

    Velem a kecskeméti T-Mobileban játszották el. Elvileg nekem azt mondták hogy félreraktak egy telefont, majd kiderült, hogy azt a telefont eladták, és már egy darab sincs a boltban. Majd az utánam levőket még kiszolgálták haveri alapon. Most olvasom, hogy félre sem lehetett volna rakni. HÁt ez szép…

    Részletes cikk a szoradmate.blog.hu oldalon…

  65. ANM - 2010.09.28. 23:21

    Én nem értelek Titeket. Igenis van olyan szitu, amikor egy bármelyik boltban dolgozó embert megkér egy ismerőse, hogy tegyen neki félre egy terméket, mi ezzel a gond? Ja hogy most kevés volt a termék? Attól a lényeg ugyanaz! Én pl. vidéken lakok,aznap (pénteken) külföldön dolgoztam. Esélyem sem volt bejutni egy T boltba,vagy akár olyan ismerősömet beküldeni,aki ráért volna ill. rábíztam volna a pénzt! Több mint 10 éve fizetem az előfizetési díjakat a T-nek, 2 éve minden alkalommal pontosan az Iphone 3G-hez tartozó díjakat is. Én igenis elvártam volna a T-től,hogy ilyen esetben aki eddig a cégnél volt előfizető – természetesen bizonyos körülményeket meghatározva – igenis kapjon elővásárlási lehetőséget azokkal szemben, akik legrosszabb esetben pl. most elvisznek egy telefont, aztán úgy kell visszaperelni, mert nem fizetik a számlát … Én nem egy ismerőst kértem meg hogy menjen be egy T boltba, hanem az ott dolgozó ismerőst, hogy még aznap írja meg nekem a papírokat,tegye el a telefont, és szombaton nyitáskor megyek fizetni!

    Ha egy haver Pestre megy,megkérem hogy hozzon haza valamit, ha egy ismerős hivatalban dolgozik, megkérem, segítsen valamiben, Ti sosem tettetek ilyet? Elég szomorú lenne! Az meg nem kifogás, hogy "de most kevés iPhone 4-es volt", pont olyankor kér az ember szívességet , amikor rá van szorulva …

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.